Közélet

Évadnyitó ülésüket tartják a frakciók

Évadnyitó ülésüket tartják a frakciók

2017. február 14., kedd
Évadnyitó ülésüket tartják a frakciók

Várhatóan február 20-án kezdődik az Országgyűlés tavaszi ülésszaka; a frakciót többsége a héten tartja évindító frakcióülését.

A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja szerdától péntekig Visegrádon tanácskozik, amely a szokásoknak megfelelően

Orbán Viktor

miniszterelnöknek, a Fidesz elnökének politikai értékelésével kezdődik. A háromnapos megbeszélésen - mint arról

Halász János

, a Fidesz-frakció szóvivője korábban beszámolt - a tavaszi parlamenti ülésszak fontos kérdései lesznek napirenden: ezek egyike a migrációs kérdés, a másik fontos témakör pedig a 2018-as költségvetés, amelyet idén is tavasszal fogadhat el az Országgyűlés. A KDNP a kormánypártok közös tanácskozása előtt, az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan, a helyszínen, szerdán külön frakcióülést is tart. Az MSZP szerdán, Budapesten tartja nyitó frakcióülését, ahol a többi között arról is döntenek, hivatalosan is támogatják-e

Majtényi László

köztársasági elnöki jelöltségét.

Tóth Bertalan

frakcióvezető korábban elmondta: "kemény és felelős" ellenzéki politizálásra készülnek, indítványaik pedig három csomagra bonthatók: biztonságpolitikai, antikorrupciós és az életminőséget javító előterjesztésekre. A Jobbik képviselőcsoportja szerdától péntekig Mátraszentimrén tanácskozik - tudta meg az MTI a frakciótól. A megbeszélés

Vona Gábor

pártelnök köszöntőjével indul, a frakcióülés meghatározó témája pedig az európai bérunió és az ehhez szükséges nemzetközi kapcsolatok továbbfejlesztése lesz, valamint a felkészülés megkezdése a 2018-as választásra. Az LMP ötfős képviselőcsoportja - a párt elnökségével kibővülve - a múlt héten tartotta meg évindító frakcióülését Siófokon. A kétnapos tanácskozáson elsősorban a munkavállalók, az oktatás és az egészségügy helyzetét tekintették át - számolt be arról előzetesen Szél Bernadett társelnök.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.