Sport

Paralimpia 2016: Csonka döntős, Pálos és Major a bronzért játszhat

Paralimpia 2016: Csonka döntős, Pálos és Major a bronzért játszhat

2016. szeptember 12., hétfő
Paralimpia 2016: Csonka döntős, Pálos és Major a bronzért játszhat
Major Endre

Csonka András (S8) bejutott a döntőbe a riói paralimpia asztalitenisz tornáján, az S11-es kategóriában címvédő Pálos Péter, valamint a kerekesszékes Major Endre (S1) pedig az elvesztett elődöntő után a bronzéremért játszhat.

A balkezes

Csonka András

az első helyen kiemelt ukrán játékost elbúcsúztató kínai

Je Csao-csun

ellen lépett asztalhoz, akivel remek első játszmát vívott, a vége 22-20 lett a 27 éves magyar játékos javára. A játszmanyerés megnyugtatta Csonkát, aki a folytatásban irányította a játékot, s két szoros szettet nyerve 3-0-ra diadalmaskodott. "Éreztem, hogy jól megy a játék és fejben is rendben vagyok" - mondta az MTI-nek. "Tavaly játszottam ezzel a fiúval kétszer is, és emlékeztem, hogy milyen taktika vált be ellene. A második szettől kicsit hátrébb álltam és droppolgattam vissza a labdákat, ez bejött. A harmadik szettben 4-0-ra vezettem, ekkor időt kértek, s utána kicsit passzív lettem, de aztán szerencsére magamra találtam". Csonka András kedden, magyar idő szerint 15.45-től játszhat majd az aranyéremért egy újabb kínai,

Csao Suaj

ellen - korábban őt is verte már meg.

Pálos

és az első paralimpiáján szereplő Major egy időben kezdett a Riocentro 3-as Pavilonban, előbbi ellenfele a belga

Florian van Acker

, utóbbié a brit

Rob Davies

volt. Pálos Péter rendkívül színvonalas mérkőzést vívott a nála 13 évvel fiatalabb, 18 éves van Ackerrel, hosszú labdamenetek jellemezték a csatát. Az első szett viszonylag gyorsan a riválisé lett, a második és harmadik játszma azonban szoros küzdelmet hozott, végig fej fej mellett haladtak a játékosok. Van Acker végül 3-0-ra nyert 37 perc alatt úgy, hogy a második és harmadik szettet egyaránt 14-12-re hozta. "A két évvel ezelőtti térdműtétem óta nem vagyok százszázalékos, idén is több sérülés hátráltatott. Ezt azért éreztem, a labdameneteken belüli 15. ütésváltás után már nagyon nem esett jól a játék" - mondta az MTI-nek az enyhén értelmi fogyatékos kategória londoni bajnoka. "A térdműtéten előtt szinte mindig megvertem ezt a játékost, azóta viszont többször is kikaptam tőle, ahogy most is. Jobb híján jöhet a bronzmérkőzés." Major Endre a világranglistát vezető brit játékos ellen 0-2 után "ébredt", sikerült szépítenie, sőt, esélye volt az egyenlítésre is, de végül 3-1-re alulmaradt. "Én már annak nagyon örülök, hogy itt lehetek, és ilyen tehetséges játékosok ellen szerepelhetek. A nyolcas mezőnyünkből bárki nyerhetett volna, attól függ, ki milyen stílusú ellenfelet kap, mennyire fekszik neki. Nekem a bronzmeccsen majd egy koreai riválisom lesz, meglátjuk" - nyilatkozott Major.

Aranyosi Péter

edző az MTI-nek hozzátette: a szerván múlt a mérkőzés, Davies nagyon jól variálta az adogatásait, ezzel a magyar játékos nem nagyon tudott mit kezdeni. Pálos hétfőn, Major pedig kedden játszhat majd a bronzmérkőzésen. A kerekesszékes teniszező, Németh Roland befejezte szereplését Rióban, mivel a második fordulóban, a 32 között két játszmában kikapott a jóval esélyesebb francia

Michael Jeremiasztól

. A 25 éves magyar játékos - akinek az volt a célja, hogy legalább egy kört sikerrel vegyen, s ez össze is jött - 6:1, 6:2-re kapott ki a rekkenő hőségben, tűző napsütésben rendezett mérkőzésen. A kerékpáros

Butu Arnold Csaba

a 12 nevező közül 11. lett a pályaversenyek 1000 méteres időfutam számában. A 47 éves, székelyudvarhelyi születésű látássérült versenyző (B2-es kategória) pilótájával,

Garamszegi Lászlóval

később még az országúti versenyekben is indul Rióban. A látássérült kerekesek egy úgynevezett guide-dal versenyeznek, utóbbi ül elöl, irányítja a tandemkerékpárt, a hátul ülő versenyző pedig diktálja a tempót.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.