/

Több mint háromszáz mobiltelefont foglaltak le a pénzügyőrök Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

sms_telefon_mobil

Több mint háromszáz, különböző márkájú okostelefont foglaltak le a pénzügyőrök Szegeden, a raktár átvizsgálása során 640 doboz adózatlan cigarettát is találtak – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.

Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád megyei Adó- és Vámigazgatóság sajtóreferense közölte, a revizorok egy 2015 nyarán alapított, mobiltelefonok kereskedelmével foglalkozó budapesti céget ellenőriztek. A vállalkozás az okmányok szerint EU tagországokból szerez be mobiltelefonokat, amelyeket Csehországban értékesít.

A számlák szerint a cég kizárólag két telefonmárka eladásával foglalkozik, azonban beszerzései között számos más gyártó terméke is szerepelt. A nyilvántartások alapján a vállalkozásnak jelentős árukészlettel kellett volna rendelkeznie, amit azonban a revizorok nem találtak a helyszínen. Az is kiderült, hogy a gazdasági társaság elmulasztott bevallani és megfizetni több mint 27 millió forint általános forgalmi adót – közölte az alezredes.

A pénzügyőrök az EKÁER adataiból megállapították, hogy a cég egy szállítmánya éppen Szegedre tart. A teherautót a lerakodási helyen várták, a csomagokból összesen 355, különféle márkájú mobiltelefon és egyéb mobileszköz került elő. A NAV az adótartozás megfizetése érdekében lefoglalta a szállítmányt. A raktárhelyiséget átvizsgálva a pénzügyőrök 640 doboz magyar adójegy nélküli cigarettát is találtak.

Előző sztori

Evita hamarosan rabul ejti a szegedieket is + FOTÓK

Következő sztori

Ezek lesznek idén a legmenőbb karácsonyi ajándékok