Gazdaság

Egyre több 18 év alattinak van bankszámlája

Egyre több 18 év alattinak van bankszámlája

2017. február 4., szombat
Egyre több 18 év alattinak van bankszámlája
bankkartya_penz_paypass01

Jelentősen emelkedett a 18 év alattiak folyószámlájának száma az elmúlt 10 évben, amelynek eredményeként több mint 30 ezer fiatal rendelkezik bankszámlával a K&H Banknál - közölte a pénzintézet az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az ügyfelek egyre fiatalabb korban nyitnak bankszámlát gyermekeik számára, van aki a születést követően számlát nyit gyermekének, de többnyire az 5, 10 és 14 éves kor tűnik mérföldkőnek. Csak az ötéves korosztályból 1500 ügyfele van a banknak, a számlanyitások száma tízesztendős kor mellett kétszereződik, majd a következő hullám a középiskolába lépéssel, 14 éves korban figyelhető meg. A teljes érettségig, azaz a jogilag is teljes cselekvőképesség elérését jelentő 18 éves korig fokozatosan és kiegyenlítetten nő az ügyfelek száma. A közlemény idézi

Rajna Gábort

, a K&H értékesítési igazgatóját, aki elmondta: a szülők sokszor még aktívan részt vesznek ezen számlák kezelésében, ugyanakkor a fiatal generáció számláin többnyire több a terhelés, mint a jóváírás, ami jelzés értékű a pénzügyi érettséget tekintve. A bank szerint a bevételek és a kiadások összehangolása már fiatal korban segíti a felnövekvő generáció pénzügyi tudatosságának növelését, illetve lehetővé teszi később a nagyobb mértékű megtakarítást, és a váratlan kiadások okozta sokkhatás enyhítését. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő és oktató programja idén hetedik éve segíti a felnövekvő generáció pénzügyi tudatosságának növelését, a családi költségvetések elkészítése által.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.