Sport

Futsal: nem számított a hajrá az SZTE EHÖK SE-nek

Futsal: nem számított a hajrá az SZTE EHÖK SE-nek

2016. október 4., kedd
Futsal: nem számított a hajrá az SZTE EHÖK SE-nek
szte_ehok-kecskemet027kf

Magabiztosan hozta az Újpest elleni bajnokiját az SZTE EHÖK SE, amely ezzel első győzelmét ünnepelhette az idei bajnokságban.

Korán magához ragadta a kezdeményezést az SZTE EHÖK SE az első idegenbeli, Budakalászon lejátszott bajnokiján:

Brinszky Adrián

együttese a második percben már kétgólos előnyre tett szert, amit a szünetig meg is tudott duplázni. A fordulást követően sem lassítottak Dürgő Péterék, akik 9-0-s vezetésüknél kapituláltak először, és ugyan a végére kicsit kiengedtek, de a győzelmük egy pillanatig sem forgott veszélyben. Ez volt az SZTE EHÖK SE első győzelme az idei bajnokságban, így két mérkőzést követően három ponttal áll a bajnokságban a Tisza-parti együttes. Az SZTE EHÖK SE legközelebb jövő hétfőn 19 órától a Dunakeszi Kinizsit fogadja az újszegedi sportcsarnokban.

Férfi futsal NB II Közép-keleti csoport, 3. forduló

Újpesti TE - SZTE EHÖK SE 4-10 (0-4)

Budakalász, MegAréna. Vezette: Juhász Dávid, Hamza Róbert (Dobó Gábor)

Újpest:

Vaszkó - Berta, Cseh, Juhász, Gerhardt. Csere: Mayer, Szabó V., Vagyóczky, Seres.

Vezetőedző:

Farkas Sándor.

SZTE EHÖK SE:

Vasas - Deák, Popovics, Csamangó, Dürgő. Csere: Szabó M. (kapus), Kántor, Brinszky, Kiss-Kása, Csanády, Rádi.

Játékos-edző:

Brinszky Adrián.

Gól:

Cseh (34'), Gerhardt (38'), Juhász (39', 40') ill. Popovics (2'), Csamangó (2'), Kántor (9', 21'), Deák (14', 28'), Csanády (23'), Dürgő (27', 30'), Csamangó (35').

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.