Írjon nekünk

Közélet

Paprikában az orvosság – a ferences hagyományokkal ismerkedtünk Alsóvároson + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

paprikafeszt001kf

Mint minden év októberében, idén is felelevenítették az alsóvárosi ferences kolostornál a paprikás hagyományokat. A Szent Ferenc-napi Paprikafesztiválon kézműves- és paprikavásár várta a látogatókat, ki lehetett próbálni a paprikapálinka készítést, az érdeklődők pedig betekinthettek a kolostori ispotályba.

Kevések számára ismert, hogy valószínűleg a ferencesek balkáni vándorlásaik során gyűjtötték, majd hozták Szegedre a paprikamagokat, mely növényt ma már magyar fűszerként emlegetünk. A paprikapalántákat kezdetben különleges termésük miatt dísznövényként ültették, a szerzetesek idővel azonban felfedezték jótékony erejét is. Petri Márta, az alsóvárosi Ferences Látogatóközpont vezetője elmondta, pálinkába áztatták a vöröslő paprikát, melyet így kenceként mérges rovarcsípések gyógyítására használták, míg belsőleg a maláriának – ahogy az Alföldön hívták – a háromnapos hideglelésnek volt jó ellenszere.

A paprikapálinka gyógyító ereje nem népi hiedelem volt, kutatások bizonyították, hogy járványok idején Szegeden és környékén 30-40 százalékkal kevesebben haltak meg, mint az ország más területein. Akik még nem kóstolták a paprikapálinkát, számukra furcsán csenghet az erős ízek keveredése, ám a látogatóközpont vezetője elmondta, a szegedi paprikát nem felvágva teszik az üvegekbe, csak apró tűszúrásokat ejtenek rajta, így nyerve ki enyhe, de markáns erejét.

A fesztivál szervezői tavaly hívták először főzőcskére az érdeklődőket, a népszerű programot idén is beemelték rendezvényükbe. A paprikás ételekből egy jelképes összegért vásárolhattak az érdeklődők, akik így a bevételből a ferencesek szegénykonyháját támogatták. A konyhán naponta legalább 80 ember számára főznek, az ő napi boldogulásokhoz járultak hozzá az ételekből befolyt összegekkel.

Szombaton a ferences gyógyító hagyományokat bemutató programok mellett paprika- és fűszerpiac várta a látogatókat, a bográcsokban paprikás ételek főttek. A családokat egész nap játszóház várta népi hangszerek készítésével, kódexmásolással, paprikás kísérletekkel, megismerkedhettek a fűszerpaprika-termesztés, valamint feldolgozás eszközeivel, továbbá volt méhészeti bemutató is.

Mint minden évben, a nap fénypontja ezúttal is a paprikaszentelés volt, a tájházból zenés-táncos menet hozta át a paprikát a ferences templomhoz, ahol a paprikás terményoltáránál a gazdálkodók áldást kaphattak egész éves munkájukra.

Kommentek

Hírzóna

Czeglédy Csaba négy társát ítélték el Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Human Operator Zrt. ügyében.

Tovább olvasom

Közélet

Szűkült a Cserepes sori szegregátum, de nem tudni mikor számolják fel végleg

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Tavalyhoz képest valamelyest javult a helyzet a Cserepes soron, jó pár házat ledózeroltak a nyomornegyedben.

Tovább olvasom

Közélet

Hat hosszú hétvégénk lesz 2020-ban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Négynapos ünnepből hárommal számolhatunk jövőre.

Tovább olvasom

Aktuál