Közélet

Deutsch: márciustól lesz elérhető a Digitális jólét alapcsomag

Deutsch: márciustól lesz elérhető a Digitális jólét alapcsomag

2017. január 10., kedd
Deutsch: márciustól lesz elérhető a Digitális jólét alapcsomag
Deutsch Tamás

A Digitális jólét alapcsomag márciusban jelenik meg a szolgáltatók kínálatában, ára legalább tizenöt százalékkal alacsonyabb lesz a jelenleg elérhető legolcsóbb internet-előfizetési konstrukció áránál - mondta Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.

Tájékoztatása szerint az alapcsomag védjegye januártól él, a használatára vonatkozó pályázatot január végén várhatóan kiírják, és az elbírálás után a tervek szerint februárban valamennyi - a feltételeket garantáló - szolgáltatóval megkötik a védjegyhasználati szerződést. A vezetékes Digitális jólét alapcsomag minimális letöltési sebességének másodpercenként 4 megabitnek (Mbps) kell lennie, a garantált letöltési sebesség pedig 1 Mbps lesz. A mobilinternet alapcsomag letöltési sebessége számszerűen nem meghatározott, de a védjegyhasználati szerződés előírja, hogy az igénybe vehető szolgáltatást legalább 4G technológián kell biztosítani, megfelelő hálózati lefedettség esetén. Ezeknél kedvezőbb feltételeket biztosíthat egy szolgáltató, rosszabbat viszont nem - hangsúlyozta

Deutsch Tamás

. Elmondta azt is, hogy a vezetékes internet-előfizetésnél nem lesz adatforgalmi limit, míg a mobilinternet-csomagok esetén a szolgáltatók kötelesek legalább 500 megabájtnyi adatforgalomra garanciát vállalni. Mindazonáltal a nagy szolgáltatók jelezték, ez a minimális adatforgalom eléri majd az 1 gigabájtot is - jegyezte meg. A miniszterelnöki biztos közölte: a kedvezményes alapcsomagokat legfeljebb két évig vehetik majd igénybe természetes személyek, akiknek a megelőző évben nem volt internet-előfizetésük. Az előfizetők egyszeri belépési díj fizetésére nem kötelezhetők, valamint a havi előfizetési díjon felüli költséget sem terhelhetnek rájuk a szolgáltatók. Az alapcsomag havidíja szolgáltatónként eltérhet. Deutsch Tamás arra számít, hogy év végéig az új előfizetők száma eléri a tízezres nagyságrendet. Hozzátette: a nemzetközi jó gyakorlatok alapján arra számítanak, hogy az alapcsomagra előfizetők a kedvezményes időszak lejárta után hosszú távra is a digitális világ részeivé válnak. A miniszterelnöki biztos rámutatott, hogy ma Magyarországon mintegy 1,5 millió 18 év feletti magyar nem rendelkezik internet-hozzáféréssel, mintegy 14 százalékuk anyagi okok miatt, tehát összességében akár 200-220 ezer embert is érinthet a kezdeményezés. A magyarországi hírközlési szolgáltatókat tömörítő Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) elnöke,

Kövesi Gabriella

elmondta: a szolgáltatók fő kérése a kormánnyal folytatott tárgyalásokon az volt, hogy az alapcsomag "útlevél legyen a digitális világba", új ügyfeleket vezessen be a rendszerbe, ne a már meglévő internet-felhasználók kedvezménye legyen. A tanács szerint a nem internetező magyar háztartások nagy része nemcsak az ár miatt tartózkodik az internethasználattól, hanem azért is, mert nem ért hozzá, nem ismeri, nincs hozzá eszköze, az érdeklődését nem sikerült felkelteni. Ezeket a hiányosságokat a Digitális jólét program egyéb törekvései orvosolhatják. Az internet iránti igényt serkenthetik például a kompetenciafejlesztő, az eszközbeszerzésre irányuló programok, valamint oktatási megoldások a munkanélküliek számára - mondta Kövesi Gabriella. A tervek szerint földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül minden állampolgár legalább egy vezetékes és három mobilszolgáltató kínálatából választhat majd alapcsomagot, emellett céljuk, hogy az ügyfél rugalmasan jelentkezhessen át a nagyobb kínálatot tartalmazó, jobb minőségű, több szolgáltatást kínáló csomagokba, hiszen a szolgáltatók számára az alapcsomag értelemszerűen befektetés a jövőbe, új ügyfelek elérésébe - ismertette a HÉT elnöke. Arra a kérdésre, hogy mi a garancia az internetszolgáltatók alapárainak szinten tartására, az elnök azt válaszolta: a rendkívül erős versenynek visszatartó ereje van, egyes becslések szerint 300-400 internetszolgáltató, a mobilpiacon pedig az MVM Net mellett 4 frekvenciával rendelkező szolgáltató is működik. Megjegyezte továbbá, hogy a szolgáltatók az internet áfájának 9 százalékos csökkentését is átruházták a fogyasztókra. Deutsch Tamás azzal érvelt, hogy az internet-szolgáltatások ára tendenciaszerűen csökken. Tehát, ha egy szolgáltató nem akarja elveszíteni ügyfeleinek ezreit, nem éri meg az alapcsomag miatt emelnie az előfizetési díjakat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.