Orbán: olyan államot akarunk létrehozni, ami élvezi az emberek bizalmát

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Orbán Viktor

A kormány olyan államot akar létrehozni, ami az emberek bizalmát élvezi, és segíti az emberek és a vállalkozások boldogulását – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Szigetszentmiklósi Igazgatási Központ átadóünnepségén.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy a felújított vagy újonnan épített hivatalok aligha érnek valamit, ha nincsenek kiválóan felkészült és elkötelezett alkalmazottaik. A következő évek a digitális ügyintézésre való áttérésről fognak szólni – vetítette előre.

Orbán Viktor arról is beszámolt, hogy a Szigetszentmiklósi Igazgatási Központban kapott helyet az ország utolsóként átadott kormányablaka. Emlékeztetett: a mára több mint 1500 féle eljárás elintézésére lehetőséget adó egységes kormányablakok kialakítását Navracsics Tibor kezdte el miniszterként és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter zárta le a folyamatot.

A munka céljának nevezte, hogy az átalakított közigazgatás méltó legyen az ezeréves keresztény államhoz, de megfeleljen a 21. századi modern társadalom elvárásainak is.

Emlékeztetett: 2010 előtt az államnak alig akadt olyan szervezete, amely jól működött volna. Azok afféle “magánügynökségként”, kiszervezve tevékenykedtek, az állampolgárok alig tudták elintézni ügyeiket, a törvények pedig nem az áldozatokat, hanem a bűnözőket védték. És mint fogalmazott, csak idő kérdése, hogy a “belülről szúrágta és korhadásnak indult” szervezet már kifelé sem tud erőt mutatni.

Mára azonban 7100-zal bővült a rendőrség létszáma és az ország minden településén állandó rendőri jelenlét van. “Helyre állítottuk a közrendet Magyarországon” – fogalmazott a kormányfő.

Szólt a közigazgatásban, a rendvédelemben és az igazságszolgáltatásban bevezetett életpályamodellről is. Hangsúlyozta: a közrend kárára megy, ha az államnak dolgozó elkötelezett, felkészült tisztviselők máshol keresnek munkát. Lassan elmondható, hogy a köz szolgálatát vállalni nemcsak szép hivatás, de kifizetődő is – fogalmazott.

A miniszterelnök az elmúlt évek látványos eseményének nevezte a Budapest környéki települések jelentőségének és méretének folyamatos növekedését. Rámutatott: az 1990-es évek óta kétszeresére növekedett Szigetszentmiklós önerőből nem lett volna képes új igazgatási központjának létrehozására, ezért kormányzati segítséggel sikerült egy romos épületet 4,4 milliárd forintból felújítani a célra.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a kormány 2010-ben azt a célt tűzte maga elé, hogy a területi közigazgatás legyen egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb. Hat évvel ezelőtt 29 kormányablakban 29 féle ügyet lehetett elintézni, ma a 270. kormányablakot adják át. Sok szervezet integrálódott az elmúlt hat évben a kormányhivatali és a járási hivatali struktúrába, létrejött 197 járás, és 25 ezer munkatárs intézi az emberek ügyeit.

Közölte, tavaly az emberek 24 millió üggyel fordultak a kormányhivatalokhoz, a most megnyíló kormányablakban pedig várhatóan félezer ember fordul majd meg. Csökkent a várakozási idő, jelentősen nőtt azoknak az ügyeknek a száma, amelyeket kevesebb mint nyolc nap alatt képes a magyar közigazgatás elintézni – mondta Lázár János.

Polt Péter legfőbb ügyész beszédében kiemelte: az elmúlt években elindult egy olyan folyamat, amely azt akarja elérni, hogy az igazságszolgáltatás (méltó körülmények között dolgozhasson. A szigetszentmiklósi központtal új igazságszolgáltatási centrum jön létre, egy olyan helyen, ahol korábban bíróság, ügyészség nem is működött. Ezzel nagyon régi adósságot törlesztenek – mondta.

Polt Péter hozzátette: demonstratív jelentősége van annak, hogy az igazságszolgáltatás a közigazgatással, a rendészeti szervekkel egy épületbe került.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke arról beszélt, hogy a per ugyanolyan közügy, mint az adó-, az oktatás- és az egészségügy. A bíróság akkor tölti be a rendeltetését, ha a vitákat rendezni képes, ha nem problémákat generál, hanem megoldja őket. A bírósági szervezet teljesítménye az elmúlt években javult, a két éven túl folyamatban lévő ügyek száma jelentősen csökkent, az ügyek csaknem 90 százaléka első fokon jogerőre emelkedik. Handó Tünde úgy fogalmazott: “a kiegyezést követő aranykorhoz mérhető” a bírósági szervezet fejlődése.

Papp Károly országos rendőrfőkapitány mintaértékűnek nevezte, hogy a rendőrség a bírósággal, az ügyészséggel és a kormányablakkal egy épületbe került. Mindez lehetővé kényelmesebb, kulturáltabb ügyintézést tesz lehetővé a szigetszentmiklósi kapitányság illetékességi területén élő mintegy 114 ezer embernek – mondta Papp Károly, aki két szolgálati gépkocsit és tíz kézi rádiót adott át a kapitányságnak. A több mint nyolcezer négyzetméteres új szigetszentmiklósi létesítményben 270-en dolgoznak.

A rendezvény alatt a devizaadósokból alakult Nem adom a házamat mozgalom néhány aktivistája sárga pólóban, sípokkal, kürtökkel, “Ez itt egy olyan ország, ahol szólás után nincs szabadság”, “Ne kockáztassunk! Szavazzunk nemmel a Fideszre!”, “Csányisztánból nem kérünk, jogállamot akarunk”, A devizahiteleseket becsapták és félrevezették”, Milyen miniszterelnök az, aki elősegíti, hogy a bankok jogtalanul kilakoltassák a lakosságot” feliratú transzparensekkel tüntettek. A Jobbik aktivistái pedig “A szalagot átvághatod, az embereket már nem!” felirattal demonstráltak.

Előző sztori

Újabb határvadász képzési ütem indult + FOTÓK

Következő sztori

Gida boom a Vadasparkban