Mérsékletességre intett Ferenc pápa advent első vasárnapján

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ne hagyjuk magunkat uralni az anyagi javaktól! – erre intett Ferenc pápa advent első vasárnapján a Szent Péter téren mondott beszédében.

Ferenc pápa mértéktartásra szólította fel a szavait a téren hallgató hívőket. Jézus születésének közeledő ünnepére emlékeztetve kijelentette, nem szabad, hogy az embereket az “anyagi valóság” uralja, ellenkezőleg – mondta – az embernek kell ezeket irányítania.

A katolikus egyházfő hozzátette, hogy ha az anyagi valóság uralja a hétköznapjainkat, nem is vesszük észre, ha valami rendkívüli, nagyon fontos történik. Ne a biztonságot nyújtó, bevált sémák érvényesüljenek az életünkben- mondta Ferenc pápa. Megjegyezte, hogy Jézus születését se várta senki a korabeli hétköznapjaikat élő emberek közül.

Advent első vasárnapján a Szent Péter közepén már áll az olasz Alpokból érkezett fenyőfa, mellette építik a betlehemet, amely az idén Málta ajándéka. A fenyőfa fényeit december 9-én gyújtják meg.

Előző sztori

További három évig az M4 Sporton a Forma-1

Következő sztori

Labdarúgás: a hétvége összes megyei eredménye + TABELLÁK