Gazdaság

Tállai: több adójogszabály módosítását tervezik

Tállai: több adójogszabály módosítását tervezik

2016. szeptember 22., csütörtök
Tállai: több adójogszabály módosítását tervezik

Több adójogszabály módosulhat a következő években - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője csütörtökön a Nemzeti Adókonzultáción.

Az államtitkár elmondta, hogy hamarosan a parlament elé terjesztik az adózás rendjéről szóló új törvényjavaslatot, amely a jelenlegi szabályozásnál lényegesen egyszerűbb, követhetőbb és átláthatóbb lesz. Az államtitkár szerint az alanyi adójogszabályokon is változtatni kell, mert követhetetlenek, ezért a kormány számára készítenek egy javaslatot arról, hogy a következő két évben ez hogyan, milyen ütemben történjék meg. Napirenden van az illetékrendszer átalakítása is, mert az illetékek beszedése nem hatékony, 100 milliárd forint folyik be, miközben kilencszázan foglalkoznak ezzel. Az erre vonatkozó javaslatot ősszel szeretnék minisztériumi, illetve gazdasági kabineti szintre vinni. Új végrehajtási törvény megalkotásán is gondolkodnak, továbbá csökkenteni szeretnék a kis- és középvállalkozások körében az adóbürokráciát, az adóbevallások tartalmának átvizsgálásával - ismertette Tállai András.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.