Bulvár

Előzetes letartóztatásban a macedón kábítószercsempész

Előzetes letartóztatásban a macedón kábítószercsempész

2017. január 13., péntek
Előzetes letartóztatásban a macedón kábítószercsempész
biro_birosag_jogasz_ugyved

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség az előzetes letartóztatását kezdeményezte annak a macedón férfinak, aki 2017. január 8-án kannabiszt hozott be az ország területére.

A gyanú szerint az elkövető 2017. január 8-án, a kora délelőtti órákban, a Szerb Köztársaság felől lépett be Magyarország területére a röszkei határátkelőnél. A férfi az általa vezetett személygépkocsiba több csomag kannabiszt rejtett, a kábítószer mennyisége mintegy bruttó nyolc kilogramm volt. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt folyamatban lévő nyomozásban a gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta, szökés, elrejtőzés veszélye, valamint annak a veszélye miatt, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított a bizonyítási eljárás megnehezítésére törekedne. A Szegedi Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően egy hónapra elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását, a végzéssel szemben a gyanúsított és a védő fellebbezést jelentett be, így a végzés nem jogerős.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.