Egy megyei jelölt jutott be a Demokratikus Koalíció vezetésébe

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Gyurcsány Ferenc

A baloldali párt tisztújító kongresszusán a párt szegedi vezetője is elnökségi tag kívánt lenni. A városból az etikai bizottságba is próbáltak bejutni, de végül csak a balástyai Nagy-Huszein Tibor távozhatott boldogan, ismét alelnök lett.

Tisztújító kongresszust tartott szombaton a Demokratikus Koalíció (DK). Az elnöki posztra még februárban újraválasztottak Gyurcsány Ferencet, az erősen személyéhez köthető pártban nem akadt kihívója, így csak az alelnöki, az elnökségi és a bizottsági helyekért mérkőztek meg a jelöltek.

Egy hónapja írtuk meg, hogy Binszki József, a a Szeged-központú 1-es és 2-es Csongrád megyei választókerület DK-szervezetének elnöke a párt tízfős elnökségébe kívánt bekerülni. Csongrád megyéből rajta kívül Török Miklós, a makói szervezet ügyvezető alelnöke szeretett volna még elnökségi tag lenni, Sipiczki Éva az etikai bizottság elnöki posztjára, valamint tagságára pályázott, Nagy-Huszein Tibor pedig folytatni akarta munkáját alelnökként.

A megyéből egyedül Binszki Józsefet választhatták volna meg az elnökség tagjává, mert Török Miklós nem került be a kongresszus jelöltjei közé. „Tizenheten jutottunk be az utolsó körbe, azaz kerültünk fel a szavazólapra. A tízfős korábbi elnökségből heten kívánták folytatni, őket újraválasztották. A három új tag – Berényi Erzsébet, László Imre, Ráczné Földi Judit – is megérdemelte a bejutást, gratulálok nekik” – mondta Binszki József. Hozzátette, kissé csalódott, de holnap ugyanott folytatja a munkát, ahol előző nap abbahagyta.

Az etikai bizottság tagjelöltként szavazhattak Sipiczki Évára. A szavazás első körét részben meg kellett ismételni, mert az első három jelölt közül csak kettő rendelkezett ötven százalék fölötti támogatottsággal. A voksolás második körében már csak a be nem jutott aspiránsokra lehetett voksolni – így Sipiczki Évára is -, de végül nem ő lett a befutó.

Egyedül a balástyai fóliás kertész, az Agrárszövetség volt vezetője Nagy-Huszein Tibor érte el célját, így Niedermüller Péter, Vadai Ágnes, Varju László, valamint Molnár Csaba mellett ő is újból alelnök lett.

Default thumbnail
Előző sztori

Fehér Ház: a kongresszus vizsgálja ki, Obama lehallgattatta-e Trump kampányának telefonbeszélgetéseit

Következő sztori

Szabó László: Magyar földbe magyar sörárpát!

Legutóbbi hasonló cikkek