Írjon nekünk

Kultúra

Február végéig látogatható a Kondor kiállítás Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Kondor Béla alkotásaiból nyílt gyûjteményes kiállítás H

Két héttel tovább, 2017. február 26-áig tart nyitva a Jelet hagyni – Kondor Béla gyűjteményes kiállítás a Tornyai János Múzeumban.

A tárlaton mintegy száznyolcvan alkotáson keresztül nyerhet bepillantást a nagyközönség a 20. század egyik legjelentősebb magyar művészegyénisége életművébe.

Kondor Béla (1936-1972) születésének 86. évfordulóján, február 17-én, pénteken 17 órakor Töredékek címmel rendeznek beszélgetést a hódmezővásárhelyi közgyűjteményben. A rendezvény előtt, Fertőszögi Péter, a kiállítás kurátora tart vezetést a tárlaton.

A Jelet hagyni – Kondor Béla gyűjteményes kiállítás az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Tornyai János Múzeum közös szervezésében jött létre.

Kommentek

Kultúra

Már készül a Titanic – elindultak a Broadway-musical próbái

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Augusztus 9-én debütál a musical a Dóm téren.

Tovább olvasom

Kultúra

Szakadó esőben táncolt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Dóm téren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Esőszünet szakította meg a produkciót, melyet így is vastapssal jutalmazott a közönség.

Tovább olvasom

Kultúra

Martin György Országos Néptáncfesztivál Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Több száz táncos mutatkozik be és ad számot tudásáról a július 5-én kezdődő fesztiválon.

Tovább olvasom

Aktuál