Kultúra

Balog Zoltán: mély érzelmeket kiváltó film lesz az Örök tél

Balog Zoltán: mély érzelmeket kiváltó film lesz az Örök tél

2017. március 10., péntek
Balog Zoltán: mély érzelmeket kiváltó film lesz az Örök tél

Nagyon mély érzelmeket kiváltó film lesz az Örök tél - vélekedett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Fóton, ahol megtekintette az egykori szovjet kényszermunkatáborban játszódó film forgatását.

Mint emlékeztetett, a Gulág-emlékévet azért hirdették meg, mert ez a 20. század nagy magyar és európai tragédiáinak a legelfelejtettebb, "legelnyomottabb vagy a leginkább takargatott" része. "Amikor kitört állítólag a béke, amikor állítólag fölszabadultunk, akkor több százezer magyart, svábot, zsidót, cigány embert elvittek kényszermunkára a nagy Szovjetunióba" - fogalmazott Balog Zoltán, aki fontosnak nevezte, hogy a jövő generáció ezt a tragédiát továbbvigye a 21. században, mert ez is a történelmünk része, fontos, hogy ebből is tanuljunk. Balog Zoltán szerint a magyar film hagyományai köteleznek minket arra, hogy bemutassuk mindazt, ami a történelemben elbeszélhető. "Nagy vágyunk volt, hogy legyen egy autentikus film, ami bemutatja a korszakot" - fogalmazott. Hozzátette: izgalmas volt beszélgetni a szereplőkkel arról, hogy lelkileg hogyan készültek "erre az egész megmérettetésre", hogyan tudtak visszakerülni a 21. századi jólétből és szabadságból a kényszermunkatábor világába. "Biztos vagyok abban, hogy egy nagyon mély érzelmeket kiváltó film fog készülni" - mondta az MTI-nek Balog Zoltán, miután Szász Attila rendező, Köbli Norbert forgatókönyvíró és Lajos Tamás producer társaságában bejárta a fóti forgatási helyszínt és több színésszel is beszélgetett. A Gulág Emlékbizottság támogatásával készülő Örök tél története 1944-ben kezdődik, amikor szovjet katonák egy dél-dunántúli sváb faluból elhurcolják a munkaképes nőket "egy kis munkára", három hét kukoricatörésre. A férjét a frontról hazaváró Irén (Gera Marina) abban a tudatban válik el hatéves kislányától és szüleitől, hogy hamarosan újra találkoznak. Azonban a megszállók marhavagonokban egy ukrán munkatáborba szállítják a nőket, ahol a helyi szénbányában kell kényszermunkát végezniük. Irén találkozik egy Rajmund nevű férfival (Csányi Sándor), aki megtanítja, hogyan lehet túlélni a poklot, miközben kettejük között különleges kapcsolat szövődik. Lajos Tamás producer az MTI-nek elmondta, hogy a fóti barakktábor mellett forgattak már a szentendrei Skanzenben, Szlovákiában a hegyek között és Lovasberényben, emellett lesz még egy bányahelyszín is. A forgatás a tervek szerint április közepén fejeződik be, az Örök telet a közmédia két, 50 perces részben mutatja majd be. Szász Attila rendező korábban elmondta, hogy nem tablószerűen szeretnék megmutatni a korabeli eseményeket, hanem személyes történetet mesélnek el egy családjától elragadt nőről. Kiemelte azt is, hogy színészközpontú filmet terveznek. Köbli Norbert forgatókönyvíró a forgatás előtt felidézte, hogy a második világháború végén Sztálin parancsára kollektív büntetésként százezreket hurcoltak el ártatlanul a vesztes Magyarországról a győztes Szovjetunióba. Az elhurcoltak, többségükben svábok hosszú éveket töltöttek idegen földön, embertelen körülmények között a GUPVI kényszermunkatáboraiban. Amikor a negyvenes évek végén hazatérhettek, elhurcolásukról, a málenkij robotról a hatalom parancsára soha, sehol, senkinek nem beszélhettek. A több női sorsot is felvillantó filmben szerepel Döbrösi Laura, Kiss Diána Magdolna, Farkas Franciska és Kurta Niké is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.