Hat katonasírra leltek a vásárhelyi Dilinka temetőben

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hadisirgondozas_Dilinka_temeto_16-11-01_002

A halottainkra történő emlékezés jegyében szervezett hadisír-gondozást a Történelmi Vitézi Rend október 29-én. A hódmezővásárhelyi Dilinka temetőben hat, eddig ismeretlen katonasírt fedeztek fel és hoztak rendbe, illetve tucatnyi, az elmúlt években már felújított fejfát szépítettek meg a vitézek és a Bethlen Gábor Református Gimnázium diákjai.

A Történelmi Vitézi Rend tagjai a Bethlen Gábor Református Gimnázium diákjaival és néhány segítővel együtt kiegészülve szombaton délelőtt egy névjegyzék és térkép alapján próbálták megkeresni nyolc, eddig ismeretlen helyen nyugvó katona sírját a Dilinka temetőben. Hat fejfára leltek a sírgondozók, illetve több olyan családi, borostyánnal eltakart sírboltot is felfedezetek, ahol idegenben elesett és eltemetett vérüknek állítottak emléket családtagjaik. A kutatást követően e sírokat kiszabadították a növényzet fogságából, a fejköveket letakarították, a feliratokat újraírták, a sírhantokat megigazították és új nemzeti színű szalagot kötöttek fejkövekre.

A Történelmi Vitézi Rend és a Trianon Társaság november 2-án, szerdán este 6 órakor a Szent István templomnál, a Szent Jobb országjárásárát megörökítő emléktáblánál eleveníti fel a Felvidék déli, magyarlakta sávjának 1938. évi visszacsatolását. Első szent királyunk kézereklyéjének vásárhelyi “megpihenésére” emlékeztető felirat szerint “ősi hazánktól elszakított magyarok és területek egy része e jubileumi szentévben tért vissza az anyaországhoz”. Az 1939-ben felvésett szöveg az 1938. november 2-án ratifikált első bécsi döntése utal, melynek következtében a trianoni békediktátum határozatát felülírva néhány évig újra magyar zászló leng(het)ett Komárom, Nyitra, Losonc, Kassa, Munkács, Ungvár és Beregszász középületein és közterein. A Halottak napi tisztelgés jegyében az emlékezők a Katolikus, az Arany és a Kincses temető hősi parcelláiban gyújtanak mécseseket a hazáért életüket áldozó katonák sírjainál.

no images were found

Default thumbnail
Előző sztori

Egyéves gyereket találtak holtan Cegléden, az anyát őrizetbe vették

Default thumbnail
Következő sztori

Erősebb a fővárosban a DK, mint az MSZP

Legutóbbi hasonló cikkek