Sport

Női vízilabda: nagyon megnehezítette a BVSC dolgát az SZNVE

Női vízilabda: nagyon megnehezítette a BVSC dolgát az SZNVE

2017. február 11., szombat
Női vízilabda: nagyon megnehezítette a BVSC dolgát az SZNVE
sznve-bvsc025kf

Szoros mérkőzésen maradt alul az SZNVE a BVSC ellen, amelyik csak az utolsó percekben tudta eldönteni a három pont sorsát.

Sima vereségbe futottak bele hétközben Dunaújvárosban a szegedi lányok, így a BVSC ellen nyílt lehetőség a javításra. Mindent meg is tett ennek érdekében

Molnár Péter

csapata, nagyon koncentráltan és kemény védekezéssel kezdték a meccset. Az első negyedben nem is láthatott gólt a közönség, mindkét csapat nagyon figyelt arra, hogy lövőhelyzetig se nagyon jusson el az ellenfele. A gólcsendet a 11. percben a vendégek törték meg,

Kisteleki Dóra

emberelőnyből talált be

Tóth Eszter

kapujába. Az emberelőnyös szituációkat mindkét csapat igyekezett szépen végigjátszani, így nagyon szép emberfóros figurákat mutatott be mindkét együttes. Egy perccel a második negyed vége előtt érkezett meg az első szegedi találat,

Gémes Alexa

szintén előnyből egyenlített ki. Az utolsó percben aztán

Farkas Kata

és

Kisteleki Dóra

is értékesített egy-egy emberelőnyös szituációt, így 3-1-s BVSC vezetéssel fordultak a csapatok. A harmadik negyedben inkább a Szeged akarata érvényesült,

Lengyel Anett

távolról, majd közelről is betalált, 3-3-ra alakítva ezzel a mérkőzés állását. A engyed végén azonban újra megszerezte a vezetést a vendég gárda, újabb emberelőnyös góllal. A mérkőzés legszebb találatát viszont egészen biztosan a szegedi lányok szerezték, egy fórt nagyon gyorsan játszottak meg, kézről-kézre járt a labda,

Pengő Nikolettára

hárult végül a befejezés feladata és ki is használta a lehetőséget. Végül a BVSC klasszisai döntötték el a találkozót,

Takács Orsolya

és Kisteleki Dóra is bravúrgólt szerzett az utolsó játékrészben, így bár a Szeged nagyon megnehezítette a fővárosiak dolgát, pontot végül nem sikerült szereznie, de nincs miért szégyenkeznie Molnár Péter csapatának, nagyon jó meccset játszottak a tabella harmadik helyezettje ellen.

Női vízilabda OB I, felsőház, 12. forduló

Szegedi Vízmű Taylor&Nash SZTE – BVSC-Zugló Diapolo 5–7 (0-0, 1-3, 2-1, 2-3)

Szeged, SZUE. Vezeti: Rubos Károly, Marjay Zsolt.

Szeged:

Tóth E. - Miklós 1, Gémes 1, Lengyel A. 2, Kádár, Bujka, Pengő 1. CSere: Lengyel Dom., Tóth P., Árkosy, Lengyel D.

Vezetőedző:

Molnár Péter.

BVSC:

Doroszlai - Farkas 1, Kisteleki 3, Takács 1, Leimeter, Máté, Gyöngyössy 1. Csere: Pócsi, Máté, Kele 1.

Vezetőedző:

Petrovics Mátyás.

Emberelőny:

3/7 ill. 4/7

Ötméteres:

0/0 ill. 0/1

Kipontozódott:

Máté Zsuzsanna

Kiállítás cserével:

Bujka Barbara

Online közvetítésünk

VÉGE.IV. negyed 5-7 (0-0, 1-3, 2-1, 2-3)32' Kisteleki Dóra tartja magánál a labdát, nem igazán akar már kapura törni, csak az időt szeretné lepörgetni. Így marad még egy támadásra ideje a hazaiaknak, Lengyel Anett lő távolról, de blokkolják a lövését, ez a vége, két góllal nyer a BVSC, de nagyot harcoltak a szegedi lányok! 32' Nagyon kiszorítja most a kapu elől a BVSC a Szegedet, nem is sikerül lövésig jutni, 50 másodperc marad hátra, amikor Petrovics Mátyás időt kér. Nagyot harcolnak a hazaiak, de úgy fest ez ma nem lesz elég a pontszerzéshez. 31' Két perc van hátra, amikor elindítja a támadását a Zugló, Kisteleki Dóra pedig ismét villan, hiába védekezik rajta tanárian Pengő, egy másodperccel a támadóidő vége előtt csak betuszkol egy újabb vendég gólt, 5-7. 30' Tóth Eszter hárít, marad a labda a vendégeknél, de Miklós Dóra szedi össze, lehet fordulni. Farkas Katát kiállítják a játékvezetők, emberelőnyben támad a Szeged. Újabb gyönyörű előnyös játék, Miklós Dóra váltja gólra a fórt, 5-6, nagyot küzdenek a szegedi lányok! 29' Mindkét edző vehemensen magyaráz, nagy csata zajlik a medencében. Ismét szoros emberfogással védekezik a BVSC, nem hagynak levegőt a szegedi lányoknak, Miklós Dóra kiszorított helyzetből próbálkozik meg egy lövéssel, de nem talál kaput. 29' Takács Orsolya is megvillan, ő szerzi a hatodik zuglói gólt, 4-6. 28' Miklós Dóra küzd a labdáért, Kele mintha szabálytalan lenne vele szemben. Lengyel Dominika nagyon messziről lő kapura, majdnem átcsorog Doroszlai kezein, de hárítani tud a vendég kapus. 28' Kele Nikolett szép gólt lő a rövidre, ismét előny a BVSC-nél, 4-5. 27' Farkas Kata lövése nem talál kaput, de már megint kontrát ítélnek Bujka Barbara ellen a játékvezetők... 27' Gyöngyössy nagyot harcol a labdáért, de elválasztják tőle a szegedi lányok, ugyanakkor nem sikerül befejezni a támadást, mivel kontrát ítélnek a játékvezetők. 26' Fantasztikus játék!! Bujka, Gémes, Miklós, Pengő a labda útja, nem is tudják követni a vendégek, pazar találat, 4-4! 26' Máté Zsuzsannát állítják ki a játékvezetők, ez neki a harmadik hibája, így ő már nem térhet vissza, időt kér Molnár Péter. 26' Nagyon kemény továbbra is a szegedi védekezés, Leimeternek kell újabb kényszerű lövést eleresztenie, ami a blokkban hal el. 25' Miklós Dóra a bal szélen kiszorított helyzetből lő, a kapufa és a felsőléc találkozásáról csúszik ki a labda. 25' Izgalmas végjátékra van kilátás, kezdődik az utolsó negyed, az első támadást a Szeged vezetheti, Gémes Alexa hozta el a labdát. III. negyed 3-4 (0-0, 1-3, 2-1)24' Pengő Nikolettet állítják ki a játékvezetők, szépen jár a labda a vendég kezeken, a szélről játsza be középre Kisteleki Dóra, Gyöngyössynek epdig csak az üres kapuba kell simítania a labdát, 3-4, ez a negyed vége. 24' Leimeter Dóra lő egyet távolról, de a kapu mellett száll el a labda. A szegedi bejátszás azonban pontatlan, fél perc maradt a negyedből, fordul a BVSC. 23' Nem sikerül lövéssel zárni az akciót, fordulnak a vendégek, tizenegy másodperc marad a támadó órán, amikor Petrovics mester időt kér. 22' Kontrát ítélnek a Szeged ellen a játékvezetők, fordul a BVSC. Kele Nikolett lövése visszapattan a felsőlécről, újraindul a támadóidő, de a bejátszás Gyöngyössy irányába ellopják a szegedi lányok. 21' Ugyanaz a felállás mint az előbb: Utassy próbál a jobb oldalról kapuba találni, de a szegedi kezek erdejében elhal az akció. 20' Kiszorított helyzetből lő Utassy Kata a jobb szélről, de a szoros emberfogás miatt nem talál kaput. Máté Zsuzsanna jut a túloldalon a kiállítás sorsára, meg lehet szerezni a vezetést is, Bujka lövését azonban blokkolják a vendégek. 20' Kiegészül a BVSC, de még üresen marad Lengyel Anett, és fantasztikus gólt lő a rövid felső sarokba, 3-3! 20' Leimeter Dórát állítják ki a játékvezetők, Molnár Péter időt kér. 19' Kisteleki Dóra pazarul találja meg középen Máté Zsuzsannát, aki csavart lövéssel kísérletezik, de kapu mellé tüzel. 19' Újabb remek szegedi védekezés, nem tudnak tiszta lövőhelyzetbe kerülni a BVSC játékosai. Kádár ildikó lövését is blokkolják azonban a vendégek a másik oldalon. 18' Bujka Barbarát keresik most centerben, de szépen zár össze a vendég védekezés, meg is szerzik a labdát, szabálytalanság pedig nincsen. 17' Tóth Petrát állítják ki a játékvezetők, fórban a BVSC. Már épp lejár a kiállítás, amikor Besszer Eszter próbálja ellőni a hosszú felsőbe a labdát a szegedi kezek erdejében, de célt téveszt, lehet fordulni. 17' Gémes Alexa hozza el a harmadik negyedben a ráúszást, az első támadás megint a Szegedé. Szoros emberfogással védekezik most a BVSC, Lengyel Anett így távolról kísérletezik és óriási gólt ragaszt a hosszú felsőbe a kapufa segítségével! 2-3. II. negyed 1-3 (0-0, 1-3)16' Bujka Barbarától lopnak labdát, gyorsan fordul a BVSC, Árkosy Lillát ráadásul ki is állítják, Kisteleki Dóra pedig büntet, kár ezért, 1-3. 16' Gyönyörűen játsza ki a fórt a BVSC, Farkas Kata kapja a támadás végén a labdát és bár Tóth Eszter belekap, valahogy mégis a kapuban köt ki a játékszer, 1-2. 16' 45 másodperc marad a második negyedből, amikor Pengő Nikolettet kiállítják, Petrovics Mátyás időt kér. 15' Most Pengő mutat be parádés védekezést, megint támadhat a hazai csapat. Kele Nikolettet állítják ki, fórban a Szeged. Pontatlan sajnos a labdajáratás, de Gémes Alexa így is eljut lövésig, és gól! 1-1! 14' Lengyel Dominika vállalja el a lövést a támadás végén, Kele Nikolett azonban blokkolja, továbbra sincs szegedi gól, igaz, vendég is csak egy. 14' Leimeter Dóra lövését is fogja Tóth, de megint a kapu mögött megy ki a labda. A harmadik próbálkozásnál viszont már megszerzi a labdát a Szeged, időt kér Molnár Péter. 13' Miklós Dóra labdaszerzése után fordulhat a Szeged, de Kádár Ildikó lövése nem talál kaput. Tóth Eszter viszont újabb szép védést mutat be a másik oldalon, maradhat ugyanakkor a labda a vendégeknél. 12' Továbbra is remekül működik a védekezés, most Kisteleki Dóra ejtését fogja Tóth Eszter, a túloldalon azonban kontrát fújnak, így újra jöhet a BVSC. 11' A túloldalon Máté Zsuzsanna a kiállított, szépen jár a labda, Lengyel Anett centerez, de nem sikerül a kapuba juttatni a labdát a vendégek kezei között. 11' Tóth Petrát állítják ki a játlvezetők, Kisteleki Dóra pedig megszerzi az első gólt a mérkőzésen, 0-1. 10' Mindkét csapat keményen védekezik, most a Szegednek kell a sarokba dobnia a labdát lövőhelyzet hiányában. 9' Néhány másodperc marad a támadóórán, amikor Lengyel Dominika lövésre szánja el magát, a hatalmas bomba a felsőlécen csattan. A túloldalon Tóth Eszter véd egy lövést, lehet fordulni. 9' Lengyel Anett elhozza a második ráúszást, a Szegedé az első támadás a második játékrészben. I. negyed 0-08' Egy elég gyenge távoli kísérlettel zárul az első negyed, Máté Zsuzsanna lövése nem okoz gondot Tóth Eszternek. 8' Máté lő, de időn túl, egy támadásnyi ideje maradt a Szegednek. Doroszlai azonban szépen úszik ki a bejátszott labdára, 6 másodperc marad az órán az első negyedből, Petrovics Mátyás időt kér, egyelőre nincs gól. 7' Bujka játssza ki Gémesnek a labdát a bal szélre, aki egy pimasz ejtéssel próbálkozik, Doroszlai éppenhogy elcsípi, nagy védés. 7' Kádár Ildikó kísérletezik, azonban Máté Zsuzsanna blokkolja a lövését, de újabb fővárosi támadást hiúsít meg a hazai csapat egy labdalopással. 6' Megint labdát szereznek a szegedi lányok! Meg lehet szerezni azt a vezetést! 5' Gyöngyössy Anikót állítják ki, szépen jár a labda a szegedi kezeken, de senki nem meri ellőni, végül nincs is lövés, fordulhatnak a vendégek. 5' Remek védekezés Gémes Alexától, nagyon szépen blokkolja az újabb vendég kísérletet, lehet fordulni, Molnár Péter időt kér. 4' Gyorsan járatja a vendég csapat a labdát, ám Takács Orsolya távoli lövése a lécen hal el, a túloldalon Bujka Barbarát keresik a társak, de jó a védekezés a BVSC részéről is. 3' Távoli lövés, a kényszer szüli, hiszen alig marad idő a támadó órán, de sajnos elszáll a kapu felett az újabb szegedi kísérlet. 3' Miklós Dóra nem tudja szabályosan tartani centerben Gyöngyössy Anikót, ki is állítják a játékvezetők, azonban nem tudja kihasználni a BVSC a fórt, mert Kádár Ildikó remekül blokkol. 2' Miklós Dóra szabálytalan, ötméterest ítélnek a játékvezetők, Leimeter Dóra azonban csúnyán mellé lövi az ötöst. A túloldalon sajnos nem sikerül lövéssel befejezni a támadást, jöhetnek a zuglóiak ismét. 1' Gémes Alexa szerez labdát, fordulhatnak a hazaiak. Gémes maga fejezi be a támadást, de Takács Orsolya blokkolja a lövését. 1' Elkezdődött a találkozó, az első ráúszást Kisteleki Dóra nyerte, a fővárosiak vezethetik az első támadást. 17.55 A vendégek kék sapkában, a hazaiak fehérben szállnak medencébe, megérkezett a B-közép is, a hangulatra ma sem lesz panasz, néhány perc múlva kezdődik a találkozó. 17.50 Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődik az SZNVE és a BVSC összecsapása a női vízilabda OB I felsőházának 12. fordulójából. A csapatok már melegítenek, hamarosan kezdődik a játékosok bemutatása. A mérkőzés 18 órakor kezdődik.

A mérkőzés elé

Sima vereséget szenvedett hétközbenMolnár Péter csapata Dunaújvárosban és ezúttal sem vár könnyű feladat a szegedi lányokra. A tabella harmadik helyén álló BVSC látogat a Tisza-partra, akik egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak eddig, de így is tíz ponttal többet gyűjtöttek be mint Bujka Barbaráék. A zuglóiakat szoros mérkőzésre kényszerítette szerdán a Szentes, a Csongrád megyei csapat csupán két góllal kapott ki a fővárosban, ami azt is mutatja, hogy bár nem könnyű a feladat, de nem lehetetlen egy jó teljesítménnyel megszorítani őket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.