Közélet

Elektronikus vagyonbevallást javasol a Jobbik

Elektronikus vagyonbevallást javasol a Jobbik

2016. október 12., szerda
Elektronikus vagyonbevallást javasol a Jobbik

A Jobbik módosítaná a vagyonnyilatkozat-tételi eljárást, egyebek mellett elektronikusan kitöltött, kereshető bevallásokat javasol az Országgyűlésnek.

Dúró Dóra

, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azzal indokolt: szeretnék átláthatóvá, követhetővé és ellenőrizhetővé tenni az országgyűlési képviselők és más közszereplők bevallását. Az általuk javasolt rendszerben egy összehasonlítható adatbázis jönne létre, amely az esetleges változtatások tényét és idejét is rögzítené, emellett a családtagok vagyonnyilatkozata is nyilvános lenne. Utóbbit azzal indokolta a jobbikos politikus, hogy "elburjánzó szokás", hogy a képviselők házastársuk vagy más közeli hozzátartozójuk nevére írják át vagyonuk egy részét. Megjegyezte, pártja képviselői évek óta közzéteszik a velük egy háztartásban élők bevallását.

Dúró Dóra

ismertette azt is, hogy bevonnák a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségi körben a kormánybiztosokat, miniszterelnöki és miniszteri biztosokat is, mert ezen nagy felelősséggel járó megbízatásoknál is jogos elvárás, hogy vagyonnyilatkozat ismert legyen. A párt emellett azt szorgalmazza, hogy a bevallások tartalmazzanak minden társadalmi vagy gazdasági szervezetben vállalt tisztséget, függetlenül attól, hogy jár-e jövedelemmel. Ezt a befolyásolási, kapcsolódási pontok feltárásával magyarázta

Dúró Dóra

, aki jelezte azt is, hogy képviselőtársai következő bevallásukat elektronikusan fogják kitölteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.