Közélet

Ábrahám Vera, Kolonics Erika és Nagy Károly kapott Szeged Kultúrájáért Díjat + FOTÓK

Ábrahám Vera, Kolonics Erika és Nagy Károly kapott Szeged Kultúrájáért Díjat + FOTÓK

2017. január 20., péntek
Ábrahám Vera, Kolonics Erika és Nagy Károly kapott Szeged Kultúrájáért Díjat + FOTÓK
magyar_kultura_napja_dijatado015kf

A Szeged Kultúrájáért Díjból hármat, a Kölcsey-éremből 12-t adományoztak idén, egy közösséget és egy céget is kitüntetettek. Botka szerint a kultúrába nem szabad beleszólnia a politikának, csak a működést feltételeit kell biztosítania.

Idén az IH Rendezvényközpontban adták a Magyar Kultúra Napja alkalmából az önkormányzat díjait. Az ünnepség elején egyperces néma felállással emlékeztek a nemrég elhunyt

Novák András

festőművészre.„Különlegesen fontos nap ez nekünk, mert tisztában vagyunk azzal, hogy Szeged azért valódi, élhető európai régióközpont, mert tradicionálisan, színes, szabad kulturális életünk van” – mondta

Botka László

polgármester. A politikának egyetlen szerep van, hogy a feltételeket, a finanszírozást biztosítsa. A tervek szerint 4,5 milliárd forintot szánnak a város kulturális intézményeinek működtetésére, műhelyek támogatására 2017-ben. Úgy látja, országosan nem így történik, mert „a mai magyar hatalom a kultúrát is szét akarja szakítani”. A Szeged Kultúrájáért Díjat 2017-ben

Ábrahám Vera, Szűcsné Kolonics Erika

és

Nagy Károly

nyerte el. Ábrahám Vera nyugalmazott könyvtárost ma a legtöbben a szegedi zsidóság kutatójaként ismerik. Írt kötetet a híres szegedi rabbi,

Lőw Immánuel

sírverseiről, a szegedi zsidó temetőről. Rendszerezte a Szegedi Zsidó Hitközség irattárát, a dokumentumok közül többet az Új Zsinagóga rekonstrukciójánál is fel tudtak használni. ma is aktív kutatómunkát végez, együttműködik a Szegedi Tudományegyetem néprajzkutatóival, az Országos Rabbiképző Egyetem oktatóival. Két évtizede aktív résztvevője Szeged kulturális életének Szűcsné Kolonics "Koló" Erika. Előbb néptáncos, majd néptáncoktató lett, több száz gyermeket ismertetett meg a Százszorszép Gyermekházban a hagyományokkal. A Bartók Béla Művelődési Központ munkatársa volt, majd az intézmény megszüntetése óta az Ifjúsági Házban dolgozik. Jelenleg ő a Szegedi Ifjúsági Napok főszervezője. A harmadik kitüntetett Nagy Károly festőművész. Az alkotó életpályájából kiemelték, hogy rengeteget tett a szegedi grafika megismertetéséért. Szerkesztette a Szegedi Műsor című kulturális lapot, ő szervezte meg többek között az első kettő Táblakép Festészeti Biennálét. Kölcsey-éremmel jutalmazták

Darázs József

festőművészt,

Török János

klarinétművészt,

Varga Laura

fuvolaművészt,

Annus Gábort

, a Tiszatáj szerkesztőjét,

Barnák László

színész-rendezőt,

T. Molnár Gizella

főiskolai tanárt,

Csúry László

órásmestert és

Antal (Nyemcsok) Éva

újságírónőt. Szabó Anita és

Balogh Csongor

standardtáncosok együtt nyerték el az elismerést táncművészeti munkásságukért. A 10 éves Délikert Napsugár Táncegyüttes népművészeti tevékenységéért kapott érmet, a ContiTechnek pedig a kultúratámogató tevékenységét ismerték el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.