Közélet

Cseresnyés: összhangba kell hozni a munakerőpiaci igényeket a képzéssel

Cseresnyés: összhangba kell hozni a munakerőpiaci igényeket a képzéssel

2017. március 31., péntek
Cseresnyés: összhangba kell hozni a munakerőpiaci igényeket a képzéssel

Összhangba kell hozni a munkakerőpiaci igényeket a képzéssel, szorosabb kapcsolatra van szükség a képzés, oktatás és foglalkoztatás között - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken Karcagon, a Karcagi Szakképzési Centrum által szervezett Jövő szakképzése - a szakképzés jövője országos szakmai konferencián.

Cseresnyés Péter

, aki egyben a rendezvény egyik védnöke is, elmondta: az Európai Bizottság tavaly kiadott új európai készségfejlesztési programjában olyan oktatási és képzési terveket jelöl meg, amelyek célja az európai humántőke, a foglalkoztathatóság és a versenyképesség megerősítése. Hangsúlyozta, hogy egy műszakilag fejlett, globalizált és dinamikus gazdaságban magasabb szintű készségek megszerzésére van szükség, és ezek fejlesztése a program egyik fő célja. Felhívta egyben a figyelmet a digitalizáció szükségességére és megjegyezte, hogy a digilatizáció és az innováció kölcsönösen támogatja egymást. A szakképzés alapvető szerepe, hogy a munakerőpiaci igényekre érzékenyen reagáljon, ezért fontos megerősíteni az iskolarendszerű szakképzés munakerőpiaci relevanciáját - jegyezte meg. A szakemberképzés célja többek között nem a lexikális tudás megszerzése, hanem a gyakorlatorientált, hatékony, az aktuális gazdasági helyzetekhez való rugalmas alkalmazkodó készség megszerzése - közölte. Cseresnyés Péter szólt arról, hogy a versenyképes gazdaság a vállalkozások versenyképességén alapul, amely fókuszában a magas szintű szaktudással rendelkező szakember áll. A 2016. évi Oktatási és Képzési Figyelőben az Európai Bizottság által kiadott országjelentések alapján Magyarországon a tanulásban részt vevő szakképzős tanulók aránya mintegy 70 százalék, amely az egyik legmagasabb arány Európában - mondta az államtitkár. Az elmúlt időszak kormányzati intézkedései, a szakképzés átalakítása, a duális képzés fejlesztését, megerősítését és elterjesztését szolgálták - számolt be. Hangsúlyozta: a vállalkozások érdekeltségét kellett növelni a szakképzést választó tanulók ösztönzése helyett. A vállalkozások számára hosszabb távon megtérülő befektetés a duális képzésben való részvétel - mondta, megjegyezve: a tanuló számára is előnyös a rendszer, hiszen tanulmányai végén biztos munkahely vár rá karrierje elindításához. "Jó úton haladunk, hogy a szakképzés régi presztízsét visszaadjuk"- mondta Cseresnyés Péter. Hozzátette: szeretnék elérni, hogy a pályaválasztás előtt állóknak a szakképzés első és ne második opció legyen. Pölöskei Gáborné, szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár egyebek mellett szólt arról hogy a szakképzésben részt vevő tanulók 77 százaléka az állami rendszerben, azaz jelenleg a szakképző centrumokban tanul. A többiek magán-, egyházi vagy alapítványi iskolákban, de az utóbbi időben erősödik az állami fenntartás szerepe- jegyezte meg. Hangsúlyozta: a gazdaság fejlődésében a szakképzésnek komoly szerepe van. Az Irinyi Tervben szereplő fejlesztési területek, amelyeket a képzésnél figyelembe kell venni, ahová szakembereket várnak: a járműipar, a specializált gép-és járműgyártás, az egészséggazdaság-turizmus, a zöld gazdaság, az IKT szektor és a védelmi ipar. A foglalkoztatás formái átalakultak az utóbbi években, a teljes automatizálás magasabb végzettséget követel, ugyanakkor munkahelyek, foglalkozások szűnnek meg - mondta. Példaként említette, hogy tíz év múlva megszűnhet például az a szakma, amelyre ma oktatják a gyerekeket vagy kilépve az iskolapadból olyan szakmát találnak, amelyre nem tudták még képezni őket. Hangsúlyozta: olyan képzésekkel, kompetenciákkal kell a tanulókat felruházni, amely a lehetőségét teremti meg a boldogulásuknak.

Pölöskei Gáborné

szólt arról, hogy a 2017/2018-as évben infrastruktúrafejlesztés oktatás indulását tervezik, felülvizsgálják a "B" körös képzésekben a kamarai képzéseket, elindulnak a módszertani fejlesztések, bevezetik a KRÉTA-t (Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszert) és további hatékony szervezeti formákat terveznek kialakítani a munkáltatók képzésbe történő bevonása érdekében. Az államtitkár fontosnak tartja a szakképzés népszerűsítését, elmondta, hogy idén április 21-én tartják a Szakmák éjszakáját, a rendezvénynek tavaly több mint 40 ezer látogatója volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.