Sport

Labdarúgás: magabiztos győzelmet aratott a HFC az Ásotthalom ellen

Labdarúgás: magabiztos győzelmet aratott a HFC az Ásotthalom ellen

2017. február 12., vasárnap
Labdarúgás: magabiztos győzelmet aratott a HFC az Ásotthalom ellen
foci_labdarugas_labda_jatek_kf

Gólnélküli első félidő után a második játékrészben három gólt szerezve győzte le az Ásotthalom együttesét a Hódmezővásárhely.

Végéhez közeledik a felkészülési időszak a Csongrád megyei csapatok számára, jövő hétvégén már az NB II-ben és az NB III-ban is bajnoki mérkőzésen lépnek pályára az együttesek. A Hódmezővásárhelyi FC az Ásotthalom ellen igyekezett tökéletesíteni a formáját, amely az első félidőben úgy festett, még nem az igazi. A beállt védelem ellen nehezebben sikerült helyzeteket kialakítania

Major László

együttesének, ennek megfelelően gólnélküli állással fordultak a második játékrészre a csapatok. A szünet után aztán

Kormányos Kolos

nyitotta a gólok sorát, majd Máté Péter tizenegyesből, illetve Horváth is betalált, az Ásotthalom kissé el is fáradt a találkozó végére, így a HFC 3-0-ra nyerte meg a találkozót. A HFC-re nem vár könnyű feladat jövő hétvégén, hiszen a PMFC-t fogadják hazai pályán a tavaszi rajton.

Felkészülési mérkőzés

Hódmezővásárhelyi FC - Ásotthalom 3-0 (0-0)

Hódmezővásárhely:

Bordás - Kormányos, Tóth I., Kökény, Pataki, Huszár, Bobolek, Máté, Horváth, Végh, Szabó. Csere: Oravecz, Tóth J., Fátyol, Darida, Marton.

Vezetőedző:

Major László

Ásotthalom:

Vasas - Németh (Varga T.), Szabó T., Vastag, Mészáros Z., Balogh A., Mihalkó M., Hatvani (Mihalkó G.), Hauk, Popovics (Kazi), Békés (Bari).

Vezetőedző:

Kószó László

Gól:

Kormányos, Máté (11-esből), Horváth Major László:

"Felállt védelem ellen eddig nem nagyon kellett játszanunk, ez az első félidőben meg is látszott a csapat játékán. A második félidőben aztán rengeteg helyzetet sikerült kialakítanunk, az ellenfél pedig picit el is fáradt a végére. Gyakorló mérkőzésnek nagyon hasznos volt, de terveink szerint a hét közepére még szeretnénk lekötni egy találkozót a Pécs elleni nyitány előtt."

Kószó László:

"Az első félidőben teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk a felsőbb osztályban futballozó ellenfelünknek, jól is játszottunk, aztán a második félidőben két buta hibánkat is megbüntette az ellenfél, így vereséget szenvedtünk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.