Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: megtorpanó újoncot fogad a Szeged-Grosics

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

szeol_szeged_2011_37_gs

A november vége óta veretlen Szeged 2011-Grosics Akadémia az ellen a Mosonmagyaróvár ellen lép pályára az NB II hétközi fordulójában Gyulán, amely az utolsó három meccsén egyaránt pont nélkül maradt.

Tovább tart a Szeged 2011-Grosics Akadémia remek formája: Germán Tamásék értékes pontot szereztek Zalaegerszegen, ráadásul mindezt úgy tették, hogy ezúttal is érintetlen maradt a kapujuk, így a kötelezőn kívül már több mint négy és fél meccse nem kellett közepet kezdenie a csapatnak. Az iksszel továbbra is élmezőny tagja az együttes, most pedig azzal a Mosonmagyaróvárral találkozik, amely közvetlenül mögötte áll a tabellán. Az ősszel remekül szereplő újonc megtorpanni látszik: a legutóbbi három mérkőzésen nem tudott pontot szerezni, egyúttal a gárda házi gólkirálya, a góllövő listán második helyen álló Laki Balázs sem talált még be tavasszal. A Szeged-Grosics egy rövidebb periódust leszámítva masszívan játszott Zalában, és amennyiben ezt sikerül átültetnie csütörtökre is, jó esélye lesz az újabb három pontra: persze ehhez minden bizonnyal lesz pár szava a Mosonmagyaróvárnak is. “Az első félidő úgy alakult Zalaegerszegen, ahogy azt elterveztük. A második félidőben egy kis zavart okozott a Zete szerkezet váltása, de volt annyi önbizalmuk a játékosoknak, hogy egy negyed óra után ezt felvettük, jobban kontráztunk és stabilan védekeztünk” – tekintett vissza a vasárnap lejátszott meccsre Klausz László, a Szeged 2011-Grosics Akadémia vezetőedzője.

Online

Csütörtökön 15 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Szeged 2011-Grosics Akadémia – Credobus Mosonmagyaróvár Merkantil Bank Liga találkozóról. Szurkoljon velünk!

Ilyenkor persze a gödörben lévő csapat kettőzött erővel küzdhet azért, hogy visszatérjen korábbi formájához: ezt igyekezett hangsúlyozni a Szeged-Grosics mestere is, aki szerint mindaz, ami az elmúlt hetekben történt, nem szabad, hogy elaltassa övéit a hétközi találkozón – főleg annak tükrében, hogy amennyiben újabb győzelmet aratnak Szántai Leventéék, akkor több mint egy környi előnyre tehet szert ellenfelével szemben. “Stabil, játékos csapatról van szó, amely nem csak a kontrákra hagyatkozik. Tavaly a Nyíregyházát is legyőzték idegenben, ez mindenképpen óvatosságra ad okot. Nem foglalkozunk mással, csak a következő meccsel” – utalt Klausz László arra, hogy kedvező eredmény esetén akár a harmadik helyen álló Balmazújvárost is megközelítheti a csapat, hiszen a harmadik Balmaz a negyedik Vác ellen játszik a huszonötödik játéknapon.

A Szeged 2011-Grosics Akadémia mesterének ezúttal sem sérülés, sem eltiltás miatt nem kell nélkülöznie senkit a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzésen.

Emlékeztetőül a két csapat legutóbbi mérkőzésén: (2016. augusztus 24.)

MTE 1904 – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1-1 (0-0)
Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal park, 600 néző. Vezette: Molnár Attila •(Kepe Arnold, Király Zsolt).
MTE: Tarczy – Koszó, Deák, Baranyai, Galambos, Jasarevic (Bohner 79′), Mayer (Horváth M. 86′), Schmatovich, Bartos, Magasföldi (Zsirai 73′), Laki. Vezetőedző: Király József.
Szeged-Grosics: Szántai – Áchim, Tóth, Farkas, Zabari, Horváth A., Király (Coroian 78′), Pászka, Mészáros, Germán, Andorka (Zádori 78′). Vezetőedző: Klausz László.
Gólszerzők: Jasarevic (53′), ill. Germán (69′).
Sárga lap: Tóth (23′), Király (44′), Horváth A. (50′), Mészáros (89′).

Így játszottak a csapatok a 24. fordulóban

ZTE FC – Szeged 2011-Grosics Akadémia 0-0
Zalaegerszeg, Városi Stadion, 450 néző. Vezeti: Abdulhadi Alasmar Al-Ruatlie (Márkus Tamás, Zahy Snaid Alshammari).
ZTE: Szappanos – Deutsch, Bobál G., Króner, Végh (Ekker 74′), Jakab, Polényi, Angyal, Bedi (Kovács G 76′), Paudits (Babati 66′), Nagy T. Vezetőedző: Csató Sándor.
Szeged 2011: Szántai – Tóth G., Mészáros M., Achim, Horváth A., Coroian (Geiger 52′), Germán, Farkas, Zabari, Király, Zádori. Vezetőedző: Klausz László.
Sárga lap: Tóth G. (40′), Farkas (89′)

Credobus Mosonmagyaróvár – Dorogi FC 0–4 (0–2)
Mosonmagyaróvár, 600 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Kulman Tamás, Király Zsolt)
Mosonmagyaróvár: Tarczy – Jasarevic, Koszó, Deák I., Galambos, Lázár P., Bartos (Fekete T., 56′), Schmatovich, Czár (Mundi, 81′), Darázs (Katona K., 72′), Laki B. Vezetőedző: Király József
Dorog: Demjén – Kővári (Szedlár, 73.), Bor, Csató, Berkó, Bora, Mészáros Á. (Sitku, 84′), Medgyes, Lénárt, Tóth M., Simon A. (Vígh, 79′). Vezetőedző: Németh Szabolcs
Gólszerző: Bora (19′), Medgyes (31′), Simon A. (63′, 75′).

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Soroksár SC 24 14 6 4 45 21 24 48
2. Puskás Akadémia 24 14 6 4 42 29 13 48
3. Balmazújváros 23 14 4 5 29 18 11 46
4. Vác FC 24 12 5 7 29 21 8 41
5. Kisvárda 23 11 5 7 33 20 13 38
6. Szeged-Grosics 24 10 8 6 31 15 16 38
7. Mosonmagyaróvár 24 11 4 9 35 26 9 37
8. Békéscsaba 23 11 4 8 31 24 7 37
9. ZTE FC 24 9 9 6 35 29 6 36
10. Nyíregyháza 24 10 5 9 29 29 0 35
11. Szolnoki MÁV FC 23 10 4 9 28 28 0 34
12. Swietelsky-Sopron 24 7 10 7 25 26 -1 31
13. Dorogi FC 24 8 6 10 26 27 -1 30
14. BFC Siófok 24 8 3 13 25 33 -8 27
15. Budaörs 24 8 3 13 22 37 -15 27
16. Aqvital FC Csákvár 24 6 9 9 28 37 -9 27
17. Kozármisleny 24 7 4 13 20 31 -11 25
18. Ceglédi VSE 24 6 3 15 29 40 -11 21
19. Cigánd SE 24 5 6 13 16 38 -22 18(-3)
20. SZEOL SC 24 4 2 18 12 41 -29 14

A 25. forduló programja:

március 16., csütörtök 15.00 Kozármisleny – Nyíregyháza, Dorog – Siófok, Szeged 2011-Grosics Akadémia – Mosonmagyaróvár, Cegléd – Zalaegerszeg, Budaörs – Csákvár, Soroksár – Cigánd, Szolnok – SZEOL SC, Kisvárda – Sopron. 17.00 Balmazújváros – Vác FC, Puskás Akadémia – Békéscsaba.

Sport

Magabiztos győzelmet aratott a Szeged-Csanád GA

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Joao Janeiro együttese 3-0-ra nyert a Budaörs ellen.

Tovább olvasom

Sport

Ráijesztett a Budakalász a MOL-Pick Szegedre

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A félidőben három góllal vezettek Forgács Gyula tanítványai.

Tovább olvasom

Sport

Sporthétfő: bravúros győzelemmel kezdett a Pick a BL-ben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Egy helyen a hétvége legfontosabb szegedi sporteredményei.

Tovább olvasom

Aktuál