Közélet

Szegedi Jobbik: Pont a legrászorulóbbaknak és a fiataloknak nem jut önkormányzati bérlakás

Szegedi Jobbik: Pont a legrászorulóbbaknak és a fiataloknak nem jut önkormányzati bérlakás

2016. szeptember 9., péntek
Szegedi Jobbik: Pont a legrászorulóbbaknak és a fiataloknak nem jut önkormányzati bérlakás
jobbik_sajttaj003kf

Az önkormányzat által meghirdetett bérlakás-felújítási és pályáztatási program nem oldja meg a szegediek problémáit – mondja a helyi Jobbik. Tóth Péter szerint az IKV-s lakások épületszerkezeti problémáit korántsem oldja meg, ha rendbe hoznak néhány lakást.

Pont a legrászorulóbbak nem jutnak Szegeden önkormányzati bérlakáshoz – közölte

Tóth Péter

, a Jobbik Szegedi Szervezetének elnöke. Sajtótájékoztatóján részben

Botka László polgármester bérlakás-felújítási és pályáztatási programot bejelentő sajtótájékoztatójára

reagálva elmondta, a Temesvári körúti újszegedi toronyház fűtéselszámolását valamelyest sikerült rendezni, ám több bérlőt kilakoltattak onnan. „Azt tapasztaljuk, hogy az önkormányzat ingatlankezelő cége, az IKV Zrt. sorra mondja fel a bérleti szerződéseket, miközben a hibákat részben ő maga okozta például az olyan fűtéselszámolásokkal, mint ami a toronyháznál is volt” – jegyezte meg. A jobbikos önkormányzati képviselő felhívta a figyelmet arra is, hogy csúsztat a polgármester, amikor azt mondja, hogy a mostani lakásrekonstrukciókat a városi tulajdonú üzlethelyiségek bérbeadásából fedezik, hiszen rengeteg a kiadatlan üzlet. Megjegyezte, ezzel szemben sorra hirdetnek meg eladásra IKV-s lakásokat, amiből van bevétele a társaságnak. Tóth szerint azzal sem kellett volna előállnia Botkának, hogy mennyivel is jobb a mostani IKV-vezér, Kardos Kálmán, mint a korábbiak, nem szabad megfeledkezni arról, hogy az előző ciklusokban a társaság a nyeresége nagy részét osztalékként befizette a város büdzséjébe, míg a mostani cégvezető még hitelt is kapott a gazdálkodásához, amit visszafizetett, de ez jelentősen növelte a mozgásterét – mutatott rá Tóth.

jobbik_sajttaj002kf

A Jókai utcai lakók

a mai napig nem kaptak választ, pedig immár bizonyítható, hogy nem jól számolta ki a fűtésszámlájukat az IKV Zrt. Ezek után sikerpropagandát folytatni, hogy a cég és annak vezetője milyen jól is dolgozik, pont olyan, mint egykor a leninista hazugsággyár” – közölte az önkormányzati képviselő. Kitért arra is, hogy az IKV-s épületekre egyébként jelentős összegeket kellene költeni, például a Jókai utcai társasháznál hullik a vakolat a függőfolyosón, a 30-50 éve felhúzott épületek egy részénél komoly szerkezeti problémák vannak, vagyis az újszegedi toronyház esetében is hiába újítanak fel néhány lakást, attól az épületszerkezeti problémák maradnak.

Balkó-Mácsai Szabolcs

, a Jobbik Szegedi Ifjúsági Tagozatának elnöke úgy értékelte, hogy a kormány magára hagyta a fiatalokat, éppen ezért a radikális párt 4 pontos javaslatcsomaggal állt elő. Egyrészt állami támogatással bérlakás-építési programot szorgalmaznak, ami az építőipart is helyzetbe hozná, másrészt a lakásállomány megújulását eredményezné. Míg a rendszerváltás környékén 35000 lakás épült évente, most 7-800-re tehető ez a szám. A javaslatcsomag második pontja azt tartalmazza, hogy üres lakásokat is bevonna a Jobbik az ingatlanpiacba, harmadikként a kollégiumi férőhelyek bővítését szorgalmazzák, hiszen a HÖOK felmérése szerint 30-40%-os a túljelentkezés a kollégiumi férőhelyekre. A javaslatcsomag negyedik pontja pedig egy önkormányzati bérlakás-építési programot tartalmaz. Balkó-Mácsai elmondta azt is, igaz Szegeden az országos szint alatt, de 5-10%-kal drágultak az albérletárak, amit sok egyetemista nem tud kifizetni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.