Közélet

Nem vette napirendre a jogi bizottság Szentgyörgyi Pál balesetét

Nem vette napirendre a jogi bizottság Szentgyörgyi Pál balesetét

2016. november 2., szerda
Nem vette napirendre a jogi bizottság Szentgyörgyi Pál balesetét
jogi_bizottsagi_ules03_gs

Formai hibára hivatkozva utasították el az ügy megtárgyalását. A jobboldal delegáltjai kíváncsiak az önkormányzat hivatali gépjárművek használatát érintő szabályzatára, az alpolgármester balesetének valamennyi ismert és még fel nem tárt részletére. Folytatás a jövő héten.

Erősen kezdődött a hosszú hétvége utáni első munkanap reggelje. A Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság tartott, helyesebben tartott volna rendkívüli ülést

Szentgyörgyi Pál

(MSZP) gazdasági alpolgármester balesete ügyében.

Mint arról lapunk elsőként

számolt be, október 12-én a politikus önkormányzati tulajdonú autójával a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamosával ütközött. Rendőrt nem hívtak, az ütközésről sem jelent meg semmi a médiában, az alpolgármester pedig koccanásról beszélt, habár a szolgálati gépkocsiban 2-2,5 millió forintos kár keletkezett a SZEGEDma hírportál információi szerint. A

Fidesz válaszul

lemondásra szólította fel Szentgyörgyi Pált, majd rendkívüli jogi bizottsági ülés összehívását kezdeményezték.

Korábban beszámoltunk arról

, hogy a kezdeményezők a jogi bizottság elnöke mellett

Mózes Ervin

címzetes főjegyző részére is eljuttatták indítványukat. Lapunk úgy tudja, hogy a jegyzői irodából nem érkezett válasz miután a gépjárműhasználat szabályozásáról érdeklődött

Nógrádi Tibor

és

Mihálffy Béla

, szóban ezt azzal indokolták, hogy a főjegyző betegsége miatt nem tudnak lépést tenni. A SZEGEDma október 30-án megjelent anyagában munkatársunk azt írta, hogy a rendkívüli ülésen a jobboldali delegáltak meg akarják ismerni és vitatni a szocialista alpolgármester balesetének valamennyi ismert, illetve még fel nem tárt részletét. Tájékozódni kívánnak az önkormányzat hivatali gépjárművek használatát érintő szabályzatáról, az önkormányzati gépjárművekkel kapcsolatos biztosításról, továbbá arról, mennyibe kerül konkrétan a városnak a SZKT-s villamos és a hivatali autó október 12-i ütközése, és milyen szerepet játszott abban az alpolgármester és a közlekedési társaság, hogy az esethez nem hívtak rendőrt, nem kértek mindenre kiterjedő helyszínelést, mellyel megnyugtathatták volna a közvéleményt.

jogi_bizottsagi_ules01_gs

Binszki József

, a bizottság DK-s elnöke formai hibára hivatkozva utasította el az ügy napirendre vételét, írásbeli előterjesztést kért az ügyben. A jobboldali delegáltak szóbeli előterjesztéssel kívántak élni, de ezt nem fogadta el a baloldali többség.

Német Ferenc

a lépést azzal indokolta, hogy nem találták meg online elérhető formátumban a gépjárműhasználat szabályozását, így a módosítását sem tudták kezdeményezni. „Feltételeztem, ha önök soron kívül kérték, akkor soron kívül fel is készültek erre a bizottsági ülésre” – replikázott Binszki. Ezt követően rögtön szavazást tartottak hat igennel elfogadták a DK-s képviselő álláspontját, a három jobboldali delegált nem szavazott. Mózes Ervin a voksolást követően annyit jegyzett meg, hogy szerinte hatásköre sincs az ügy megtárgyalására a bizottságnak. A DK-s politikus még az ülés végén

Gál Andreára

, a jegyzői iroda vezetőjére hivatkozva elmondta, a rendkívüli bizottsági ülés összehívása leszabályozatlan, így arra tett javaslatot, hogy az illetékes iroda tegyen lépéseket e probléma megoldására. Binszki József a SZEGEDma hírportálnak azt hangsúlyozta, hogy ezek a módosítások nem érintik a szerdai döntést, a tervezett új szabályozásnak megfelelő módon utasították el a napirendre vételt, igyekeztek mindenben megfelelően eljárni. Német Ferenc viszont részben ezzel indokolta az ügy napirendre vételének leszavazását. „A baloldali többség nem akar tisztán látni, nem érdekli őket, hogy mekkora kár keletkezett, ki volt a felelős, létezik-e szabályozás. Azt gondolom, hogy szükséges lenne erre figyelni, hiszen a parkolóbérletek osztogatása miatti botrány is annak köszönhető, hogy a kérdést nem szabályozták. Szeretném, ha nem lenne több ilyen ügy” – nyilatkozta lapunknak a Fidesz delegáltja. Szerinte egy „álformai hibáról” beszélhetünk, ami kiküszöbölhető, ezért a jogi bizottság következő ülésén napirendre vetetik Szentgyörgyi Pál balesetét és az ezzel kapcsolatos más kérdéseket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.