Közélet

Hivatalos: Elfogták a Teréz körúti robbantót (FRISSÍTVE)

Hivatalos: Elfogták a Teréz körúti robbantót (FRISSÍTVE)

2016. október 20., csütörtök
Hivatalos: Elfogták a Teréz körúti robbantót (FRISSÍTVE)
12776462_510128_70d8010f059cc4fb4d13c9daa591d705_wm

11 órakor kezdődött a Központi Nyomozó Főügyészség, az ORFK és a Terrorelhárítási Központ közös tájékoztatója a Teréz körúti robbantásról. A legmagasabb szinten kezelik az ügyet, a tájékoztatót a szervezetek vezetői tartják: Keresztes Imre főügyész, Papp Károly országos rendőrfőkapitány, illetve Hajdu János, a TEK vezetője. - írja az index.hu.

Orbán Viktor: büszkék vagyunk a rendőrökre

"Büszkék vagyunk a rendőrökre, köszönjük az általuk végzett munkát. Bebizonyították, hogy Magyarország egy biztonságos hely, ahol a bűn nem maradhat büntetlenül" - kommentálta az elfogás hírét a kormányfő az MTI-nek nyilatkozva. Hozzátette: megkérte

Pintér Sándor

belügyminisztert, hogy adja át elismerését a nyomozásban részt vevő rendőröknek.

Keresztes Imre

főügyész csütörtökön sajtótájékoztatón közölte, hogy előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű fiatalembert a Teréz körúti robbantással összefüggésben.

Nem kell kifizetni a nyomravezetői díjat

Papp Károly

hangsúlyozta: klasszikus felderítő munka során jutottak el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a gyanúsítotthoz. Hozzátette: amennyiben a főügyészség jelzi számára, hogy nem szükséges a nyomravezetői díj fenntartása, úgy vissza fogják vonni azt. A gyanúsított beszámíthatóságának korlátozottságáról szóló sajtóhírekre

Keresztes Imre

főügyész azt mondta: a gyanúsítás még csak most történt meg, de mint ahogy minden ilyen súlyos esetben, ennek vizsgálata a későbbi nyomozás feladata lehet.

Korábban írtuk:

Keresztes Imre

bejelentette, hogy "megalapozott gyanút közöltek" a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjával szemben előre kitervelten több ember és hivatalos személy elleni emberölés kísérlete, illetve a robbanóanyaggal való visszaélés bűntette miatt. A férfi panasszal élt a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen. Nem tett vallomást, de ez persze majd változhat. A főügyész tájékoztatása alapján a következőket tudtuk meg a férfiról: A fiatalember magyar állampolgár, nincs tudomásuk arról, hogy más állampolgársága is lenne, eddig nem szerepelt a bűnügyi nyilvántartásokban, és nem budapesti. A férfit délután 16 órakor fogták el Keszthelyen, mondta

Keresztes

. Azt is hozzátette, hogy egy személy követte el a bűncselekményeket, "a helyszínen legalábbis a fiatalember egyedül tevékenykedett". A hatóságok tartottak attól, hogy újabb bűncselekményt követhet el a robbantó, és most már látják, hogy a félelmük nem volt alaptalan, mondta a főügyész. Az Index kérdésére, hogy milyen információk alapján jutottak erre, hogy újabb bűncselekmény készül, a főügyész nem kívánt semmilyen további részletet elárulni.

Javul a rendőrök állapota

Papp Károly

országos rendőrfőkapitány először a sérült rendőrök állapotáról beszélt. Fokozatosan javul az állapotuk, Papp reméli, hogy néhány hónap múlva vissza tudnak állni a rendőri szolgálatba. A rendőrfőkapitány pozitívan beszélt a különböző szervezetekkel való együttműködésről, és azt mondta, 6 nap megfeszített munka áll mögöttük. Közel ezer bejelentés érkezett a rendőrség zöldszámára, minden információt megvizsgáltak, a Nemzeti Nyomozó Iroda ezeknek mind utánajárt, és hálásak ezért a rendőrök.

Keszthelyen fogták el 16 óra 09 perckor

Hajdu János

, a TEK főigazgató először is nyilvánosan gratulált

Papp Károlynak

, illetve mindenkinek, aki részt vett a felderítésben és a gyanúsított elfogásában.

Hajdu

tisztázta, hogy szerdán több akciót is végrehajtott a TEK, de ezek egy részének semmi köze a Teréz körúti robbantáshoz: Bátonyterenyén, Gyálon, és Szolnok másfajta akció zajlott. 16 óra 9 perckor Keszthely Csík Ferenc sétányon várakozott a kocsijával, egy forgalomtól kissé elzárt területen. Az elfogás után orvosi vizsgálat következett, nem volt semmi sérülése panasza. Ezután átvizsgálták tűzszerészek a kocsiját, illetve egy épületet is. Ezután elszállították a férfit Budapestre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.