Sport

Kosárlabda: a higgadt játék segített a Szedeáknak

Kosárlabda: a higgadt játék segített a Szedeáknak

2017. január 17., kedd
Kosárlabda: a higgadt játék segített a Szedeáknak
szedeak-jaszbereny028kf

Szezonbeli első idegenbeli győzelme kupadöntőt ért a Naturtex-SZTE-Szedeák számára: a gárda játékosa, Wirth Ádám úgy véli, élvezniük kell majd a nyolcas döntőt, míg szombaton a nyugodt játék dönthetett a javukra.

Tizenöt pontos hátrányból felállva

verte meg

a Kaposvárt szombaton a Naturtex-SZTE-Szedeák:

Nikola Lazic

együttese a harmadik negyedben tudott fordítani, majd innen már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, ezzel a Szolnok elleni hazai sikert követően egy újabb bravúrt mutattak be Andrija Ciricék. Az első Szegedtől távoli siker pedig egyben azt jelentette: a Szedeák ott lesz a Magyar Kupa nyolcas döntőjében, ahol majd a másik hét résztvevő együttes bármelyikével összekerülhet, ugyanis nincs kiemelés. „Abból a szempontból egy furcsa meccs volt, hogy az első félidőben, és harmadik negyed elején is annak, aki látta a meccset, úgy tűnhetett, hogy nem sok keresnivalónk lesz, még ha persze szerettük is volna, hogy ez ne így legyen. Talán ezt tudtuk meglovagolni, mert a Kaposvár a biztos vezetés tudatában kicsit megnyugodott, amikor elkezdtünk jobban játszani, ráadásul gyorsan vissza tudtunk jönni, három-négy triplát dobtunk öt támadáson belül, így mire feleszméltek, már vezettünk. Ők nem tudtak váltani, így jobban el tudtunk húzni. Még ha a végén ezt sikerült is majdnem elrontanunk, de ekkor már a kezünkben volt a meccs. Amikor egál körüli volt az eredmény, akkor érezhetőbb volt, hogy jobban összpontosítunk, és a Kaposvár nem tudott újítani. Gyakorlatilag két perc leforgása alatt eltüntettük a 12 pontos hátrányunkat, egy pár ponttal már vezettünk, amikor dobtam azt a hármast” – emlékezett vissza a meccsen öt pontot, közte egy triplát szerző

Wirth Ádám

arra, hogyan sikerült ledolgozniuk hátrányukat a Kaposvár vendégeként. A hajrá izgalmasan alakult: a Kaposvár folyamatosan faultolt, így sorra dobhatta a büntetőket a Szedeák, ám ezek közül

Ivan Lilov

többet is kihagyott, így folyamatosan csökkentette a különbséget, végül a bolgár légiós zsákolása nyugtathatta meg a szegedieket. „Kérdeztem Fodor Marcit, amikor elkezdődött a büntetőzés, hogy miért csinálják ezt, aki elmondta, hogy mivel a kosárkülönbség is számít, így abban bíznak, hogy hátha közelebb tudnak jönni. Egy perccel a vége előtt ők sem azért csinálták ezt, hogy megnyerjék a meccset, de mivel elrontottunk hét büntetőt, így visszahoztuk őket a meccsbe. Amikor négy pont volt a különbség, és a Kaposvár támadhatott, szerencsénk is volt, hogy nem kaptunk kosarat, majd Ivan Lilov zsákolt egyet” – összegezte a hajrában történteket Wirth Ádám. Ahogyan a szegediek irányítója is hangsúlyozta, sikerük azért is kiemelhető, mert a Kaposvár különösen erős hazai pályán, a Szolnokot is simán verték, így a forduló egyik legnagyobb bravúrja volt, hogy idegenben tudtak nyerni – különösképp úgy, hogy az eddigi négy idegenbeli fellépését egyaránt elvesztette a Szedeák. „Nekünk ez volt az első idegenbeli sikerünk, eddig idegenben a somogyiaknál gyengébb csapatoktól kaptunk ki idegenben, gondolok itt a Paksra vagy a Vasasra. Nikola mindig elmondja egy-egy ilyen meccs előtt, hogy mi ilyenkor teljesen nyugodtan játszhatunk, nincs vesztenivalónk, senki nem várja el tőlünk a győzelmet, viszont az ellenfélen ott a nyomás. Egy Szeged ellen nekik kötelező a győzelem, ezt pedig könnyű meglovagolni” – fogalmazott a Szedeák 23 éves játékosa. A kaposvári győzelem kulcsfigurája volt Wirth Ádám poszttársa,

Marko Boltic

: a szerb egyes a forduló legjobb teljesítményét nyújtotta, 19 dobásából csak öt nem zárult kosárral, 23 pontja mellett 9 gólpasszt és tíz kiharcolt faultot, és hat lepattanót írhattunk fel teljesítményéhez. „Amióta újraindult a bajnokság, mindhárom meccsen szenzációsan játszott, mind támadásban, mind védekezésben vezére a csapatnak, a nagyon fontos szituációkban rendre jó döntést hoz. Szerintem jelen pillanatban a bajnokság legjobb formában lévő játékosáról beszélünk. Emberileg is egy nagyon jó srác, nekem nagyon sokat segít, edzésen egymást fogjuk. Amikor Kaposváron beszálltam az első félidőben, nem játszottam jól, sokat hibáztam, odajött hozzám a félidőben, és nagyon hasznos tanácsokat adott. Az összes külföldi játékos, de tekintve, hogy vele azonos poszton játszunk, rengeteget segít” – tért ki társa teljesítményére Wirth Ádám. Ezzel a sikerrel a Magyar Kupa döntője mellett azt is elmondhatja magáról a Szedeák, hogy az alapszakasz első felét pozitív mérleggel zárta, így hét győzelemmel és hat vereséggel áll a bajnokságban. Ezzel kapcsolatban a klubhoz nyáron visszatért kosaras elmondta, ezt nem várta senki tőlük, miképp ők maguk sem gondolták a bajnokság elején, hogy így fognak állni a bajnokság ezen szakaszában. „Olyan csapatok nem jutottak be a kupadöntőbe, mint a Paks vagy a Sopron, akikről mindenki azt gondolta, hogy bérelt helyük van a kupában, ahogyan az eddigi években is. Próbáljuk kiélvezni ezt a lehetőséget, nem lesz különösebb elvárás, nagy dolog, hogy odajutottunk, megpróbálunk a legjobb tudásunk szerint játszani” – tekintett a nyolcas döntőre Wirth Ádám. Mind a mellett, hogy pozitív a mérlege, és egy újabb bravúrt hajtott végre, a Naturtex-SZTE-Szedeák csupán egyetlen győzelemre van a negyedik helyezett Falcótól, az ötödik Kaposvártól vagy a hatodik Pécstől – ez is mutatja, mennyire szoros az idei NB I/A csoport. „Ez egy nagyon kiegyensúlyozott bajnokság, itt elég arra gondolni, amikor a négy hazai meccsünket megnyertük, akkor ott voltunk a negyedik helyen, majd két-három gyengébb meccsel visszacsúsztunk a tizedik helyre, egy-egy győzelemmel nagyot lehet ugrani. A sorsolásunk nem az igazi, mert nyolc meccset játszunk idegenben, és csak ötöt hazai pályán, ebből a szempontból hátrányban vagyunk a riválisokkal szemben. Abban biztos vagyok, hogy az eddig gyengélkedő nagycsapatok, például az edzőcserén és légióscserén átesett Sopron, biztosan ott lesznek a nyolcban. Mindig a következő meccsre koncentrálunk, ha lesz esélyünk bejutni a play-offba a végén, akkor igyekszünk azt megragadni” – mondta el a folytatással kapcsolatban Wirth Ádám. A folytatás a kupadöntővel együtt igen sűrű lesz: hamarosan hétközi fordulókat is rendeznek a bajnokságban, majd a középdöntővel folytatódik, de előtte márciusban például hét meccset játszanak a szegediek. „Ez nekünk annyira nem kedvez, földrajzi elhelyezkedésünkből adódóan elég sokat utazunk, megyünk még Sopronba, Szombathelyre vagy Körmendre, amik elég hosszú és kimerítő túrák. Viszonylag kevés embert tudunk rotálni, sokat kivesz a légiósainkból, amikor lejátszik 30-35 percet, majd három nap múlva megint ennyi időt tölt a pályán. Ezt eddig megoldottuk, reméljük, hogy sikerül így folytatni a bajnokság végéig. A riválisainkhoz képest kevesebben vagyunk, de eddig az alapembereink bevethetőek voltak, egyedül

Juhos Levi

hagyott ki egy meccset” – zárta Wirth Ádám.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.