Közélet

Miért zavarják Csongrádot a fák?

Miért zavarják Csongrádot a fák?

2017. január 4., szerda
Miért zavarják Csongrádot a fák?
csongrad_fenyofa01

Megosztja a csongrádi közvéleményt az a közelmúltbeli történés, hogy a Batsányi János Gimnázium elől kivágtak két hatalmas fenyőfát. Az üggyel az országos sajtó is foglalkozott karácsony előtt.

Az őrt álló fáknak az volt a „bűnük”, hogy úgymond nem látszik tőlük jól a város jellegzetes szecessziós főtéri épülete. A kérdésben nem akarunk állást foglalni, azt azonban megjegyezzük, hogy az épületek természeti környezetükkel együtt szépek. A fakivágás pedig akkor indokolt, ha a fa beteg vagy balesetveszélyes. Ezek a fenyőfák se betegek, se balesetveszélyesek nem voltak. Szerencsére a fák sokáig élnek, túlélik a favágókat, de még a szecessziós épületeket is. Főként, ha hagyják őket.

csongrad_fenyofa02

Bedő Tamás

, megyénk névadó városának polgármestere megkeresésünkre elmondta, az előző testületi ülésen is elhangzott, a homlokzatot takaró fenyőfákat kivágják, majd készül egy kertészeti terv, és valószínű, hogy kúszósövényt és kisebb termetű fákat telepítenek az iskola előkertjébe. A polgármester elmondása szerint azon a bizonyos testületi ülésen gyakorlatilag minden politikai oldal egyetértett a fakivágással, bár természetesen érkeztek azóta pozitív és negatív lakossági vélemények egyaránt. Mint elmondta, a fák közül egy beteg volt, egy pedig jelentősen zavarta a kereszteződés belátását. Bedő Tamás hangsúlyozta, a város központjának három olyan épülete van, amelyik meghatározza a településképet: a templom, a városháza és a Batsányi János Gimnázium, az iskola homlokzatát pedig jóformán eltakarták a magas fenyők, ezért döntöttek a kivágásuk mellett. Hozzáfűzte, azt senki sem veszi észre Csongrádon, ha húsz fát telepítenek, ám ha kivágnak négyet-ötöt, akkor jön a panaszáradat, és felrobban az internet. Egy pletykát is eloszlatott a polgármester, aki portálunknak elmondta, az önkormányzat a gimnázium homlokzatát szeretné láttatni, és nem terveznek székelykaput állíttatni oda, mert már ilyen hírek is elterjedtek Csongrádon...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.