Sport

A dopping és a bundázás is téma az európai sportminiszterek budapesti értekezletén

A dopping és a bundázás is téma az európai sportminiszterek budapesti értekezletén

2016. november 25., péntek
A dopping és a bundázás is téma az európai sportminiszterek budapesti értekezletén

A doppingellenes küzdelem, a sporteredmények manipulálásával szembeni fellépés és a sportbeli jó kormányzás megvalósítása a három kiemelt témája a 14. európai sportminiszteri értekezletnek, amelynek Budapest ad otthont hétfőtől szerdáig.

Negyven országból érkeznek miniszterek, államtitkárok, nemzetközi sportszervezetek vezetői az Európa Tanács sportpolitikai kérdésekkel foglalkozó testületének (EPAS) fórumára, amelynek

Szabó Tünde

sportért felelős államtitkár a háziasszonya. A sportvezető a pénteki háttérbeszélgetésen kiemelte, hogy az értekezlet nagyszerű alkalmat kínál az összeurópai sportegyüttműködés elmélyítése mellett arra is, hogy Magyarország ezúton is népszerűsítse nemzetközileg elismert sporteredményeit, az itt rendezendő világeseményeket, így például a 2017-es vizes világbajnokságot, és további sportdiplomáciai támogatást szerezzen a 2024-es budapesti olimpia megrendezésére benyújtott pályázatához is. "A cél a sportolók doppingmentes sporthoz való alapvető jogának védelme, és ezzel a sportolók számára az egészség, a tisztességesség és az egyenlőség előmozdítása világszerte" - szögezte le Szabó Tünde. Elmondta, hogy az értekezlet alatt írja alá Magyarország azt az egyezményt, amelyet az Európa Tanács fogadott el a sportversenyek tiltott befolyásolásáról. "Az egyezmény aláírása és ratifikálása kívánatos Magyarország szempontjából. A sportversenyek manipulálása a sport tisztaságát veszélyezteti. Emellett a sportversenyek tiltott befolyásolásával szorosan együtt járó, külföldön jegyzett online fogadási szolgáltatók által kimentett gazdasági profit számos tagállam, így Magyarország számára is veszteséget okoz" - hangoztatta az államtitkár. Kitért rá, hogy jóllehet tapasztalható fejlődés, a sport területén érvényesülő jobb kormányzás biztosításához "szisztematikusabb erőfeszítésekre van szükség nemzeti szinten és a nemzetközi szövetségekben, ez hatékony eszköz lehet a sportban tapasztalható korrupció ellen is". "Magyarország jó példaként szolgálhat Európának a sportfejlesztésekkel, a különböző sportprogramokkal, melyekkel részleteiben is megismertethetjük vendégeinket" - fogalmazott Szabó Tünde. A sajtóeseményen Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy az idei tanácskozásra külföldről mintegy kétszáz résztvevőt várnak, köztük több mint húsz országból miniszteri szintű vendégek érkeznek. A magyar fővárosba jön többek között Craig Reedie, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke, Christophe De Kepper, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság főigazgatója, Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Szövetség (IPC) elnöke, és Thorbjörn Jagland, az Európa Tanács főtitkára. A felszólalók között lesz Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Navracsics Tibor, az EU kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa is. A pénteki háttérbeszélgetésen szóba került a Magyar Úszó Szövetség belháborúja, a Gyárfás Tamás elnök és az úszók elsősorban Hosszú Katinka nevével fémjelzett csoportja közötti ellentétek elmérgesedése is. "Az állami sportirányítás a civil sportszervezetek életébe, így a Magyar Úszó Szövetség belügyeibe nem szólhat bele, ugyanakkor természetesen gyorsítani szeretnénk a rendteremtést, ezért folyamatosan konzultálunk minden érintett féllel. Az úszószövetségi konfliktust mielőbb le kell zárni, olyan megoldás kell, amelyet a szakma megkövetel, s onnantól mindenki arra tud koncentrálni, ami a feladata" - jelentette ki Szabó Tünde.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.