Közélet

Nem várnák meg a népszavazást - ha nem jutnak dűlőre az algyőiekkel, a görög cég máshol építi fel üzemét

Nem várnák meg a népszavazást - ha nem jutnak dűlőre az algyőiekkel, a görög cég máshol építi fel üzemét

2016. november 17., csütörtök
Nem várnák meg a népszavazást - ha nem jutnak dűlőre az algyőiekkel, a görög cég máshol építi fel üzemét
vegyi_uzem_forum016kf

Fórumról fórumra szinte ugyanazok a kérdések merülnek fel az Algyő mellett építkezni kívánó görög vegyi üzemmel kapcsolatban. Hol helyezkedik majd el a gyár, mennyire veszélyes, és miért éri meg a település számára, hogy még egy üzem épüljön a környékükön. Csütörtök este személyesen a projektmenedzserektől kérdezhettek a helyiek, akik viszont kijelentették, ha hamarosan nem tudnak megegyezni, más területet keresnek maguknak az építkezésre, s Algyő így jelentős iparűzési adótól esik el a jövőben.

Számtalan értekezés folyt már Algyőn azzal kapcsolatban, akarják-e a helyiek és milyen feltételekkel a görög vegyi üzem létesítését, mely tulajdonképpen a 47-es út szomszédságában, a MOL-töltőállomás mellett épülne fel. A bizonytalanok népszavazásra bocsátanák a kérdést, ennek szükségességében viszont a polgármester és még jó néhány algyői lakos, nem osztozik. A csütörtöki fórumon komoly szópárbaj vette kezdetét a két tábor között: míg a lakosság egyik fele a károsanyag-kibocsátás és a gyerekek miatt aggódik, addig a többiek azt mondják, a MOL mellett nincs mitől tartaniuk. Nagyjából a kétórás fórum felénél az egyik résztvevőt annyira elragadták az indulatok, hogy trágár szavakkal illette vitapartnerét.

Terrortámadás esetén sincs mitől félni, akár holnap építkeznének

Vasileios Papaioannou

, a K&P Chem Kft. projektmenedzsere leszögezte, ha a közeljövőben nincs egyetértés a beruházó és a helyiek között, úgy kénytelenek lesznek máshol megvalósítani a vegyi üzemet. Hangsúlyozta azt is, nyitott a kérdésekre, testvérével éppen azért érkeztek, hogy meghallgassák és ha tudják, megcáfolják az aggodalmakat. A sokadik kérdésre, miszerint a károsanyag-kibocsátás hogyan hat majd a környékre (általános iskola, gyógyfürdő, sportlétesítmények, MOL-telephely) elmondta: nem illékony és nem is robbanékony anyagokkal dolgoznak majd a tisztítószer alapanyagokat gyártó üzemben, egyedül a folyékony anyagok kiömlése lehet veszélyforrás, de szerinte attól sem kell tartani, hiszen dupla falú védelmi gátrendszer határolja majd a gyárat. Terrortámadás, földrengés és árvíz, vagyis a legrosszabb forgatókönyvek esetén sincs mitől tartania a lakosoknak - próbálta őket megnyugtatni, majd azzal a képpel élt: az Algyő mellé tervezett üzem csak annyira lesz veszélyes, mint egy robbanómotoros autó.

vegyi_uzem_forum006kf

Miután újra körbejárták a szokásos témákat, újdonságként elhangzott, a K&P Chem Kft. akár már holnap megkezdené a beruházást, ez esetben egy év alatt felépülhetne a létesítmény, munkát biztosítva vegyészeknek, technikusoknak és IT-szakembereknek is. Vasileios Papaioannou rávilágított arra, ha az algyőiek bizalmat szavaznak nekik, úgy az üzem köré idővel logisztikai cégek is betársulhatnak, s egy logisztikai-termelési központtá nőhetné ki magát a terület. Ez egyébként az európai gyakorlat, számos további munkahelyet teremtene így. A cég tervezett forgalma egyébként évi 50 millió euró, ennek egy részét fizetné iparűzési adóként Algyőnek a vállalat.

Ha nem kérnek belőlük, elmennek

A görög projektmenedzser hozzátette, a maguk részéről a párbeszédre hajlanak, a népszavazási kezdeményezés, a 47-es út betonelválasztóin megjelent feliratok és egyéb uszító közlemények azonban azt sugallják nekik, viszonyuk nem lehet üzleti. Úgy fogalmazott, ha népszavazásra kerül sor, úgy elmennek Algyőről.

Molnár Áron

polgármester ehhez kapcsolódóan elmondta: veszélyes játékot űznek a kezdeményezők, hiszen a befektetők egyértelművé tették álláspontjukat, a több millió forintos költségű szavazást viszont akkor is meg kell tartaniuk, ha valódi tétje már nincs. Emlékeztette a jelenlévőket, ha körülbelül 440 aláírás összegyűlik a népszavazáshoz, úgy a képviselő-terület dönt majd róla, ha viszont 880 szignót is összeszednek, akkor kötelező kiírni. A népszavazás viszont semmiképpen sem történhet meg tavasz előtt, azt pedig a projektmenedzser is megerősítette, addig nem várnak az építkezéssel, inkább odébb állnak.

vegyi_uzem_forum010kf

Vasileios Papaioannou néhány gondolatban bemutatta a vállalatot is. A cég 1984-ben alakult, azóta folyamatosan jelen vannak Görögországban, Athénhoz közel, s terjeszkednek a világ más államaiban is. Az új beruházás ideális helyszínének egy Szeged és Arad közötti sávot jelöltek meg először, itthon és Romániában is helyszíni tanulmányokat folytattak, végül a Magyar Vállalkozásfejlesztési Ügynökség közreműködésével úgy találták, az infrastrukturális feltételeknek megfelelően itt kezdődhet meg az építkezés.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.