Sport

Átadják Mórahalom új sportcsarnokát

Átadják Mórahalom új sportcsarnokát

2017. január 17., kedd
Átadják Mórahalom új sportcsarnokát
csarnok

Ünnepélyes keretek között adják át kedd délután a mórahalmi sportkomplexum legújabb ékkövét, a Móradombi Sportcsarnokot.

Mórahalom 2016-ban elsősorban a sportfejlesztésekre fektette a hangsúlyt, új pályával és öltözőkkel bővült a labdarúgóklub otthona, jóváhagyták egy városi uszoda terveit, valamint a cselgáncs sportágban is regionális központ lehet a település a jövőben, amihez szintén kiépülhet hamarosan az infrastruktúra. Nem utolsósorban pedig megépült a kézilabda-utánpótlás bázisaként is funkcionáló sportcsarnok, ami nagy lépés a város sportéletében. A csarnok alapkövét 2016. május 25-én tette le

Nógrádi Zoltán

polgármester, valamint a Tisza Volán SC elnöke és a Magyar Kézilabda Szövetség vezetője. A szabványos kézilabda-méretű sportcsarnok építésének összköltsége 508 millió forint volt, melynek 30 százalékát az önkormányzat finanszírozta. A sportfejlesztési programhoz a Magyar Kézilabda Szövetség az általa jóváhagyott TAO-támogatásból 348 millió forint anyagi forrást biztosított, az elkészült sportcsarnok részben a mórahalmi önkormányzat, illetve részben a Tisza Volán SC tulajdonát képezi majd. A jövőbeni tervek között szerepel a futballpályák és a modern sportcsarnok mellé egy 33 méteres versenymedencés fedett uszoda is. Mindez szolgálni fogja a helyi közösséget, valamint a város egyébként is fejlődő sportturizmusának is új impulzusokat adhat – tette hozzá Nógrádi Zoltán polgármester. A csaknem hét hónap alatt elkészült sportcsarnok ünnepélyes átadását január 17-én, kedd délután rendezik meg. A rendezvényen ünnepi köszöntőt mond Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere,

Kocsis Máté

, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke,

Mocsai Lajos

, a Magyar Kézilabda Szövetség tiszteletbeli elnöke és

Kővári Árpád

, a Tisza Volán SC elnöke. A sportcsarnok átadásával elindul Mórahalmon a „Kézilabda program” is, a település célja, hogy a Móradombi Sportcsarnok minél hamarabb a tehetséggondozás egyik meghatározó bázisa legyen a régióban. Az ünnepség után egy kézilabda-mérkőzést is megtekinthetnek a kilátogató érdeklődők, a Mezőkövesdi KC Férfi Kézilabda Csapata csap össze a Nemzeti Kézilabda Akadémia Junior válogatottjával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.