Sport

Labdarúgás: zsinórban hetedik győzelmét szerezte meg a HFC a Mórahalom ellen + FOTÓK

Labdarúgás: zsinórban hetedik győzelmét szerezte meg a HFC a Mórahalom ellen + FOTÓK

2016. november 20., vasárnap
Labdarúgás: zsinórban hetedik győzelmét szerezte meg a HFC a Mórahalom ellen + FOTÓK
hfc_morahalom46_gs

Kökény Tamás korai góljának köszönhetően szerezte meg zsinórban hetedik győzelmét a HFC a Mórahalom ellen egy kevés helyzetet hozó mérkőzésen.

Jól kezdték a találkozót a hazaiak, rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést és a nyolcadik percben egy bal oldali szbadrúgás után

Kökény Tamás

elé pattant a labda az ötösön belül, a vásárhelyi játékos pedig nem is hezitált, megszerezte csapatának a vezetést. A gól után is a hazaiak uralták a játékot, a Mórahalom sokáig helyzetig sem jutott el. Az első komolyabb lehetősgüket a félidő végén alakították ki, amikor

Magyar György

futott el a jobb szélen, beívelte középre a labdát, amire

Szalma Gergely

érkezett, de nem sikerült a kapu felé irányítania a fejest, így a szünetre egygólos hazai előnnyel vonulhattak a csapatok. A második félidőre sem változott sokat a játék képe, többet birtokolta a Hódmezővásárhely a labdát, de csupán meddő mezőnyfölényt tudtak kiharcolni a szervezetten futballozó Mórahalommal szemben. A kapuk egyik oldalon sem forogtak veszélyben, nem sok helyzetet láthatott a vásárhelyi publikum és újabb gól sem született már a második játékrészben. A Hódmezővásárhely ezzel zsinórban hetedik mérkőzését nyerte meg a bajnokságban, tartják remek formájukat, de a Mórahalom megnehezítette a dolgukat, így értékes három pontot zsebelt be

Major László

együttese.

Hódmezővásárhely, 200 néző
2016. november 20., 13.00
HFC
Mórahalom VSE
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Leél-Őssy Ádám •* Asszisztens: Pápai Zoltán, Kovács Gábor.
1
-
0

Férfi labdarúgó NB III Közép csoport, 16. forduló

Hódmezővásárhelyi FC - Mórahalom VSE 1-0 (1-0)

Hódmezővásárhely, 200 néző. Vezette: Leél-Őssy Ádám (Pápai Zoltán, Kovács Gábor)

Hódmezővásárhely:

Bordás - Kormányos, Tóth I., Kökény, Mezei, Bartyik (Marton 89'), Szilágyi N., Komáromi, Tóth A. (Végh 76'), Máté, Puskás (Szabó 58').

Vezetőedző:

Major László

Mórahalom:

Halász - Lászik, Mészáros T., Zámbó, Pócs, Magyar, Crkvenjakov, Várda (Busa 86'), Szücs, Szalma.

Vezetőedző:

Vojnic-Zelic Sasa

Gól:

Kökény (8')

Sárga lap:

Komáromi (42'), Szilágyi (79'), Bartyik (88') ill. Bokányi (83') Major László:

"A legfontosabb, hogy megszereztük a győzelmet, negyedik mérkőzésünkön nem kaptunk gólt, a védekezésünk nagyon jól összeállt. A tény, hogy ezeket a nehéz mérkőzéseket egy góllal meg tudjuk nyerni, azt jelenti, hogy a csapatom most rendben van. A mai mérkőzés nem volt nézőcsalogató találkozó, valami lehetett a levegőben, mert a játékosaim nem tudtak egyszer sem ritmust váltani, nem tudtunk igazán kreatívan futballozni, de ennek ellenére meg tudtuk nyerni a találkozót, így az eredménnyel elégedett vagyok."

Vojnic-Zelic Sasa:

"Nagyon nehéz mérkőzést játszottunk, egy nagyon masszív és erős ellenféllel kellett megküzdenünk. Próbáltunk hasonlóan agresszívan, a párharcokat keresve futballozni, ebben viszont egy kicsivel fölénk kerekedett a Hódmezővásárhely. A játékban viszont egyáltalán nem alakult ki nagy különbség a csapatok között, az egy gól is amit kaptunk egy rögzített szituáció után esett. Elégedett vagyok a csapatom mai teljesítményével, sajnálom a játékosaimat hogy ez nem párosult pontszerzéssel, az utolsó percekig hajtottunk, próbáltunk gólt szerezni, igazságosabb lett volna talán egy döntetlen."

Online közvetítésünk

VÉGE.
90' + 3'
Vége a találkozónak, Kökény korai góljának köszönhetően megszerzi újabb győzelmét a HFC, 1-0 a végeredmény.
90'
Kettő percet hosszabbít a játékvezető.
89'
A hazaiak kihasználják utolsó cseréjüket, Bartyik helyére érkezik Marton Bence.
88'
Bartyik Norbert kap sárgalapos figyelmeztetést, miután szabálytalankodik Pócs Tamással szemben.
88'
A frissen beállt Busa majdnem rögtön helyzetbe is kerül, de szögletre tisztáznak előle, a sarokrúgás pedig Bordás kezében hal el.
86'
Cserélnek a vnedégek, Várda Ákos helyére Busa Bence áll be az utolsó percekre.
83'
Bokányi Richárd szabálytalankodik a középpályán, sárga lap a jutalma.
82'
Komáromi kezd egyéni akcióba a jobb szélen, de a társak nem igazán jönnek segíteni neki, egy szabadrúgást azonban így is kiharcol.
79'
Szilágyi Norbert kap kezezésért sárga lapot.
76'
Második cserelehetőségét is kihasználja Major László, Végh Ariel váltja Tóth Attilát.
73'
Egy rossz felszabdítás után alakulhatna ki helyzet a vendégek előtt, azonban nem sikerül kapura lőnie Crkvenjakovnak a labdát.
69'
Szilágyi Norbert marad lent a földön, ápolni kell, de úgy néz ki, hogy folytatni tudja a játékot.
68'
Mezőnyjáték zajlik a második játékrészben, nem találnak rést a másik védekezésén a csapatok.
64'
Szabadrúgást végez el a HFC, Szilágyi Norbert lábára érkezik a labda, de egyenesen Halász Krisztián kezében landol.
63'
Előbb Crkvenjakov indul el a bal szélen, de beadása kigurul az alapvonalon, majd Pócs Tamás indul el a kapu felé középen, de szerelik.
58'
Major László cserél először, Szabó Mihály érkezik Puskás Zoltán helyére.
55'
Bartyik szerez labdát a jobb szélen, beíveléssel próbálkozik, azaz csak próbálkozn, mert lecsúszik a lábáról a beadás.
50'
A második félidő első komoly lehetősége is a hazaiak előtt adódik, újabb ívelés érkezik középre, Komáromi fejelhet üresen, de a hosszú sarok mellé csúsztatja a labdát.
48'
Bokányi Richárdot kell ápolni, de vissza tud térni a páylára a gyors ápolás után.
46'
A hazaiak kezdik a második félidőt, egyik mester sem cserélt a szünetben.
SZÜNET.
45'
Nem hosszabbít a játékvezető az első félidő végén, Kökény Tamás korai góljával vezet a Hódmezővásárhely, akik a játékrész nagy részében kontrollálták a találkozót, ám az utolsó percekben már a vendégek előtt is adódott gólszerzési lehetőség.
44'
Nagy helyzet a másik oldalon is, Szilágyi Norbert fejel egy szöglet után, centikkel a hosszú kapufa mellett hagyja el a játékszer a pályát.
43'
A félidő végére éledezik a Mórahalom, ezúttal Dalibor Crkvenjakov fejére ívelnek egy labdát, de az ő fejese sem talál kaput.
42"
Komáromi András szabálytalankodik saját térfelén, a bíró sárgalappal honorálja ezt a cselekedetet.
41'
Az első igazán komoly lehetőség a Mórahalom előtt, Magyar György fut el a jobb szélen, beíveli középre, Szalma Gergely érkezik, azonban nem tudja kapura fejelni a labdát.
38'
Tóth Attila kap egy nagyobb rúgást, de szerencsére nincs sérülés. A HFC kontrollálja a mérkőzést, Bartyik kerül lövőhelyzetbe, azonban a kapu fölé száll a labda.
33'
Szilágyi Nprbert kísérletezik egy távoli lövéssel, kaput azonban nem talál a hódmezővásárhelyi játékos.
30'
Egyértelmű mezőnyfölényben futballozik a Hódmezővásárhely, a Mórahalomnak továbbra sincs kapuralövése, amint megszerzik a labdát igyekeznek gyors támadásokat vezetni, ez azonban eddig kevéssé sikerül.
24'
Bartyik indul be mélyésgből, a vendégek védőjének feje felett átpattan a labda, Bartyik alákanalaz, de a kapu fölé megy a lövés, nagy helyzetet puskázott el a HFC.
22'
Jól látható, hogy a HFC egész pályás letámadással igyekszik megzavarni a mórahalmi labdakihozatalokat, eddig pedig ez a taktika működik, ugyanis továbbra sem jegyezhetünk fel komoly gólszerzési lehetőséget a vendégek részéről.
18'
Jól zár eddig a vásárhelyi védelem, a Mórahalom nem igazán jutott még el helyzetig, a vezetés megszerzése óta viszont a HFC sem tudott komoly lehetőséget kialakítani.
13'
Továbbra is a HFC akarata érvényesül, a kapott gólra egyelőre nem tud reagálni a Mórahalom, becsúszik egy-egy hiba a labdakihozataloknál.
8'
GÓÓÓL! Szabadrúgást végezhet el a HFC, egy kapu utáni kavarodás után pedig Kökény Tamás elé pattan a labda, aki közelről a kapuba bombáz, vezet a Hódmezővásárhely.
3'
Rögtön magához ragadja a kezdeményezést a hazai csapat, két szögletet is elvégezhetnek egymás után, de komoly veszély nem alakul ki.
1'
A Mórahalom kezdi a találkozót, a vendégek fehérben, a hazaiak narancssárga mezben és fekete nadrágban lépnek pályára.
12.55 Köszöntjük olvasóinkat Hódmezővásárhelyről, ahol megyei rangadót rendeznek az NB III Közép csoportjában, a HFC a Mórahalmot fogadja, az időjárás tökéletesen alkalmas a futballra, a mérkőzés hamarosan kezdődik! A találkozó Leél-Őssy Ádám sípszavára kezdődik 13.00-kor.

A találkozó elé

Beharangozó cikkünket a mérkőzéshez ITT olvashatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.