Sport

Kosárlabda: vissza kell köszönnie a befektetett munkának Juhos Levente szerint

Kosárlabda: vissza kell köszönnie a befektetett munkának Juhos Levente szerint

2016. október 18., kedd
Kosárlabda: vissza kell köszönnie a befektetett munkának Juhos Levente szerint
szedeak-kormend008kf

Közel két hét után játszik újra mérkőzést a Naturtex-SZTE-Szedeák, amely a nyitófordulóban alulmaradt a Körmend ellenében az újszegedi sportcsarnokban. Nikola Lazic átalakuló csapatának sokat jelenthet ez az időszak, ám a folytatásban sem várnak rá könnyebb feladatok – Juhos Leventét kérdeztük a csütörtöki folytatást megelőzően.

Október hetedikén kezdődött az idei bajnokság a Naturtex-SZTE-Szedeák számára, a Körmend ellen

elveszített mérkőzést

követően azonban közel kéthetes szünetet követően lép ismét pályára

Nikola Lazic

együttese: a 3x3-as világbajnokság (ahol a hetedik helyen zárt a magyar csapat) miatt elhalasztott meccsek okán csupán október huszadikán folytatódik a bajnokság a szegediek számára, azonban a Szedeák számára hasznosan telhetett ez az időszak, amely alatt egy edzőmeccs is színesítette a programot. „Későn állt össze a csapatunk, így nagyon jól jött ez a plusz másfél hét, kicsit rendezni tudjuk a sorainkat és jobban megismerhetjük egymást, még több öt az öt elleni szituációt tudunk gyakorolni. Úgy érzem, ez jól sikerült, a pénteki, Kecskemét elleni edzőmeccsen is jól játszottunk, a fiatalok is sok lehetőséget kaptak, amikor azt játszottunk, amit tudunk, akkor pozitívan alakult a mérkőzés. Ahogy korábban is mondtam, a hullámvölgyeket kell minimálisra redukálni, hiszen például egy Körmend ellen nem fér bele, hogy átalszunk egy egész negyedet, utána húsz pontról nehéz feljönni” – mondta el portálunknak

Juhos Levente

, a Naturtex-SZTE-Szedeák játékosa. A Szedeák egy kísértetiesen hasonló meccset játszott a szezonnyitón, mint

egy évvel korábban

: akárcsak az előző idényben, a Körmend ellen ugyan jól kezdtek Andrija Ciricék, ám a

Teo Cizmic

által vezetett gárda ezúttal is ritmust tudott váltani az első tíz perc után, aminek köszönhetően jelentős előnyre tett szert, és hiába futott az eredmény után a Szedeák, utolérnie már nem sikerült ellenfelét. „Tényleg hasonló meccs volt a tavalyi is, ott is az első negyedben jók voltunk, majd ellépett a Körmend. Attól függetlenül, hogy voltak sérültek a vasiaknál, ez a csapat még így is komoly játékerőt képvisel, nekünk pedig az öt amerikai játékos elleni játék nem a legszerencsésebb. Mi inkább az európaibb, délszláv játékot szeretjük, nekünk nem volt jó a rohanás, amiben egy picit el is fáradtunk. Az pozitív volt, hogy a harmadik-negyedik negyedben sikerült visszajönnünk, főleg, amikor fiatalabb játékosok kerültek a pályára, akik plusz energiát adtak, a végén pedig meg is közelítettük a Körmendet. Ebből próbálunk építkezni, volt keresnivalónk egy ilyen szintű csapat ellen is” – tekintett vissza a szezon első mérkőzésére Juhos Levente. Csütörtökön Zalában folytatódik az idény a Tisza-partiak számára a tavalyi negyeddöntős Zalaegerszeg otthonában: a Szedeák erőcsatára kitért rá, érzése szerint a tavalyi légiósok erősebbek voltak a ZTE-nél, viszont magyar poszton erősödtek. „Az előző szezonban is a három légiósra építkeztek, remélhetőleg idén is inkább ők akarnak majd vállalni, mint a magyarok, mert erős honi kosarasok játszanak náluk. Nekünk egy kicsit jobban feküdhet a meccs, mint a Körmend elleni, látok arra esélyt, hogy borítsuk a papírformát, ezért is dolgozunk másfél hete, hogy az a sok befektetett energia valahogy visszaköszönjön” – nyilatkozta a csütörtöki ellenfélről Juhos Levente.

szedeak-alba017kf

A zalaiak elleni találkozót követően ismét nem bajnoki ritmus szerint folytatódik a Szedeák szezonja, hiszen tíz nappal később játszik ismét mérkőzést a Szedeák, ráadásul a Falcót egy kissé szokatlan időpontban, október harmincadikán, vasárnap 12 órától fogadja a csapat az újszegedi sportcsarnokban. „A ZTE meccs után fog eldőlni, hogy jó-e nekünk ez a pihenő. Ha sok hibánk lesz, nem tudunk jó meccset játszani, akkor megint kelleni fog a csapatnak egy mini-alapozás, hogy összeszedjük magunkat, de ha győzni tudnánk, akkor egyből kellene játszani, hogy minél jobb hangulatban léphessünk pályára. Érdekes lesz vasárnap délben játszani, de a külföldi topligában ez előfordul, játszanak akár 21 órakor is meccset, ez számunkra így, hogy egy ilyen meccsünk lesz, nem lehet nagy probléma. A Szombathelynek ez már kellemetlenebb, hiszen nekik kell eljönni erre az időpontra” – tette hozzá a szegediek kosarasa. A Szedeák keretében a nyáron

Andrija Ciric

kivételével új légiósok érkeztek, a változásokkal kapcsolatban Juhos Levente elmondta, Cirót jól ismerik, a Szedeák új csapatkapitánya még mindig hihetetlen erőben van és még mindig hihetetlenül jó játékos. „A többiekről ugyanezt tudom elmondani, jó pedigrével érkeztek, mindenki jót mondott róluk. Időre van még szükségük, főleg az egyes és az ötös poszton szereplő játékosoknak, hiszen nálunk a zárás-leválásból van a legtöbb helyzet, nekik kicsit több idő kell ahhoz, hogy érezzék egymást, de erre most volt lehetőségünk az edzések alatt.

Ivan Lilov

egy bolgár válogatott, Olaszországban is játszott, ez látszik is rajta, ő a pontgyárosunk lehet a szezonban, mellesleg védekezésben is jól tud teljesíteni” – válaszolta érdeklődésünkre a Szedeák nyolcasa. Juhos Levente számára a hétvége is tartogat izgalmakat annak ellenére, hogy csapata nem lép majd pályára: a futball tekintetében a számára igazi szerelemnek tekinthető Ferencváros mellett az olasz AC Milanért szorít, amely az utóbbi időben remekül teljesít a Serie A-ban, szombaton pedig a listavezető Juventust fogadja a San Siróban. „Édesanyám és testvérem is Juventus-szurkoló, és bár az évszámot nem mondom meg, de az első olasz focimeccsem egy Juve-Milan volt, ahol nagyon a Milannak szurkoltam, és pont nyertek is, onnantól kezdődött ez a dolog. Egyszer voltam is kint meccsen, remélem, jó úton haladnak most a fiúk. Hasonló eredményt várok a szombati Milan-Juventus meccstől is, édesanyámat át tudtam szervezni a tiszta oldalra, tesómmal hadakozunk” – zárta a Szedeák játékosa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.