Írjon nekünk

Közélet

Félszáz – Számot vetett eddigi munkásságáról Dobóczky Zsolt + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

doboczki_zsolt_kiallitas_tik22_gs

Jubileumi tárlattal mutatkozik be a TIK-ben a tiszteletbeli hídépítő, Dobóczky Zsolt. A mérnök-tanár eleinte diaporámáival lett ismert fotósberkekben, az utóbbi időkben pedig nagyberuházásokat fotografált végig, például az M43-as Tisza-híd vagy épp az ELI születését.

A tárlat címe, azaz a Félszáz arra is utalhat Szabó András festőművész szerint, hogy meg van előlegezve a száz. „Dobóczky Zsolt ebből a 100-ból 50-et már megélt, és amikor az ember egy jeles dátumot megél – kiváltképp, ha alkotó ember – érdemes visszatekinteni és számot vetnie azzal, hogy eddigi élete során mit is hozott létre, meg lehet-e elégedve” – fogalmazott a megnyitón a festőművész. Mint elmondta, két részre osztható a szegedi mérnök-tanár életműve, hiszen már a gimnázium elvégzése után elkezdett analóg diaporámák készítésével foglalkozni, az ezredforduló után pedig a digitális fényképészet terjedésével egyre többet kezdett fotografálni, igaz digirámákkal is bemutatkozott. Szabó András úgy értékelt, hogy Dobóczky Zsolt munkásságát végignézve egy szép, egyenes vonalú pálya bontakozik ki a szemünk előtt.

A tárlat képeiről is szólt Szabó András, kiemelve az alkotónak mexikói, nyugat-európai vagy éppen a szomszédos Palicson tett kirándulásait, kerékpáros túráit, de a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjában nyílt kiállításon helyet kaptak azok az alkotások is, amelyeket az M43-as autópályahíd építésekor fotózott, amiért tiszteletbeli hídépítő is lett továbbá az ELI lézeres kutatóközpontot, aminek az építését szintén végigfotografálta.

Az alkotó a SZEGEDma.hu-nak elmondta, azért is adta tárlatának a Félszáz címet, mert úgy tekinti, hogy életművének a felénél tart, bőven vannak még tervei, álmai. A következő előtte álló nagy feladat az ELI építkezésének képanyagából egy album szerkesztése, és – ahogy Szabó András is utalt rá – szívesen végigfényképezné a harmadik szegedi Tisza-híd építését is, ám ez még egyelőre csak egy álom. Zsolt természetesen nemcsak építkezéseket fotóz, a mérnök-tanár még kutyasétáltatáskor is magával viszi a fényképezőgépét, folyamatosan fényképez, legyen szó egy tanyáról, vagy épp a villányi Ammonisztesz tanösvényről, amiről szintén láthatunk fotókat a TIK-ben.

„Csak részben volt nehéz a kiállítási anyag összeállítása, hiszen vannak kedvenc képeim, vagyis amikor eszembe jutott, hogy tárlatot rendezzek, először azokat vettem számba, és azok köré építettem fel az anyagot. A nagyobb projektek mellett korábbi sikeres projektjeim is megjelennek a falakon, amelyek egyfajta mérföldkövet jelentettek” – magyarázta a fotóművész. Kérdésünkre elmondta, számára a digitális technika elterjedése hozott változást, eleinte azt gondolta, hogy mindössze maga a nyersanyag változik, de nem így történt, a fotografálás jellege változott meg, hiszen immár olyan helyzetekben is lehet fényképezni, amit korábban a fotósok meg sem próbáltak. „Bár sok fotós visszatért az analóg technikához a digitális tömegessé válásával, én egy fordított utat jártam be: diaporámával kezdtem, nagyon szép képeket készítettem diafilmekre, de ahogy bejött a digitalizáció, valahogy nekem már nem ment a diaporáma, és közben egyre több fényképet kezdtem el készíteni. A diaporámából megmaradt munkásságomnál a tematikus fényképezés, itt is látható három nagyobb projektból néhány alkotás” – részletezte az alkotó.

Dobóczky Zsolt Félszáz című jubileumi tárlata október 15-áig tekinthető meg a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjában.

Hírzóna

Megindult a helyezkedés az ellenzéki térfélen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Néhány nappal az önkormányzati választás után mindenki magának tulajdonítja a sikert.

Tovább olvasom

Hírzóna

Kossuth-díjas költőre emlékeztek a vásárhelyi Emlékpontban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Idén lenne hetvenéves Nagy Gáspár.

Tovább olvasom

Közlekedés

Jogosítványhoz kötnék az elektromos rollerek használatát?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Használóit gyalogosnak tekintik, miközben egyes rollerek akár óránként 75 kilométeres sebességre képesek.

Tovább olvasom

Aktuál