Árhullám jön a Tiszán, de Szegednél szinte meg sem érezzük

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

jeges_tisza08_gsKisebb árhullám vonul le hamarosan a Tiszán, a vízszint alig több mint 2 métert emelkedik majd. Éppenhogy az alsó rakparti út magasságát eléri a víz, de a parkoló autók nem lesznek veszélyben.

“A Tisza jelenlegi vízszintje Szegednél 120 cm körüli, ehhez képest várunk körülbelül 400 cm levonuló vízszintet. Hogy ezt arányaiban értsük, ez a szint nemhogy az árvízvédelmi készültség elrendeléséhez szükséges szintet nem éri el, de még az alsó rakpart lezárás sem eredményezi a mostani információink alapján” – tájékoztatta portálunkat Kozák Péter, az ATIVIZIG igazgatója, miután az egyik leglátogatottabb szegedi meteorológiai oldalon megjelent, hogy a folyó dél-alföldi szakaszán levonuló ár akár a 4-5 métert is elérheti.

A Tisza alsó szakaszának vízszintjét nagyban befolyásolják a mellékfolyók is, de a Maros felől most nem érkezik olyan árhullám, ami tovább duzzasztaná a folyót. A kisebb árhullám a Tisza középvízi medrében vonul le, melyből mindössze annyit érzékelünk majd, hogy a vízállás megközelíti az alsó rakparti út magasságát, de el nem önti azt. A vízügyi igazgatóság igazgatója hozzátette, a vízszint emelkedése a csapadék függvénye is, de az időjárás-előrejelzés szerint jelentősebb csapadékmennyiség nem várható.

A szakemberek arra számítanak, az időjárási körülmények miatt hamarosan megindul a másodlagos jégzajlás is. Ilyenkor az úszóművek tulajdonosai felelnek azért, hogy az úszó jégtáblák ne torlódjanak fel, ne veszélyeztessék a kikötött úszóműveket. Kozák Péter azt is hozzátette, ugyancsak a tulajdonosoknak, üzemeltetőknek kellett előzetesen gondoskodniuk a megfelelő rögzítésről, hogy a jégzajlás esetén se sodródhassanak el az úszóművek.

Előző sztori

Donald Trump: az Egyesült Államok erőteljesen támogatja a NATO-t

Következő sztori

A szürke rinocérosz átvágtat az országon, a főállású szülők megállíthatnák