Közélet

A bankok 24 ezer csok-igénylést fogadtak be november végéig

A bankok 24 ezer csok-igénylést fogadtak be november végéig

2016. december 23., péntek
A bankok 24 ezer csok-igénylést fogadtak be november végéig

Már 24 ezer családi otthonteremtési kedvezményre (csok) irányuló igénylést fogadtak be a bankok november 30-áig - mondta a Portfoliónak adott interjújában csütörtökön Hornung Ágnes, aki szerint jövőre az igénylések száma nőni fog.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára a portállal közölte: november 30-ai állapot szerint hozzávetőleg 71 milliárd forint értékű támogatásra adták már be az igényt. A három- vagy többgyermekes, új lakást vásárló vagy építtető kérelmezők háromnegyede, 3353 család kölcsönt is igényelt a vissza nem térítendő támogatás mellé, összesen 28,8 milliárd forint értékben - tette hozzá. Az államtitkár szerint az újlakás-építések élénkülését mutatja, hogy a kiadott építési engedélyek száma két és félszerese az egy évvel korábbinak. "Tehát a felfutás elkezdődött, és azzal, hogy beindulnak a lakásépítések, a csok-igénylések száma is várhatóan nőni fog és beindul a pozitív spirál" - fogalmazott. Hornung Ágnes beszélt arról is, hogy a készpénzhasználat visszaszorítását szolgáló 2,4 milliárdos POS-programban, amely 80 ezer forint támogatást nyújt terminálonként, mintegy 30 ezer bankkártya-elfogadóhely létrehozása várható. "Már most látszik, hogy hatalmas az érdeklődés a szolgáltatók részéről. A mai állapot szerint a szolgáltatók előjegyzései nagyságrendileg lefedték ezt a 30 ezres mennyiséget" - fogalmazott az államtitkár. Elmondta, 220 ezer online pénztárgép üzemel Magyarországon, és közben 100 ezer bankkártya-elfogadóhely van, ez alapján is "érezhető, hogy van még egy komoly hiány". A POS-program a nemzetgazdaság modernizációja irányába ható lépés, a gazdaság fehéredéséhez járulhat hozzá. A készpénz mennyisége Magyarországon a GDP mintegy 13 százaléka, míg az EU átlag 8, a visegrádi országoké 10 százalék - jegyezte meg az államtitkár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.