Megkezdte munkáját az Operatív Törzs

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Honvédelmi Minisztériumban megkezdte munkáját az október 23-i központi ünnepi programok biztonságos lebonyolításáért felelős Operatív Törzs – közölte az állami rendezvények szervezéséért felelős Honvédelmi Minisztérium nemzeti rendezvényszervező főosztálya vasárnap reggel az MTI-vel.

A testület a rendezvények biztosításában, lebonyolításában közreműködő szervezetek – így többek között az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, valamint a Budapesti Közlekedési Központ – képviselőiből áll. Az OT a beérkezett adatok elemzése alapján dönt arról, hogy biztonságosan megtarthatók-e az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapjának programjai.

A nap folyamán a különböző programokra több tízezer érdeklődőt várnak, ezért a fővárosban forgalmi változásokra és útlezárásokra kell számítani – írták a közleményben. A közlekedési változásokról szóló bővebb tájékoztatás elérhető a rendőrség (www.police.hu), valamint a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (www.bkk.hu) honlapján. További információ és részletes program a www.oktober23.kormany.hu oldalon található.

Kitértek arra is, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint vasárnap több órára kisüt a nap. Eső nem valószínű és a szél is gyenge, mérsékelt marad. A hőmérséklet a reggeli 4 Celsius-fok körüli értékről délutánra 12-13 fokig emelkedik.

A központi programsorozat reggel 9 órakor a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, a nemzeti lobogó felvonásával kezdődik. Ugyanitt 15 órakor kezdődik a díszünnepség, amelyen ünnepi beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, az ünnepség díszvendége, Andrzej Duda, a Lengyel Köztársaság elnöke. 19 órától a Budapest Sportarénában neves hazai zenészek és énekesek lépnek színpadra a “Szabadságkoncert 1956” keretében – olvasható a közleményben.

Magyarországon hatvan éve, 1956. október 23-án tört ki a forradalom és szabadságharc. A kormány az évforduló alkalmából emlékbizottságot hozott létre, és 2016-ot a Magyar Szabadság Évének nyilvánították.

Előző sztori

A Tisza Lajos Közéleti Egyesület 1956 üzenetéről

Következő sztori

Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtti Kossuth Lajos téren