Egyetem

Diákköri látogatás a Szegedi Törvényszéken

Diákköri látogatás a Szegedi Törvényszéken

2016. november 10., csütörtök
Diákköri látogatás a Szegedi Törvényszéken
diakkorilatogtasaszegeditorvenyszeken

Az SZTE Állam-és Jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézetének diákköre járt a Szegedi Törvényszéken szerdán egy előzetesen megszervezett látogatáson.

A rendezvény résztvevőit

dr. Vágvölgyi Adrienn

, a Szegedi Járásbíróság bírósági fogalmazója köszöntötte, majd a törvényszéki épületet és annak részletes történetét mutatta be. A törvényszéki séta során a hallgatók bejárhatták a teljes épületet és a Szegedi Törvényszéken 2014 óta működő mediációs és gyermekmeghallgató szobákat is megtekinthették. Az épületsétát követően

dr. Farkas Mihály

, a Szegedi Törvényszék bírósági ügyintézője tartott ismertető előadást a bírósági fogalmazói felvételi eljárásról, a bírósági fogalmazók feladatairól, valamint a fogalmazóképzés jelentőségéről és előnyeiről.

Dr. Vida-Sós Tünde

, a Szegedi Járásbíróság bírája a bírósági titkári létszakaszról, a bírói életpályáról és a bírói hivatás rejtelmeiről beszélt. Kitért a bíróra háruló felelősség kérdésére és bemutatta a bírák mindennapi feladatait, biztatta továbbá a hallgatókat arra, hogy ezen szép és nemes hivatást válasszák. A közel másfél órás program záróakkordjaként a résztvevők megtekinthették a Szegedi Törvényszék irattárként funkcionáló pincehelyiségeit, lehetőségük nyílt továbbá felmerülő kérdéseik megfogalmazására is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.