Sport

Új rögbipálya épülhet Szegeden?

Új rögbipálya épülhet Szegeden?

2017. január 12., csütörtök
Új rögbipálya épülhet Szegeden?
gorilla_klubhazavato_007_ia

Új otthonra lelhet a Fit World Gorillák Rugby Club: a klubházát az új, fedett uszoda építési munkálatai által elvesztett egyesület csapatvezetője pozitívan tekint a jövőbe, az idei évet azonban biztosan az Etelka soron töltik.

2014 májusa

óta használhatták klubházukat a Fit World Gorillák Rugby Club tagjai, egészen 2016 év végéig: a fedett uszoda megépítése kapcsán lebontják a garázssort, ez pedig az egyesület klubházát is érinti - ez pedig az első lépés, hiszen az uszoda felépítésével a csapatnak is mennie kell az eddig otthonul szolgáló Etelka sorról. A Gorillák csapatvezetője,

Debreczeny Dénes

elmondta, szerdán a Szegedi Sport és Fürdők Kft. ügyvezetőjénél,

Szabó Mihálynál

járt egyeztetésen, az önkormányzati céggel egy éves szerződést írnak alá, amelynek értelmében továbbra is maradnak az Etelka soron. "A klubházunk külön történet, mert azt az IKV-tól béreltük, amit az elején sem akartak nekünk bérbe adni, pont e miatt a kockázat miatt. Mi vállaltuk ezt a kockázatot, minden évben, amikor hosszabbítottunk, akkor az IKV minden alkalommal felhívta arra a figyelmünket, hogy be fog következni a klubház elbontása, de mi ezt ennek ellenére is vállaltuk. Természetesen fájó, mert sok munkánk van benne, szerettük a helyet, de az elejétől kezdve tudtuk, hogy ez be fog következni, ez egy lezárt történet. Kaptunk két új helységet a sportcentrumon belül, ahova át tudtunk költözni, és viszonylag kultúrált keretek között továbbra is meg tudunk jelenni, mint klubház. A közösségi teret elvesztettük, de ez nem nagy probléma, más, hozzánk hasonló méretű egyesületeknek sincsen" - fogalmazott portálunknak Debreczeny Dénes. Hozzátette, a tavaly év végén belebegtetett kézilabda csarnok okán viszont mindenképpen költözniük kellene: ezt a problémát a város és a Magyar Rögbi Szövetség együttműködésével oldhatnák meg, aminek következéseképp egy rögbipálya épülhetne Szegeden. Több területről is szó esett szerda reggel, és Debreczeny Dénes úgy látja, van némi reménysugár arra, hogy jó irányba mozdul el a Gorillák helyzete, a 2017-es évet viszont biztosan az Etelka soron töltik. A Gorillák csapatvezetője kitért rá, a Magyar Rögbi Szövetség kormány által támogatott programja elindul az idén, aminek az a célja, hogy kifejeztten rögbi pályák valósuljanak az ország különböző pontjain. Ennek eredményeképpen egy fővárosi pályának megvan a helyszíne és az anyagi fedezete is, a székesfehérvári pálya teljes rekonstrukcióval valósul meg, míg Kecskeméten az atlétika szövetséggel együtt egy atlétika és rögbi centrum épül. Szegeden pedig reális esélyt lát arra, hogy komoly tárgyalások kezdődjenek, a város adná ehhez a területet, a rögbi szövetség pedig kormányzati támogatás keretében alakítaná ki az infrastruktúrát. "Ha ez volt az ára annak, hogy elkőgolyózták a klubházunkat, akkor a legboldogabban adunk lendületet a csarnoknak és az uszodának. Az Etelka sorral biztos, hogy kezdeni kell valamit. Konstruktív beszélgetés folyt, kimondtuk a problémákat, a város látja, hogy velünk igenis kezdeni kell valamit. Nem vagyunk időzavarban, 2017 szeptember-októberéig ezeket a problémákat meg lehet oldani. Azt az ígéretet kaptuk, hogy amíg nem kezdődik el az uszoda építése, addig tudjuk használni a pályánkat. Amint elkezdődik az építkezés, akkor az edzéseinket és a meccseinket még mindig át tudjuk vinni a megmaradó labdarúgó-pályákra. Ha jön a kézilabda csarnok, ami a focipályákat érinti, addigra a rögbis centrum ez meg is valósulhat. Ha nekünk van területünk, nem gondolkozunk nagy dolgokban, a kormányzati támogatás pedig része a 2024-es olimpiai páláyzatnak is, hiszen a rögbi olimpiai sport lett, ez által ahhoz képest, ahol eddig a rögbi tartott, óriási lendület következhet. 100 millió forintból terveznénk a rögbipálya kialakítását, ami többfunkciós lenne, mert olyan szabványpályát építenénk, ami felnőtt labdarúgásra is alkalmas. Az álmom az, hogy Szegeden is atlétikai és rögbicentrum épüljön, ahogy a cseheknél is, ahol az atlétika pálya közepén rögbipályák vannak, a dobóatléták erre dobálnak, a gerely és a diszkosz sem árt a pályának, egyedül a kalapács probléma, a súlylökők pedig elférnek egy sarokban. Kecskeméten most ezen dolgoznak. Ha valami itt mostoha, akkor az az atlétika. Számomra megmagyarázhatatlan, hogy Márton Anitának miért kellett elmennie Békéscsabára" - részletezte Debreczeny Dénes, aki hozzátette, jó a kapcsolatuk a szegedi atlétákkal is. A Gorillák minden éve az ifjúsági házban esedékes rögbi bállal indul, ezt idén február 11-én rendezik, ahol megköszönik a támogatóik segítségét, és megválasztják az év játékosait is, a bajnokság pedig március 11-én indul. "Az U18-as válogatottba ismét adunk játékost, míg a felnőtt válogatottba behívott két játékosunk februárban már Olaszországba utaznak teszt hétvégére. Május 27-én fejezzük be a bajnokságot, az idén a fókusz továbbra is az olimpiai rögbin van, ebben sajnos nincs válogatottunk, de egy jó dolog, mert Kálmán Benedeket felvették az orvosi egyetemre, a válogatott sportolás és az egyetem első éve nem összeegyeztethető" - zárta Debreczeny Dénes, akivel ismét szerződött a Magyar Rögbi Szövetség, így a technikai igazgatói feladatokat továbbra is ellátja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.