Bulvár

Mérgezés miatt pusztulhatott el nyolc házimacska Szegeden

Mérgezés miatt pusztulhatott el nyolc házimacska Szegeden

2017. március 10., péntek
Mérgezés miatt pusztulhatott el nyolc házimacska Szegeden

Több bejelentés is érkezett a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesületéhez, hogy mérgezésben hullottak el házi kedvencek Kecskés-telepen. A Kandó Kálmán utcában és környékén az utóbbi három hétben nyolc macska pusztult el nagy kínok közepette, az állatorvosi vélemények szerint – a tünetek alapján – fagyálló következtében. A hatósági vizsgálat ugyan elindult, de nem sok remény van arra, hogy eredményes lehet a nyomozás.

Első kihelyezett állatvédelmi, állatjóléti tanácsadásunkon, az Akela Állatpatika és Állatok Áruházában is megkeresett bennünket egy érintett lakos, de interneten is jelezték a Cicamentőknek, hogy komoly a baj Kecskés-telepen. Beszéltünk az érintettekkel, kimentünk a helyszínre, és kiderült, hogy mindegyik cicának volt gazdája, jól tartották őket, egészségesek voltak. Állatorvosi vélemények utalnak arra, hogy fagyállós mérgezés történt, de ezt hatósági vizsgálatnak kellene megerősítenie, ahogy azt is megállapítania, baleset vagy szándékos mérgezés történt-e. Két Kandó Kálmán utcai lakos feljelentést is tett az ügyben a rendőrségen, azonban a hivatalos kivizsgálás csak most kezdődött meg. Sajnos mára már minden érintett macska elpusztult, és mintavételre sincs lehetőség, vagyis ezzel az esetnek, mint bűncselekmény (vétség) lehetséges voltának bizonyítása is megszűnt. A macskatulajdonosok végtelenül elkeseredettek, és az is felháborítja őket, hogy nem történt időben intézkedés az ügyben, ráadásul nem tudjuk, hogy ténylegesen hány állat esett áldozatul a vélhető mérgezésnek. A macskások Kecskés-telepen féltik állataikat. Fontos tudni, hogy nem egyszerű macskahalálról van szó, hanem állatkínzásról, hiszen ezek az állatok kínok között pusztulnak el, és az állatkínzás bűncselekmény! A Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesületének véleménye szerint a hatóságoknak nagyobb figyelmet kellene fordítani a macskás panaszokra, hiszen az állatvédelmi, állatkínzást definiáló törvények az összes gerinces állatra vonatkoznak. A Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete továbbra is várja a bejelentéseket a 06 30/22-44-208-es telefonszámon, illetve a cicamentes@gmail.com email címen, ha hasonlóan szomorú eset történik. Kérjük, amennyiben lehetősége engedi, számoljon be a Kecskés-telepen történtekről, hogy legalább a nyilvánosság ereje segítsen megakadályozni az ilyen mérgezéses eseteket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.