Sport

Vízilabda: ezúttal értékes a döntetlen, megint pontot szerzett a Szeged az OSC ellen + FOTÓK

Vízilabda: ezúttal értékes a döntetlen, megint pontot szerzett a Szeged az OSC ellen + FOTÓK

2017. január 21., szombat
Vízilabda: ezúttal értékes a döntetlen, megint pontot szerzett a Szeged az OSC ellen + FOTÓK
szeged-osc019kf

Végig vezetett az OSC, de fantasztikus hajrával mentett pontot a Szeged, így az őszi találkozó után ismét döntetlent ért el a fővárosiak ellen.

Egy szolnoki vereségből érkezett a találkozóra

Varga Péter

együttese, ám a múlt héttel ellentétben a szegedi mester ma már számíthatott

Milos Vukicevic

és

Ivan Basara

játékára. Októberben már találkoztak a felek a bajnokságban az OSC otthonában, akkor bravúros döntetlennel távozott a Szeged Budapestről, sőt a már említett Basara kezében volt a győzelem is, de az végül nem jött össze. Most is kiélezett csatára volt kilátás,

Vincze Balázs

csapata azonban már az első percekben tudatosítani akarta a hazaiakban, hogy ezúttal ne reménykedjenek pontszerzésben,

Zalánki

és

Bundschuc

h góljaival hamar kétgólos előnyre tettek szert (0-2). Zalánki egészen pazar napot fogott ki, gyakorlatilag akkor szerzett gólt, amikor akart, nem volt ellenszere a magyar válogatott játékosra a szegedieknek és végül öt góljával a mezőny legeredményesebbjeként zát. Szegedi részről a csapatba visszatérő Milos Vukicevic húzta a szekeret, az első negyedben csak neki sikerült betalálnia a vendég kapuba, az első találata különösen szépre sikerült, egy pazar csavart lövéssel verte át Barabást, az első negyed után egy góllal vezettek a vendégek (2-3). Zalánki vezetésével sikerült elhúznia az OSC-nek a második játékrészben, s a negyed végén megnyugtató, három gólos előnybe került a fővárosi alakulat, ám a slusszpoént most is egy Vukicevic csavart bomba jelentette, így 4-6-al vonulhattak a félidőre a felek. A második félidő nem is kezdődhetett volna rosszabbul hazai szempontból, előbb Zalánki varázsolta be a rövid felsőbe pazarul a labdát, majd egy nagyon szép összjáték után

Slobodan Nikic

emberelőnyből már négy gólra növelte a vendégek előnyét, amitől talán kicsit meg is nyugodtak Vincze Balázs játékosai. A harmadik negyed végére kicsit kiengedtek és a Szeged

Nagy Márton

és

Manhercz Krisztián

góljaival ismét kétgólosra csökkentette hátrányát.

Brguljan

óriási bombája után mégis úgy tűnt, hogy nem sok mindenben reménykedhetnek

Sedlmayer Tamásék

, ekkor 10-8-ra vezetett az OSC. Sőt, viharfelhők gyülekeztek, amikor

Pellei Frankot

szórták ki a játékvezetők szűk két perccel a mérkőzés befejezése előtt. Ezt az emberfórt azonban nem tudta kihasználni az újbudai csapat és a hazaiak megérezték a vérszagot.

Manhercz Ádám

révén egy gólra zárkózott Varga Péter együttese egy perccel a mérkőzés vége előtt. A következő OSC támadást

Kovács Gábor

rontotta el, így az egyenlítésért úszhatott fel a Szeged,

Sánta Dániel

pedig nem teketóriázott, bezúzta az egalizáló találatot. Újabb gól már nem született a mérkőzésen, így nagyot hajrázva, egy pontot megmentett a Szeged.

E.ON Férfi vízilabda OB I A-csoport, alapszakasz, 11. forduló

Contitech Szeged Diapolo - A-HID OSC Újbuda 10-10 (2-3, 2-3, 3-3, 3-1)

Szeged, újszegedi sportuszoda, 200 néző. Vezette: Mucskai Péter, Rubos Károly.

Szeged:

Meixner - Sánta 1, Pellei, Sedlmayer 1, Manhercz K. 2, Kiss, Nagy M. 1. Csere: Vukicevic 4, Basara, Chilkó, Illés, Manhercz Á 1.

Vezetőedző:

Varga Péter.

OSC:

Barabás - Bátori, Brguljan 1, Kovács, Bundschuch 1, Zalánki 5, Nikic 2. Csere: Nagy Á, Német, Hegedűs, Seman, Gór Nagy 1, Juhász.

Vezetőedző:

Vincze Balázs.

Emberelőny:

5/11 ill. 3/9

Ötméteres:

2/3 ill. 0/0

Kiállítás - végleg cserével:

Nagy Ádám

Kipontozódott:

Bátori, Bundschuch

Online közvetítésünk

VÉGE.IV. negyed 10-10 (2-3, 2-3, 3-3, 3-1)32' Bátori Bencére jön ki a lövés, de nem talál kaput! Illés úszik meg, megnyerheti a Szeged, de nagyon hosszú a labda, ez a vége, nagyon nagy hajrával ment pontot a Szeged! 32' Kovács Gábor lóbál-lóbál, de nem talál kaput, lehet egyenlíteni, sőt! Bátori Bencét állítják ki, emberelőnyben a Szeged és GÓÓÓÓL!!! Sánta Dániel használja ki!! 10-10! 20 másodperc maradt az órán, Vincze Balázs időt kér. 31' Vukicevicet húzza vissza Gór Nagy, ki is szórják a játékvezetők, Manhercz Ádám pedig kihasználja az előnyt, 9-10. 31' Pellei Frankot állítják ki, ha gólt szerez az OSC, vélhetően eldől a találkozó, de Meixner Marcell hárít! Másfél perc maradt hátra. 30' Már az idővel is játszanak a vendégek, végig támadják az időt, nincs lövés, jöhet a Szeged. Manhercz Krisztián úszik meg a bal oldalon, csak visszarántani tudják, újabb ötméteres a hazaiaknak. Most Vukicevic a végrehajtó, sajnos Barabás fogja a lövését. 29' Szoros emberfogással védekezik az OSC, Vukicevic felé a bejátszás, de nincs ítélet, fordul az OSC. 29' Kiss Csaba pazarul blokkol, labdát szerez a Szeged, Varga Péter időt kér. 28' Brguljan ugyanoda akarja lőni ahova az előbb, de nem is olyan erős lövés és Meixner is számít rá, lehet fordulni. Sajnos azonban eladott labdával zárul a szegedi támadás. 28' Szinte fizikai képtelenség, hogy Manhercz Krisztián lövése kimaradt. A rövidnél tűzte kapura, a felsőlécről valahogyan azonban csak lepattant. 27' Hosszan játszik a Szeged most támadásban, becsúszik egy-egy pontatlan átadás, nem is sikerül időben kapura juttatni a labdát. Basara a túloldalon nagyon szemfüles védekezésben és lelop egy labdát. 26' Brguljan gondol egyet, nagyon messziről tűzi rá, a pattintott lövés iszonyatos erővel tör utat a hálóba, 8-10. 26' Manhercz Krisztián fantasztikusan védekezik Brguljanon, labdát is szerez, Sedlmayer Tamás pedig a túloldalon egyre faragja a hátrányt, 8-9! 25' Még nincs veszve semmi, két gól a hátrány az utolsó játékrész előtt. Sedlmayer és Brguljan harcol a labdáért a ráúszásnál, sajnos az utóbbi hozza el. Zalánki nagyon távolról kísérletezik, a bírók úgy látják, hogy Meixner beleért, de inkább a lécen csúszott az meg, mindenesetre marad a vendégeknél a labda. III. negyed 7-9 (2-3, 2-3, 3-3)24' Manhercz Krisztián passzol testvérének Ádámnak, aki a felsőlécet találja el, sajnos nem sikerül egy gólra zárkózni. Bátori próbálkozik a másik oldalon a rövidnél, ezzel azonban nem tudja becsapni Meixnert. Három másodperccel a negyed vége előtt még adnak egy páros kiállítást a játékvezetők, Chilkó és Bátori a kiállított, de más már nem történik. 24' Zalánki újabb kísérletét most blokkolják, egy gólra lehet zárkózni, érzi ezt Varga Péter is, aki időt kér, 55 másodperc van hátra a harmadik negyedből. 23' Végleg cserével kiállítják Nagy Ádámot ütésért, Manhercz Krisztián ötméterest dobhat és be is vágja, ahogy az elsőt, 7-9. Meglehetősen nagy a tanácstalanság most a játékvezetői ítéleteknek köszönhetően, mindenesetre jöhet az OSC. 23' Brguljan passza után Hegedűs keresi középről az utat a szegedi kapuba, de csak kapufáig jut, lehet fordulni. Sánta ismét a célpont középen, de megint győz a túlerő, OSC labdaszerzés. 22' Brguljan a kiállított, Nagy Márton kapja centerben és gólra is váltja a fórt, zárkózik a Szeged, 6-9. 22' Basara játszaná meg középen most Sántát, de lelopják a kezéről a labdát, Zalánki pedig nagyon szemfüles góllal lepi meg a hazaiakat, átejti Meixner felett, ma egyszerűen tarthatatlan a válogatott játékos, 5-9. 21' Megjáratja a labdát az OSC, de a kapufa ismét besegít, nagy harc árán ugyan, de meg is van a labda. 21' Úgy látszik vukicevicben bízhatnak ma a hazai szurkolók, újabb gólt szerez a szerb center, 5-8. 20' Ahogy kiegészül a Szeged érkezik a lövés, de a kapufa most besegít, Bunschuchot pedig kiállítják a fordulásnál. Most hazai emberfór, szépen ki is játssza a Szeged, de Vukicevic lövését most is hárítja Barabás, viszont marad a labda a hazaiaknál. 20' Vukicevichez jut el kalandos körülmények között a labda, egy ejtéssel próbálkozik, másra nem is nagyon van lehetősége, de Barabás hárít. A visszaúszásnál ráadásul kiállítják Pelleit, újra emberelőnyben támadhatnak a vendégek, de csak Vincze Balázs időkérése után. 19' Brguljan ezúttal nem találja el a kaput, lehet fordulni. Illés Sándort viszont kiállítják, fordul az OSC, Slobodan Nikic pedig emberelőnyös góllal növeli az OSC előnyét, 4-8. 18' Bátori Bence lövését most hárítja a rövid saroknál Meixner, fordul a Szeged. Elég tanácstalanok most támadásban Varga Péter fiai, Manhercz Ádám a sarokba dobja a labdát, mert lejár a támadóidő. 17' A harmadik negyed ráúszását Brguljan nyeri, az első támadás az OSC-é ebben a játékrészben. Zalánki lóbál középről, addig-addig teszi ezt, amíg a rövid felsőbe bevarázsolja a labdát, 4-7. Zalánkinak nagyon megy ma, ez már a negyedik gólja. Manhercz Krisztián szétbombázza a kapufát a másik oldalon, de a vendégekhez pattan a labda. II. negyed 4-6 (2-3, 2-3)16' Pontosan egy támadásnyi idő van az órán a szünet előtt, góllal kell befejezni, nem is kérdés! Emberfogásra jön ki az OSC, nem hagynak levegőt a szegedi játékosoknak. Milos Vukicevic kapja középen és góóól! Fantasztikus csavarás ismét, 4-6. Ez a vége a második negyednek. 16' Basara lő középről, de nem találja el a kaput, ezúttal mellé lövi a helyzetet. A túloldalon ki is állítják, ezek nem az ő momentumai. Zalánki lövése pedig a kezek alatt utat talál Meixner kapujába, 3-6. Varga Péter időt kér. 15' Fontos lenne kivédekezni ezt a vendég támadást, kell az a kemény védekezés továbbra is. Meg is van, Nikic lövése a blokkban hal el, lehet fordulni. 15' Sánta felé a bejátszás, azonban lelopják a kezéről az OSC játékosai hatékony csapatmunkával, időt kér Vincze Balázs. 14' Bundschuch ismét a kiállított, de ez is rövidéletű szegedi támadás, viszont a túloldalon is kontrát ítélnek a játékvezetők. 14' Nikic úszik be a kapu elé, Brguljan varázsolja a kezére a labdát, nincs nehéz dolga a légiósnak, behúzza a vendégek ötödik gólját az üresen maradó kapuba, 3-5. 13' Meixner Marcell újra hárít egy próbálkozást, lehet megint egyenlíteni. Most azonban lövésig sem jut a támadás, eladott labda után fordul az OSC. 12' Kiss és Illés játszik össze, Kiss játssza meg Vukicevicet, aki újabb előnyt harcol ki. Bundschuch a kiállított, ezúttal azonban Kiss Csaba lövését blokkolják és fordulhatnak is a vendégek. 12' Óriási lendülettel úszik fel Zalánki, Manhercz Krisztián védekezik vele szemben, már csak egy másodperc van a támadóórán, amikor megpattan Zalánki lövése, és utat talál a hazai kapuba, 3-4. 11' Nagyon jó a védekezés, szegedi blokkról vágódik ki az újabb vendég próbálkozás, a túloldalon azonban ismét labdát szerez az OSC. 11' Sánta Dánielt csak szabálytalanul tudják megfogni, ötméteres következik! Manhercz Krisztián a végrehajtó és be is vágja a kapu bal alsó sarkába, 3-3! 10' Nagy Márton úszik meg a jobb oldalon, megpróbálja megjátszani középen Pelleit, de leszedik a kezéről a labdát. A túloldalon Kovács Gábor kerül óriási helyzetbe, de Meixner Marcell eszén nem jár túl! 9' Folytatódik a találkozó, Sedlmayer Tamás másodjára is elhozza a ráúszást! Bunschuch kiállításával indul ez a negyed, emberelőnyben a Szeged, Manhercz Krisztián viszont a kapufára püföli az előnyt és nem pattan a kapuba. A másik oldalon Meixner Marcell mutat be újabb védést. I. negyed 2-38' Nagy Ádám ellen az ítélet ismét, ezúttal támadásban, most Varga Péter kér időt. Hosszan játszik a hazai csapat, végül Basara lő a támadóidő lejárta előtt 3 másodperccel, de lövése a kapu fölé száll, ezzel vége az első negyednek. 8' Manhercz Krisztián játssza be centerbe, Nagy Ádám a kiállított, Vukicevic pedig gólra váltja a fórt, 2-3. 7' Érdekes körülmények közepette szerez labdát Hegedűs Gábor, mindenesetre jöhet az OSC, időkérés. A vendég időkérés után Gór Nagy Miklós kapja középen és húzza is be a kapuba, 1-3. 6' Sedlmayer kerül lövőhelyzetbe a túloldalon, de nem sikerül eltalálnia a kaput. Most kemény a szegedi védekezés, Manhercz Krisztián meg is kaparintja a labdát. 5' Bátori Bence lövésébe piszkál bele Meixner, így marad a labda a vendégeknél. Illés Sándor jut ezúttal a kiállítás sorsára, emberfórban az OSC, Seman azonban szabálytalan középen, fordulhat a Szeged. 4' Milos Vukicevic kapja meg először a meccsen a labdát és egy pazar csavart lövéssel szépít, 1-2. 4' Kiss Csabát állítják ki, Bátori Bence lő, de Nagy Márton blokkjáról kipattan a labda. Sedlmayer úszna meg, de úgy ítélik meg a játékvezetők hogy víz alá nyomta a labdát. Bundschuch kerül lövőhelyzetbe a túloldalon és megszerzi az OSC második találatát, 0-2. 3' Marad a labda a vendégeknél, ám kontrát fújnak a játékvezetők. Nagy Mártont indítja Meixner, körbe jár a szegedi kezeken a labda, de középen Sánta ellen fújnak kontrát. 2' Zalánki Gergő góljával megszerzi a vezetést az OSC, 0-1. A túloldalon Kiss Csaba átadása nagyon pontatlan, fordulnak a vendégek. Zalánki hozza fel a jobb oldalon a labdát, Manhercz Krisztián védekezik vele szemben. Sikerül lövőhelyzetet kialakítania, de Meixner hárít. 1' Elezdődött a találkozó, az első ráúszást a Szeged hozza el, a vendégek kék sapkában, a hazaiak fehérben játszanak. Az első szegedi támadás nem hoz lövést sem, remek védekezéssel kezd az OSC. 17.55 A mérkőzés előtt egy perces gyászszünettel emlékeztek az olaszországi busztragédia áldozataira. 17.45 Köszöntjük olvasóinkat, negyed óra múlva kezdődik a Szeged és az OSC összecsapása a férfi vízilabda OB I A-csoportjának 11. fordulójából. Októberben a Szeged némi meglepetésre pontot tudott rabolni idegenben, sőt egy blokkolt Basara lövésen múlt, hogy nem sikerült megszerezni a győzelmet. Ha már Basara: múlt héten Szolnokon nem számíthatott Varga Péter vezetőedző két szerb légiósára, Basarára és Vukicevicre, ám ezúttal mindkét játékos bevethető. A mérkőzés 18 órakor kezdődik.

A mérkőzés elé

A mérkőzés beharangozóját az alábbi linken olvashatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.