Közélet

Tuzson: adócsökkentéssel és béremeléssel erősödik az ország

Tuzson: adócsökkentéssel és béremeléssel erősödik az ország

2016. december 17., szombat
Tuzson: adócsökkentéssel és béremeléssel erősödik az ország
tuzson_bence1_gs

Magyarország a magyar emberek teljesítményének köszönhetően erősödik, ami lehetővé teszi, hogy az államadósság növelése nélkül lehessen csökkenteni az adókat és növelni a béreket - mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A kormány képviselője úgy fogalmazott, a kormány és az Országgyűlés utóbbi időben hozott döntéseinek köszönhetően a magyar emberek ismét léphetnek egyet előre.

Tuzson Bence

sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy a legutóbbi adócsökkentéseket az a baloldal nem szavazta meg, amely szerinte kormányzása idején a magasabb adókban hitt, és az "agyonadóztatás" ellenére sem tudott érdemi növekedést elérni, sőt inkább elszegényedés volt tapasztalható. Az államtitkár kiemelte, a jelenlegi kormány 2010 óta az adócsökkentés pártján áll. Példaként említette, hogy a személyi jövedelemadó több mint felével csökkent, létrejött a családi adórendszer, folyamatosan csökken a társasági adó és a kisvállalkozók teherviselése is egyszerűsödik, továbbá a legfontosabb élelmiszerek áfája is mérséklődik, hasonlóan az internet, az éttermi szolgáltatások és az új lakások forgalmi adójához. Tuzson Bence emlékeztetett arra is, hogy a kormány a bérmegállapodást segítve döntött arról, hogy csökkenti a bérekre rakodó terheket, a munkáltatókat terhelő szociális hozzájárulási adó mértéke jövőre 27 százalékról 22 százalékra, majd a következő évben 20 százalékra csökken, a kabinet pedig azt követően is hajlandó további csökkentésre. A kormány képviselője a magyarországi cégek szempontjából nagy segítségnek nevezte a társasági adó 9 százalékra csökkentését, ami által növekedhet Magyarország versenyképessége, több befektető érkezhet az országba. Tuzson Bence emellett kitért arra is, hogy a kisvállalkozók is komoly kedvezményt kapnak azzal, hogy jövőre már az ideinél nagyobb, akár havi 1 millió forintig terjedő bevétel után vehetik igénybe a kisadózó vállalkozások tételes adóját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.