Közélet

Balog: öt év alatt több mint négyszázezer ember bére nő a humán közszolgáltatásoknál

Balog: öt év alatt több mint négyszázezer ember bére nő a humán közszolgáltatásoknál

2016. október 14., péntek
Balog: öt év alatt több mint négyszázezer ember bére nő a humán közszolgáltatásoknál

Több mint négyszázezer ember bérét sikerült emelni csak az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó területeken 2012 és 2017 között, összesen 520 milliárd forinttal - közölte Balog Zoltán miniszter pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

A miniszter hozzátette: a gazdasági növekedés teremtette meg a feltételét a béremelésnek. Elmondta, a béremelés egyes területeken életpályamodell bevezetésével történt, egyes területeken pedig bérkiegészítéssel. Kifejtette, hogy az egészségügyben 2012-ben volt a "mélypont", azóta 97 ezer ember bérét emelték, ebből 16 ezer orvos, a köznevelésben több mint 170 ezer ember bérét emelik 2013 óta, a szociális szférában 93 ezer embert érint a béremelés, a felsőoktatásban 14 ezer embert, a kulturális területen pedig 20 ezer embert. Az egészségügyi béremelésről azt mondta, októberben kapták meg a szeptemberi emelt bért a dolgozók, az orvosok átlagbére bruttó 282 ezer forinttal, 82 százalékkal nő 2012-höz képest. A szakdolgozók bére 69 százalékkal nő, 2017 végére bruttó 82 ezer forinttal, erre 187 milliárd forintot fordítanak. A miniszter kitért arra: a fiatal szakorvosok is megkapták a béremelést, és néhány esetben valóban kevesebb a bér, mint az ösztöndíjjal volt, de jelezte, 2017-re, a béremelés következő fázisa után már mindenkinek magasabb lesz a bére, mint volt. A kiesést pedig kompenzálják. Az egészségügyi dolgozók béréről szólva azt is elmondta, a szakorvosok bére elérte a nemzetgazdasági átlag kétszeresét, és jövőre a háziorvosok is elérik ezt a szintet. Mint mondta, a visegrádi négyek közül Magyarországon a legnagyobb az egészségügyi dolgozók béremelése, 2012-2017 között 40,8 százalékkal nő a bér, ez Szlovákiában 33,2 százalék, Lengyelországban 9,9 százalék. A miniszter kitért a bölcsődei dolgozók béremelésére is, mint mondta, körükben a 900 felsőfokú végzettségű bére átlagosan 46 százalékkal, bruttó 88 ezer forinttal nő, a 6500 középfokú végzettségű (akik kimaradnak az életpályából) bére pedig 12 százalékkal, bruttó 17 ezer forinttal nő. Erre 1,5 milliárd forintot fordítanak.

Balog Zoltán

elmondta: a 93 ezer szociális dolgozó bére az elmúlt két évben 24 százalékkal nőtt, bruttó 16 ezer forinttal, erre 47,5 milliárd forintot költöttek, 2017-ben pedig következik a béremelés második üteme. A 14 ezer felsőoktatásban dolgozó bére átlagosan 20 százalékkal nő, ez bruttó 48 500 forintot jelent idén és jövőre is, erre 16 milliárd forintot fordítanak. A miniszter hangsúlyozta: a 170 ezer pedagógusnak 2013 óta évente kétszer emelkedett a fizetése, összesen 264 milliárd forintot fordítottak rá és körülbelül 50 százalékos béremelést jelent majd, mire lezárják a programot. A miniszter hozzátette: 2012-ben a pedagógusok bére 26 ezer forinttal volt kevesebb, mint a nemzetgazdasági átlag, a béremelések hatására viszont ma már 10 ezer forinttal meghaladja azt. Megjegyezte: az OECD-országok közül egyikben sem volt ilyen mértékű béremelés 2012-2017 között.

Balog Zoltán

jelezte: a béremelés nem áll meg, a felsőoktatásban dolgozóké további 5 százalékkal fog nőni, az egészségügyben dolgozóké 8-8 százalékkal 2018-2019-ben, a szociális dolgozóknál is lesz béremelés, a kulturális területen is átlagosan 15 százalék lesz a béremelés, ami bruttó 27 ezer forintot fog jelenteni, és erre 2017-ben 5,7 milliárd forintot fordítanak a tervek szerint. A miniszter egy kérdésre válaszolva kijelentette, sajnálja, ha bárkit megbántott egy interjúban elhangzott, az evangélikusokkal kapcsolatos, "egyébként ironikus" megjegyzésével. Hozzátette: mindenkinek azt tudja ajánlani, amit csütörtökön mondott

Ferenc pápa

, hogy nagyon fontos, hogy az evangélikusok és katolikusok megbéküljenek. "Én is szívesen megbékülök mindenkivel, akit ezzel a megjegyzésemmel megbántottam volna" - jelentette ki. Az Indexnek adott, hétfőn megjelent interjúban arra a kérdésre, mi a véleménye arról, hogy

Bayer Zsolt

publicista kemény szavakkal bírálta

Ferenc pápát

menekültekkel és a terrorizmussal kapcsolatos megnyilatkozásait,

Balog Zoltán

azt mondta: "

Bayer Zsolt

evangélikus. Olvassák el, miket mondott Luther Márton a pápáról. Azokhoz képest ezek nagyon szelíd megfogalmazások."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.