Közélet

A gyermekek jogaira hívta fel a figyelmet a Mikulásgyár

A gyermekek jogaira hívta fel a figyelmet a Mikulásgyár

2016. november 20., vasárnap
A gyermekek jogaira hívta fel a figyelmet a Mikulásgyár

A gyermekek jogaira hívták fel a figyelmet a Mikulásgyár szervezői, akik játékokat gyűjtenek és egyebek mellett autóversenyt is szerveztek a világnap alkalmából vasárnap Budapesten.

Zsolnai Endre

, a Mikulásgyár nevű jótékonysági adománygyűjtő akció főszervezője az M1 aktuális csatornán felidézte, hogy november 20-a a gyermekek jogainak világnapja, ugyanis 1959-ben ezen a napon fogadott el nyilatkozatot az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Közgyűlése a gyerekek jogairól, 1989-ben pedig a Gyermekjogi egyezményt hagyta jóvá. Hozzátette: a MikulásGyár gyűjtőpontjaira hivatalosan december 2-től december 21-ig lehet vinni az adományokat, Zsolnai Endre elmondása szerint elsősorban tartós élelmiszerekre, tisztító- és tisztálkodási szerekre, valamint jó állapotú könyvekre, ruhákra és játékokra van szükség. Az adományokat a legrászorultabbak kapják. Tavaly több mint 125 ezer tonna adomány érkezett, amelynek 50 százaléka tartós élelmiszer volt - mondta a szervező.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.