Kultúra

Az eleki lélekharangtól a szegedi egyetemig - Budai István költő estje a Csongor téri Közösségi Házban + FOTÓK

Az eleki lélekharangtól a szegedi egyetemig - Budai István költő estje a Csongor téri Közösségi Házban + FOTÓK

2017. március 30., csütörtök
Az eleki lélekharangtól a szegedi egyetemig - Budai István költő estje a Csongor téri Közösségi Házban + FOTÓK
koltoi_est_11_gs

Kalandos életút, szakmai sikerek, csodálatos rímek, egyszerűség és szerénység a költészetben - Kothencz János vendége Budai István költő volt az Irodalmi Teaházban.

Újabb állomásához érkezett az Irodalmi Teaház programsorozata a Csongor téri Közösségi Házban, ahol szerda este

Budai István

költő tartott önálló estet. Budai István Eleken született és onnan indult el költészete is, hiszen már kisiskolás korába is a tollforgatás érdekelte. Az est díszvendége volt általános iskolai tanára

Zenei József

, aki nagy tisztelettel méltatta István munkásságát kiemelve, hogy már gyermekként is megmutatkozott tehetsége. "Míly szép az a nyelv, melyen naponta szólunk…" - ezzel a verssel kezdte a költő a felolvasást és ennek a versnek a hangulata hatotta át az egész estet, hiszen elmondása szerint a magyar nyelv akkor is csodálatos, ha röviden közlünk vele és akkor is, ha hosszú verskölteményekben szedjük rímbe. Régi költőtársa és barátja,

Hetényi György

is verssel köszöntötte a hallgatóságot és költőtársát. "Nagyon fontos számunkra, az irodalom és ezzel együtt a kultúra személyes közvetítése, hiszen minden generációnak szüksége van arra, hogy mélyebb gondolatiságban lásson meg összefüggéseket. A személyes találkozások lehetőséget kínálnak arra, hogy közelebb kerüljön egymáshoz az alkotó és a befogadó, így az iskolás gyermekek számára is érthetőbbé válik a vers írás jelentősége és a szülőknek, nagyszülőknek is könnyebb dolguk van, amikor az irodalom jelentőségéről beszélnek gyermekeiknek, unokáiknak" - mondta el portálunknak

Szabóné Szívos Ildikó

szervező. Az Irodalmi Teaház programsorozata április 25-én 17 órakor folytatódik

Paja Imréné

versmondó estjével.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.