Sport

Vízilabda: hátrányba került a Szeged a Honvéd elleni kupapárharcban + FOTÓK

Vízilabda: hátrányba került a Szeged a Honvéd elleni kupapárharcban + FOTÓK

2016. november 27., vasárnap
Vízilabda: hátrányba került a Szeged a Honvéd elleni kupapárharcban + FOTÓK
szeged-honved007kf

Egy góllal kikapott hazai medencében a ContiTech Szeged Diapolo a Racionet Honvéd elleni Magyar Kupa negyeddöntő első meccsén, így nehéz helyzetbe került a visszavágóra.

A hétközi, Pécs elleni hazai döntetlent követően ismét az újszegedi sportuszodában játszott a ContiTech Szeged Diapolo, ám ezúttal a BENU Magyar Kupában volt jelenése

Varga Péter

együttesének: a legjobb négy közé jutásért vívott párharc első felvonásaként a Honvéd érkezett a Tisza-partjára. A szegediek keretében továbbra sem volt ott a sérüléssel bajlódó

Chilkó Márton

, így a keretben helyet kapott a fiatal, 15 éves

Börcsök Milán

kapott helyet a csapatban. Nehezen lendültek bele a játékba a felek, közel egy fél negyedet kellett várni az első gólra:

Steinmetz Barnabás

használta ki a Honvéd első emberelőnyét. A folytatásban egyre jobb teljesítményt mutatott a kapuban

Meixner Marcell

, de a túloldalon sem panaszkodhatott

Decker Attila

- végül

Manhercz Krisztián

tudott egalizálni, hét perc elteltével szerzett először gólt a Szeged, ám mégis hátránnyal fordulhattak a szegediek, mivel

Fazekas Tibor

egy szép kapáslövéssel újra előnyhöz juttatta a fővárosiakat.

Kiss Gergely

fantasztikus ejtésével először volt kétgólos különbség a meccsen, azonban a negyed további része a Szegedé volt: igaz, a fórok értékesítésével továbbra is problémája volt Kiss Csabáéknak, de a második esélyekkel remekül éltek, így

Ivan Basara

majd

Manhercz Ádám

is betalált, így eltűnt a vendégek előnye - és két negyedet követően gyakorlatilag új meccs kezdődhetett, hiszen 3-3-al mehettek a nagyszünetre a csapatok. Csapongó volt a meccs, a szünet után mindkét együttes követett el hibákat támadásban, ezt végül a hazaiak törték meg, és a csapatkapitány

Kiss Csaba

góljával először vezettek a meccsen - azonban mindössze pár másodpercig, miután

Yusuke Simizu

centerből egyenlített - ami pedig a különbséget jelentette, a fórokkal jobban tudott élni a Honvéd,

Fejős Róbert

maradt üresen egy emberelőnyös figura után, aki centerből kapásból be is húzta a labdát, így rövid idő alatt fordítani tudott Vad Lajos együttese.

Manhercz Krisztián

ugyan egyenlíteni tudott, de lélektanilag a vendégek a legjobbkor szerezték a gólokat, már persze az ő szempontjukból, előbb

Gyárfás Tamás

egy ötméterest értékesített, majd mezőnyből is eredményes volt, ráadásul

Manhercz Krisztiánt

ekkor kiállították cserével, így számára véget ért a meccs két perccel a harmadik negyed vége előtt.

Simon Adriánnak

és a Honvédnak a kezét Fortuna is fogta a meccs ezen szakaszában, egy becsorgó labda után az addigi legnagyobb különbség alakult ki, hárommal vezettek a budapestiek - Ivan Basara átlövésével viszont 6-8-ról várhatták az utolsó nyolc percet. Sánta Dániel gólja után azonban már csak egy volt a különbség öt perccel a vége előtt - viszont ahogyan eddig is, megint közvetlen ez után betalált a Honvéd, így kezdődhetett minden elölről. Sok erőt fektetett ellenfele utolérésébe a Szeged, ám

Milos Vukicevic

roppant közel állt az egyenlítéshez: lövése mindkét oldalsó kapufát érintette, de a hálót nem, így maradt a Honvédnál az előny. Az utolsó percben ismét az ikszért támadhatott a Szeged, de Decker Attila bravúrja megakadályozta ebben Varga Péter tanítványait - a végén még egy időkérés után a kétgólos előnyért mehetett a Honvéd, de mivel kontrát fújtak a játékvezetők, így ez elmaradt - a ContiTech Szeged Diapolónak a mai napon szerencséje sem volt, megannyi kapufát szereztek a szegediek, és egy kiegyenlített meccsen végül egyetlen góllal alulmaradtak. Mindez azt jelenti, hogy a ContiTech Szeged Diapolónak idegenben nyernie kell a Honvéd ellen, az egygólos siker az ötmétereseket jelentené, így a biztos továbbjutáshoz kettővel kell nyernie a keddi, Kőér utcai uszodában esedékes találkozón.

Férfi vízilabda BENU Magyar Kupa, negyeddöntő, 1. meccs

ContiTech Szeged Diapolo - Racionet Honvéd 8 - 9 (1-2,2-1,3-5,-)

Szeged, újszegedi sportuszoda, 200 néző. Vezette: Marnitz Miklós, Benczur Márton.

Szeged:

Meixner - Pellei, Sánta 1, Kiss Cs. 1, Illés, Sedlmayer, Manhercz K. 2. Csere: Molnár D. (kapus), BASARA 2, Nagy M., Vukicevic, MANHERCZ Á. 2, Palotás.

Vezetőedző:

Varga Péter.

Honvéd:

DECKER - Gyárfás 2, Fazekas 1, KISS G. 2, Simon 1, Szivós, Simizu 1. Csere: Steinmetz 1, Fejős 1, Irmes, Borsós, Kiss B.

Vezetőedző:

Vad Lajos.

Emberelőny:

11/0 ill. 8/4.

Ötméteres:

- ill. 1/1.

Kipontozódott:

Fazekas (21'), Simon (27').

Kiálítás - cserével:

Manhercz K. (22') Varga Péter:

"Mi is rég nyertünk Szegeden, ez persze ránk nézve nem pozitívum. Sokat léptünk előre, de a befejezések még mindig hibáznak, a védekezésben olyan elváltásaink vannak, amiben esélyt adunk az ellenfélnek a gólszerzésre, ezzel a Honvéd élni is tudott. Még van négy negyed, két nap múlva is hasonlóan kemény meccs lesz Budapesten, remélem, a javunkra fog eldőlni a meccs."

Kiss Csaba:

"Érezni lehetett, hogy ez lesz a legkiélezettebb párharc. Fájó az egygólos vereség, de még van négy negyed, ennek nincs nagy jelentősége, Budapesten nyernünk kell. Ahogy Pepe is mondta, már látszanak azok a jelek, hogy jövünk ki a hullámvölgyből. Nem hagyatkozhatunk arra, hogy majd bepattannak a kapufák, még pontosabban kell játszanunk kedden."

Vad Lajos:

"Kemény meccsen vagyunk túl egy erős Szeged ellen, régen nyertünk már itt. Hektikus meccs volt, a harmadik negyedben elléptünk három góllal, ez meghatározta a meccs kimenetelét. Ne felejtsük el, ez egy kupameccs, még semmi nem dőlt el."

Simon Adrián:

"Gyenge volt a fórkihasználásunk, ha 3-1-nél belőjjük a fórokat, ekkor el tudtunk volna lépni. Előre tekintünk, otthon szeretnénk győzni."

Online közvetítésünk

VÉGEIV. negyed 8-9 (1-2, 2-1, 3-5, 2-1)32' Egy kérdés maradt: egyel vagy kettővel nyer a Honvéd: hoppá, kontra fault, ez meglepő: még maradt öt másodperc, de kintről ezt már nem tudja végigvinni a Szeged: ez a vége, a Honvéd 9-8-ra nyer az újszegedi sportuszodában, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé. 32'Szinte végig lehet támadni a teljes meccset, öt másodperc a különbség a két órán: Decker megfogja a centerlövést, majd ünnepel: 18 másodperc van hátra a meccsből, amikor időt kér a Honvéd. 31' Basara jól bekkel, és megint mehetünk az ikszért! 31' Nagy Márton labdát szerez, és jöhetünk az egálért: ILYEN VAN?! Vukicevic dupla kapufa, te jó ég, hát ez hogy maradt ki! 30'Manhercz Ádám bevágja kintről: így is kell ezt, 8-9! Az iksz még bőven benne van ebben a mai meccsben, de akár... 30' Simizu fordul be centerben, de nem tudja eltenni Molnár mellett. Kiállítás, Kiss Bálint második hibája - időt is kér Varga Péter, az utolsó esélyek egyike! 30' Illés kapja vissza Basarától, de a kapufára pattintja, a rövidbe akarta behúzni, de hiányzott néhány centi ehhez. 29' Pontatlan a passz Nagy Márton felé: ez így innen már szinte lehetetlen küldetés. Kontra középen: még egy esélyt kapunk ezzel! 28' De kár ezért, hát már megvolt a labda, de Steinmetz élelmesebb volt: Sedlmayert kiküldik, Kiss Gergely pedig behúzza kapásból, 7-9. 27' Labdaszerzés után indulhat a Szeged: Kiss Csaba kintről elvállalja, de ez elhal a blokkban. Simont kiállítják Sántáról, ezzel neki is véget ért a meccs: Sedlmayer előbb a kapufára lövi, de a kipattanót már bepofozza, 7-8! 26' Már Molnár Dávid gyűjti be a labdát a Szeged kapujában - lejár a Szeged támadóideje azonban lövés nélkül. Ez persze a Honvédnak jó, hiszen egyre kevesebb ideje van Kiss Csabáéknak. 26' Sánta nem tud befordulni a labdával középütt, megint jöhet a Honvéd. 25' Nagy Márton pörköli rá kintről, de egy kevéssel elzúg a kapufa mellett. Ugyanígy tesz a túloldalon Simon is. 25'Sedlmayer könnyedén nyeri a negyedik sprintet is. III. negyed 6-8 (1-2, 2-1, 3-5)24' Még tíz másodperc a negyedből: Szivós fellövi, de ez gyenge, majd Pellei egész pályáról, Decker ezen rajta volt. Kétgólos hátrányban az utolsó nyolc perc előtt a Szeged - nincs veszve még semmi, de egy erős zárásra van szükség! 24' Még támadhat egyet a Szeged, nagyon nem mindegy, hogy kettő vagy három a hátrány: úgy néz ki, kettő lesz, Basara küldi a bal alsóba kintről, 6-8. 24' A túloldalon persze jön a szerencse is: egy becsorgó labda után Simon eredményes, már hárommal vezet a Honvéd. 23'Megtalálják centerben üresen Illést, de a kapufára vágja kapásból - ebből a fórból sincs gól! 23' Kiállítás a túloldalon is, repkednek rendesen a személyik: rögvest időt is kér Varga Péter Szivós hibája után. 22' Ajaj, Manhercz Krisztiánnak is befújnak egy hibát, csakhogy neki ez a harmadik, így kiválik a Szeged erőssége. Gyárfás rögtön gólra is váltja az előnyt kapáslövésével, és megint meglép kettővel a Honvéd, 5-7. 22'Basara a túloldalon lőhet: de elég kiszorított helyzetből kell elvállalnia, ezzel nem is tudja meglepni Deckert. 22'Jól zár most hátul a Szeged, majd mire már felszabadulna a kapu, befújnak egy ötöst Basaránál: Gyárfás nem rontja el, 5-6. 21' Fazekasnál egy fault megint - számára pedig ezzel véget is ért a meccs. Éppen lejár a fór, de ez ma nem jelent semmit: rögtön utána Manhercz Krisztián kiegyenlít, ő az első duplázó, 5-5! 21'Szépen megjáratják, majd Fejős kapásból húzza be a hosszúba, megint vezet a Honvéd, 4-5. 21' Újabb páros kiállítás: Vukicevic és Irmes is kimegy, utóbbinak második hibája. Visszakerül hozzánk, ráadásul fél percig támadhatunk - mi több, ez is kiállítás,Fazekas megy ki: ezt sem tudjuk végigjátszani. Időt kér Vad Lajos, miután Manhercz Ádámnak is befújják a második hibát. 20' Eddig tartott az előnyük: Simizu fordul be centerben, és lő a bal alsóba, 4-4. 20' Kiss Bálintnál a hiba: letelik lövés nélkül, miután kicsúszik Nagy Márton kezéből, de ez úgy látszik, jó ómen, mert Kiss Csaba bevágja a lecsorgót, először vezetünk a meccsen, 4-3! 19'Sedlmayer szedi le a sapkát Simizuról, ez kiállítás: végül Meixner tolja ki a keresztléc alól az átlövést. 18' Manhercz Krisztián is ejt egyet távolról: nem állt messze a sikertől, a lécről jön le labdája. 18' Illést ki is küldik: de kihagyja ezt az előnyt a Honvéd: csapkodó most a játék, labdavesztés után szerencsére jól védekezik a Szeged. 17' Kiállítás: Steinmetznek is a második hibája ez. Ez sincs bent, Illés a felső lécre bombáz, ahonnan nem a képzeletbeli gólvonal mögé vágódik a labda. 17' Az eddig bevált recept: Sedlmayer megnyeri a sprintet. II. negyed 3-3 (1-2, 2-1)16' Még 11 másodperc maradt: kontrát fújnak Manhercz Ádámnál. Ezzel már nem akar semmit a Honvéd: mondhatnánk, hogy nulláról kezdjük a második félidőt, de nem, mert 3-3-ról. 16'Illést kiküldik - de kimarad a fór, remek volt most a védekezés, Meixnernek csak meg kellett kaparintani a labdát. Még lehet menni az előnyért! 15' Visszaszerezzük a labdát: újabb sansz az egyenlítésre. Ez is kiállítás, Fazekast is kiküldik: nincs lövés ez alatt, de persze ez így nem baj, hiszen Manhercz Ádám kilövi a bal alsót, 3-3! 14' Pelleinek készítették elő húzással, de ez középre ment, Decker könnyen védte. Fórból ma nem megy eddig. 14' Vukicevic szerez labdát, aki megelőzi Kiss Gergelyt - jó lenne ezt gólra váltani. Így se rossz, egy fór, de ezt még be kellene lőni: Varga Péter is időt kér. 13'Páros kiállítás: Manhercz Ádám és Borsós megy ki - visszaszerzi a labdát a Honvéd, majd rögtön időt is kérnek a vendégek. 13' Nagy birkózás középütt, majd Gyárfás lökete a keresztlécről jön vissza. 12' Basara lóbál, majd a kezek között megtalálja az utat a bal felső felé, feljövünk egyre, 2-3. 12' Kiss Gergely pattintva akarta belőni, de ezt most túlhúzta, kevéssel a bal kapufa mellett pattant vissza a labda. 12' Decker véd vállal, így a sarokból jöhetünk - középen viszont kontrafault. 11' Támadásban kapkodó picit a Szeged, most sem tudjuk végigvinni az akciót. Meixner mutat be egy védést. 10' Kiállítás itt is, Kiss Csabát küldik ki - Meixner hathatós segítségével kimarad ez is. 10' Kiállítás, Simonnak a második hibája. Kicsúszik Kiss Csaba kezéből, majd Sedlmayer sem találja el jól - ez is kimarad. 10' Kiss Gergely lő egy parádés gólt: hiába, nem véletlenül olimpiai bajnok, pazar mozdulattal ejtette át Meixnert, először kétgólos a különbség, 1-3. 9'Basara próbálja meglepni egy fault után Deckert, de nem tudta eléggé a sarokra lőni, ez kimarad. 9' A második sprintet is megnyeri Sedlmayer. I. negyed 1-28' Még maradt négy másodperc: nem tud már lőni a Szeged, ráadásul Basara lövését blokkolják is még jóval a vendégek kapuja előtt: egygólos Honvéd-előny nyolc perc után. 8' Valamivel több, mint egy támadásnyi ideje van még a Honvédnak, így még lesz ideje egy gyors lövésre a Szegednek: Fazekasnak a fordítás a túloldalra, aki pokolian pontos a bal alsóba, 1-2. 8' Nem jutunk lövéshez a fór ideje alatt: végül lőni kell, ezt Illés vállalja magára, de nem fog kaput. Időt kér a Honvéd. 7'Steinmetz lövését blokkolja a szegedi fal - sőt, kiállítás a Honvédnál, ki is küldik Steinmetz-et. 7' GÓÓÓL! Manhercz Krisztián megtöri a jeget végre, itt már Decker is tehetetlen volt, 1-1. 6' Nincs gól az időkérés után sem, így nehéz lesz. Meixnert nem tudják meglepni ezzel a pattintott lövéssel. 6'Egy centerezés Kiss Gergely felé, de ez rövid - időt kér Varga Péter. 5' Basara egy lövőcsel után bejátszaná Vukicevicnek, de nem fér labdához a center - ritka alkalom ez. Meixner rajta van ezen a lövésen is, kell a jó kapusteljesítmény! 4' Egy lövés Nagy Mártontól a rossz kéz oldalról, de nem tudja eléggé eltenni a sarok felé. Meixner véd egy nagyot Kiss Gergely átlövése után. 4'Kiállítás, Pelleinél a hiba: Steinmetz ezt rögtön gólra is váltja, 0-1. 3'Hátul megint jól zár a szegedi védelem, Kiss Gergely kidobja a sarokba, lejár a támadóidő. A Szeged sem tudja lövéssel zárni az akciót, egyelőre egyik csapat sem remekel támadásban. 2' Jó a védekezés hátul, de a túloldalon ez a támadás most nem pontos, kontrát fújnak. Kiss Csaba visszaszerzi! 1' Rögtön egy kiállítás, Simont küldik ki. Manhercz Krisztián emelkedik, de a felső lécre bombázza, kimarad a fór. 1' Sedlmayer elhozza az első sprintet. 17.53 - Köszöntjük olvasóinkat az újszegedi sportuszodából, hamarosan kezdődik a pólócsata első felvonása: a szegediek keretéből továbbra is hiányzik a sérült Chilkó Márton - az utóbbi hetekben a döntetlen volt a slágereredmény a ContiTechnél, remélhetőleg ez ma változik, méghozzá pozitív irányban! A mérkőzés 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé

A kupában folytatja a ContiTech Szeged Diapolo: Varga Péter együttese elkerülte a legnagyobbakat a sorsoláson, így a Racionet Honvéd ellen vívhat oda-visszavágós párharcot a BENU Magyar Kupában, ahol a tét már a legjobb négy közé jutás lesz. A kiírás értelmében a két meccs összesített eredménye dönt majd a továbbjutóról, így a szegedi meccs annyiban lesz fontos, hogy lehetőleg minél jobb eredményt, azaz minél nagyobb arányú győzelmet tudjanak szerezni Manhercz Krisztiánék annak érdekében, hogy nyugodtabban utazhassanak majd a keddi, fővárosi visszavágóra. A Honvéd persze minden bizonnyal ennek ellenérdekében fog dolgozni vasárnap este - parázs pólócsatára számíthatunk a hét zárásaként!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.