Közélet

Úszószövetségi vita - A sportállamtitkárság megoldást sürget

Úszószövetségi vita - A sportállamtitkárság megoldást sürget

2016. november 22., kedd
Úszószövetségi vita - A sportállamtitkárság megoldást sürget
uszas

Az úszószövetség belügyeibe, tisztségviselőinek választásába nem avatkozhat bele az állam és a sportért felelős államtitkárság, de a jelen helyzet mihamarabbi megoldását sürgeti és elősegíti.

Az állásfoglalást az a közlemény tartalmazza, amelyet a

Szabó Tünde

vezette sportállamtitkárság juttatott el kedden az MTI-nek. A dokumentum azt követően született meg, hogy egyre inkább elmérgesedett a helyzet a Magyar Úszó Szövetség elnöksége és azon versenyzők között, akik a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka vezetésével mielőbbi változásokat ösztönöznek a sportágban. Az államtitkárság szerint az úszósportban az elmúlt időszakban felmerült problémák és ellentétek megoldásában két nagyon fontos szempontot kell az érintetteknek figyelembe venniük. "Az egyik, hogy Magyarország 2017-ben vizes világbajnokságot rendez, ami a valaha volt legnagyobb sporteseménye lesz Magyarországnak - áll a közleményben. - Egyfelől egy ország szeretné együtt ünnepelni hazai helyszíneken a magyar úszók sikereit, másfelől pedig hatalmas nemzetközi elismerést hozhat, és újabb lehetőségeket nyithat meg a sikeres magyar rendezésű világbajnokság, hiszen többek között a 2024. évi olimpiai játékok helyszínéről szeptemberben döntenek majd Limában. Ezt a célt nem veszélyeztetheti egy esetlegesen a sportágban megjelenő anarchia." "Alig tíz hónappal a vizes világbajnokság előtt - szögezi le a sportállamtitkárság - mindenkinek elsősorban saját munkájára kell koncentrálnia: a sportolóknak edzeni és legjobb tudásuk szerint teljesíteni, az edzőknek felkészíteni a sportolókat, a szövetségnek pedig mindehhez biztosítani a kereteket." A másik szempont a sportolók érdekeit érinti. "A legkiválóbb úszóink olyan problémákat neveztek meg, amelyek a mindennapi felkészülésüket befolyásolják, érdekeiket sértik. Kötelességünk ezek mielőbbi megoldása, hogy a sportolók ne érezzék magukat bizonytalanságban és ismételten a munkájukra tudjanak összpontosítani. Az államtitkárság ismeri a sportolók által megfogalmazott kéréseket, azok sportszakmai hátterét és már meg is tette az első lépéseket a magyar sportirányítás és sportfinanszírozás ilyen irányú megváltoztatására" - hangsúlyozza a dokumentum, amely kitér rá, hogy a sportvilág az elmúlt évtizedben óriásit változott és rendkívül dinamikusan fejlődik. "Ahhoz, hogy ezeknek a kihívásoknak továbbra is magas szinten meg tudjunk felelni, magának a sportvezetésnek is meg kell változnia, fel kell vennie a tempót. Világklasszis sportolóink által kiadott nyilatkozat szerint ők azonnali változást akarnak és az úszószövetségnek erre reagálnia szükséges, mert az eddig tett lépések már nem elégségesek" - olvasható a közleményben, amelyben az államtitkárság leszögezi, hogy minden változásnak kizárólag törvényes keretek között szabad megtörténnie. "Az úszótársadalomnak, a sportvezetésnek kell összefognia és demokratikus úton, a közgyűlésen és az elnökségen keresztül kell megteremtenie az igényelt változásokat, az új irányokat - áll a dokumentumban, amely egyúttal hangoztatja: - Az úszószövetség belügyeibe, tisztségviselőinek választásába nem avatkozhat bele az állam és a sportért felelős államtitkárság, de a jelen helyzet mihamarabbi megoldását sürgeti és elősegíti." A magyar kormány támogatja a sportolók fejlesztéseket célzó, jobbító szándékú törekvéseit és igényeit, ezek megvalósítása érdekében mindent elkövet - rögzíti az állásfoglalás, amely szerint az úszók által kifogásolt válogatási elvekre, szabályrendszerekre, vezetői, illetve szövetségi kapitányi hatáskörökre és támogatásokra vonatkozó szabályzatokat az államtitkárság megvizsgálja és javaslatokat tesz a sportolók érdekeit szolgáló, szükséges változtatásokra. "Az átfogó sporttörvény módosítása, többek között a párhuzamos hatáskörök megszüntetését, az egycsatornás finanszírozási rendszer gyakorlati megvalósítását célozza, a sportolók érdekeinek még nyomatékosabb képviseletét is szolgálja. A sportállamtitkárság ennek érdekében a jövőben minden állami támogatást még inkább célirányosan kíván felhasználni és az egycsatornás rendszer keretein belül nagyobb hangsúlyt fog fektetni a sportági akadémiák és műhelyek, valamint kiemelt egyesületek közvetlen támogatására is" - zárul az államtitkárság közleménye.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.