Labdarúgás: ikszre végzett Angyalföldön a SZEOL



A szünet után Nikola Maksimovic tizenegyesével egyenlített a SZEOL Angyalföldön, így döntetlent játszott a Vasas vendégeként Zoran Kuntic csapata.
A fővárosban folytatódott a SZEOL SC felkészülése, a kék-feketék az NB I-ben remek őszt produkáló Vasas vendégei voltak szerda délután. Az angyalföldieknél ott volt a keretben a szegedi klub két korábbi játékosa,
Ádám Martin
és
Szivacski Donát
. A SZEOL-ban új próbázó nem akadt a legutóbbi, UTA Arad elleni mérkőzéshez képest. A Vasas uralta a meccs első félidejét: a piros-kékek megnyomták az első negyed órát, amelynek végén
Remili Mohamed
szabadrúgását
Saglik
csúsztatta a szegedi kapuba, 1-0. A SZEOL leginkább kontrái után jutott el a Vasas kapujáig, de
Nagy Gergely
, amikor szükség volt rá, a helyén volt, így ezzel a fejessel volt előnyben a Vasas 45 perc után. A fordulást követően is inkább a Vasasnál volt a labda, azonban érkezett a szegedi egyenlítés: a csereként beálló Szivacski Donát kezezett a tizenhatoson belül, az ezért a mozdulatért járó büntetőt
Nikola Maksimovic
váltott gólra egy óra játékot követően. A meccs hátralévő harmadában ugyan a Vasas támadott, de a SZEOL szervezetten védekezett - ennek eredményeképp döntetlent játszott Angyalföldön.
Felkészülési mérkőzésen
Vasas - SZEOL SC 1-1 (1-0)
Budapest, Mészöly Kálmán műfüves pálya.
Vasas:
Nagy - Burmeister, Vaskó, Risztevszki, Gaál, James, Berecz, Hangya, Ádám, Saglik, Remili. Csere: Póser (kapus), Debreceni, Korcsmár, Szivacski, Murka, Kleisz, Király, Kulcsár, Ferenczi.
Vezetőedző:
Michael Oenning.
SZEOL:
Prokop - Ikonomu, Gál, Fehér, Vágó, Mendebaba, Ferkó, Nagy R., Maksimovic, Péter, Tomisic.
Csere:
Leindler (kapus), Buzási, Mihály, Grünvald, Lévai, Rácz, Forró, Gajág, Rádi, Harsányi.
Vezetőedző
: Zoran Kuntic.
Gól:
Saglik ill. Maksimovic (büntetőből).