Tóth Tímeát a kézilabda hozta vissza az életbe
Nehéz időszakon ment keresztül visszavonulásakor a Ferencváros korábbi játékosa, Tóth Tímea, azonban az ovi-kézi program vezetőjének hétköznapjai megteltek a programmal kapcsolatos feladatokkal - a jövőben ezen a téren képezné tovább önmagát.
- Mik az előnyei az Ön által vezetett ovi-kézi programnak, nagyjából hogyan kell elképzelni egy-egy ilyen foglalkozást? Mire fókuszálnak az ilyen korú gyerekeknél?
- Az jó dolog, ha az egyesületek figyelnek erre, hogy egy-egy játékos eljusson az óvodákhoz, akinek adott esetben van erre megfelelő képzése. Az óvodában is nagyon sok alapdolgot kell megtanítani a gyerekeknek, nem feltétlenül azt, hogy csodálatosan kiemelve lőjön kapura, de kell javítgatni a lövőmozdulaton is, hogy ne egy rossz mozdulat idegződjön be, ne ezt tanítsák neki. Óvodásokról beszélünk, itt csak játszani kell, fogójátékoktól elkezdve minden olyan játékot, amibe kicsit bele lehet csempészni a szivacskézilabdát. Meg kell hagyni nekik azt a szabadságot, hogy ők még óvodások, hadd élvezze a játékot, nem kell versenyhelyzetet teremteni neki, de ügyesíteni kell a koordinációt. Azért szeretem az ovi-focipályákat, mert nagyon sok eszközt kapnak az óvodák a pályákkal együtt, így bemutatom az eszközöket is, hogy mire lehet ezeket használni, amit mondjuk még az óvónők nem tudnak. Meg tudom mutatni, hogy egy például egy koordinációs létránál mik azok a gyakorlatok, amiket a gyerekkekkel lehet végeztetni. Erőltetni semmit nem lehet, semmiről nincs lekésve a gyerek, ha óvodában még nem fog kézilabdázni, majd az iskolában, vagy utána elkezdi. Valamilyen szinten népszerűsíteni kell a dolgot, de egy alap képzést kell adni, a célunk pedig az, hogy megszeressék a mozgást, akarjanak és szeressenek mozogni, ne csak a táblagépet vagy az okostelefont nyomkodják.
- Szinte napra pontosan négy évvel ez előtt jelentette be, hogy felhagy a profi kézilabdázással. Úgy telt ez az elmúlt időszak, ahogyan azt elképzelte? Mennyit sikerült mindezekből megvalósítania?
- Én az a játékos voltam, aki amikor abbahagyta a kézilabdát, nem tudta, hogy mihez fog kezdeni. Azt gondoltam, hogy erre maximálisan fel vagyok készülve, elvégeztem a sportmenedzseri szakot a TF-en, volt papír a kezemben. Nehéz időszak volt az számomra, elveszítettem az édesanyámat, elég durván megdőltem, a kézilabda hozott vissza az életbe. Elkezdtem játszani Gödön NB II-ben, aztán megkaptam a junior csapatot pár hónap múlva. Akkor rájöttem, hogy jó dolog az edzősködés, de a játék mellett nem volt egyszerű. Pár évvel később, egyszer, amikor otton feküdtem, mivel óvoda mellett laktunk, kitaláltam az óvodai programot. Bementem a szövetséghez, ahol kaptam egy fülest, hogy keressem fel az ovi-foci programot, majd bekopogtam Molnár Andreához, aki azzal fogadott, hogy milyen jó, mert másfél éve akarnak kézilabda programot. Jelen pillanatban ovi-sport alapítvány lett, ahol a tollaslabda, foci és tenisz is van. A szövetség biztosítja a szivacslabdákat. Járom azokat az óvodákat is, ahol van műfüves pálya, mert sok intézménynek nincs tornaterme, nincs tornaszobája, ebből a szempontból jó, hogy legalább van műfüves pálya, ahol tudnak a gyerekek mozogni. Ahol én voltam, ott mindig tárt karokkal vártak vissza, megyek ellenőrzésekre, hogy mennyit tanítottak a gyerekeknek. Szívesen veszik az óvónők is ezeket a képzéseket, amivel ők is többek lehetnek. Jelen pillanatban csak gyakorlatot mutatok, vagy együtt mozgunk, vagy pedig két órában bemutatok egy komplett programot arról, hogy ők hogy tartsák a foglalkozásokat.
- Mit hozhat a folytatás? A program mennyiben igényel teljes embert, vannak-e más irányú céljai a jövőben?
- Egyben saját magamat is képzem, folyamatosan azon vagyok, hogy én is minél komplexebb dolgot tudjak átadni. Fejlődik az alapítvány is, most 66 új pályánk lesz, ahol majd képzéseket tartunk. A meglévő óvodákhoz vissza kell mennem, így ez nagyjából kitölti az életemet, e mellett pedig a TV-ben állandó szakértő vagyok, megmaradt a kézilabda a BL-meccsekkel, képben vagyok az Eb-kkel, világbajnokságokkal, eléggé kerek az életem.
