Kézilabda: a végén jött a csattanó – döntetlenre végzett a Pick a Löwennel + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

pick_lowen12_gs

Hiába vezetett a véghajrában két góllal a MOL-Pick Szeged a Rhein-Neckar Löwen ellen, a Bundesliga címvédője végül az utolsó pillanatokban lőtt góllal döntetlenre mentette a meccset.

A német bajnok, a Rhein-Neckar Löwen ellen kezdte az idei Bajnokok Ligája sorozatot a MOL-Pick Szeged: Juan Carlos Pastor a bő keretből végül Bóka Bendegúzt hagyta ki, a mannheimieknél ugyanakkor nem volt ott a keretben a riói olimpiai bajnok, Mads Mensah Larsen. A Pick a legutóbbi két alkalommal le tudta győzni hazai pályán a német ellenfelét, így a szegedi szurkolók reménykedhettek benne, hogy ez harmadjára is összejön.

Jonas Källman szerezte a meccs első gólját, miután visszaszerezte a szegedi együttes az eladott labdáját. Hét perc után vezetett először a Löwen a meccsen, ekkor Andy Schmid egy fantasztikus passzal hozta játékba Hendrik Pekelert, akinek gólja után 3-4 állt az eredményjelzőn. A Löwen az első percektől kezdve folyamatosan lehozta kapusát, Andreas Palickát, így folytonosan hét a hat ellen támadott a német gárda – ez először Stas Skube góljánál ütött vissza, aki a saját térfeléről ívelt az üresen maradt kapuba, miután a svéd hálóőr nem ért vissza a kapujába. Tíz perc után az Uwe Gensheimer által hagyott űrt betölteni igyekvő Gudjon Valur Sigurdsson góljával először vezetett kettővel Nikolaj Jakobsen csapata, majd Stas Skube már a második szegedi hetest hibázta el – bosszantó hibák voltak ezek, miközben a Löwen átvette a meccs irányítását. Negyed óra elteltével kénytelen volt időt kérni Juan Carlos Pastor – ekkor Sigurdsson ejtette át Marin Segót, és ezzel 9-5-re meglépett a Löwen. Az időkérés után közel öt percig nem lőtt gólt a Löwen, így visszazárkózott a Pick – Marin Sego pedig egyre nagyobb és fontosabb védéseket mutatott be, ám támadásban a szegediek nem tudtak előnyt kovácsolni abból, hogy rendre lehozta Palickát a Löwen, több üres kapus szituációban sem tudott gólt szerezni a Pick. Sego továbbra is ihletett formában védett, Jonas Källman pedig öt perccel a szünet előtt előbb eltüntette a Löwen előnyét, majd Bodó Richárd találata után már a szegedieknél volt az előny (11-10). Denis Buntic szerezte a félidő utolsó gólját, ezzel vezetett a MOL-Pick Szeged a szünetben, amiben nagy szerepe volt Marin Sego remek teljesítményének is.

A fordulás után is hasonlóan zajlott a meccs, azonban 15-14-nél megtorpant támadásban a Pick, és a zsinórban három Löwen-gólt követően már újra a mannheimiek vezettek. (15-17) Jonas Källman lélektanilag ismét fontos gólt szerzett, miután a német kiállítás végén mattolta Palickát, ezzel 20-19-re alakította az állást. Kettővel nem tudott meglépni a Pick, a Löwennek pedig mindig volt válasza, és nem úgy tűnt, hogy fáradnának a németek, a folyamatos plusz emberes játék sem őrölte fel Andy Schmidék erejét, azonban 25-25-nél rosszul cseréltek a németek, így emberelőnybe került a MOL-Pick Szeged. Juan Carlos Pastor időt is kért, majd Sandro Obranovic két fontos találatával hosszú idő után vezetett egynél többel a Pick (27-25), majd bő egy perccel a vége előtt a jól játszó Sergey Gorbok Mikael Appelgren mellett lőtte be a huszonnyolcadik szegedi gólt, így nagyon jó helyzetből várhatta a hajrát a szegedi gárda. Hendrik Pekeler gyorsan válaszolt, így még nem dőlt el a meccs: az utolsó támadásnál a Pick a meccsért támadhatott, de Obranovic lövését megfogta Appelgren, majd az utolsó esélyét megragadva Ekdahl du Rietz átlövésével kiegyenlített a Löwen, amely így egy pontot megmentett.

Ugyan rosszul kezdte a meccset az átalakult MOL-Pick Szeged, de a feljavuló kapusteljesítménynek is köszönhetően megvolt az esélye a győzelemre, és nem is állt ettől messze – a Rhein-Neckar Löwen ugyanakkor elképesztő erővel játszott, és bár a meccs első szakaszában jobban kézilabdázott, végül izgulnia kellett a döntetlenért is – nüanszokon múlt, hogy ez végül így is alakult. A MOL-Pick Szegedre kedden bajnoki vár, 18 órától az Orosháza érkezik az újszegedi sportcsarnokba, majd jövő szombaton újabb BL-derbi vár Zuabi Szabolcsékra, amikor a HC Zágráb vendégei lesznek.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, 1. forduló

MOL-Pick Szeged – Rhein-Neckar Löwen 28 – 28 (13-12)
Szeged, újszegedi sportcsarnok, 3000 néző. Vezette: Dalibor Jurinovic, Marko Mrvica (horvátok)
MOL-Pick Szeged: SEGO – Sostaric 3/3, Balogh 3, Skube 2, Bánhidi, GORBOK 6, KALLMAN 5. Csere: Thiagus Petrus, Blazevic, Buntic 3, Gaber 2, Bodó 1, Obranovic 2, Pedro 1. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Rhein-Neckar Löwen: Palicka – SIGURDSSON 5, Ekdahl du Rietz 3, Pekeler 5, Guardiola 1, Petersson, GROETZKI 4. Csere: Appelgren (kapus), SCHMID 6/2, Baena 2, Abt, Reinkind 2. Vezetőedző: Nikolaj Jakobsen.
Hétméteres: 5/3 . ill. 2/2.
Kiállítás: 2 perc ill. 6 perc.

Juan Carlos Pastor: “Nehéz beszélni egy olyan meccs után, amikor az utolsó másodpercben kapod a gólt, és nehéz védekezni 60 percen keresztül hét a hat ellen, főleg, ha ilyen csapat ellen játszol, mint a Löwen. Bármi lehetett volna a vége, az első húsz percben elvesztettük, az utolsó két percben pedig megnyertük a meccset. Hiányzik a tapasztalat még a csapatunkból, még nem tudunk összehangoltan játszani. Egy pontot szereztünk, de az utolsó öt percben káosz volt a pályán, javulnunk kell a folytatásban.”

Balogh Zsolt: “Nagyon nehéz hét-hat ellen védekezni 60 percen keresztül, főleg egy olyan játékos esetében, mint Schmid, akinek nyolc opció van a kezében. Készültünk erre, de meglepő volt, hogy végig tudta tartani a Löwen ezt a játékot. Az első félidőben jobb volt az ellenfelünk, ennek ellenére vezettünk. A végén veszítettünk egy pontot, de a meccs összképe alapján lehetséges, hogy igazságos a döntetlen.”

Nikolaj Jakobsen: “Nagyon jó mérkőzés volt, az első húsz percben kontrolláltuk a meccset. Az egész meccsen hét a hat ellen játszottunk, mert Mensah Larsen sérült volt, du Rietz pedig nem bírta volna hatvan percen keresztül a pályán. Hibáztunk a két percnél a végén, de mindenki követ el hibákat. A második félidőt több góllal kellett volna nyernünk, mint egy, de elégedett vagyok az egy ponttal.”

Ekdahl du Rietz: “Nagyon fáradt vagyok. Egész meccsen hét a hat ellen játszottunk, ez nem a szokásos módja a kézilabdának. Örülök, hogy egy pontot szereztünk, de ahogy kezdtük a meccset, nyerhettünk is volna.”

A B csoport többi mérkőzésén:

HC Meshkov Brest – Vive Tauron Kielce 24-29
RK Celje – HC Zagreb 30-28
IFK Kristianstad – HC Vardar 23-28

no images were found

Online közvetítésünk

VÉGE

60′ Döntetlen… Ekdahl du Rietz három másodperccel a vége előtt belövi kintről, ezzel elbukja a győzelmet a MOL-Pick Szeged, a Löwen pedig ünnepelhet, Appelgren befut a pályára – iksz a vége, hiába állt jóval közelebb a döntetlenhez a Pick, a végén a Löwen a maximumot hozta ki a helyzetből, és egy ponttal távozik Szegedről.

60′ Ezt most kicsit elkapkodta Obranovic, aki gyorsan ellőtte, így még támadhat egyet a Löwen.

60′ Huszonhét másodperccel a vége előtt időt kér Juan Carlos Pastor: a képlet egyszerű, ha gólt lő a Szeged, megvan a meccs, más esetben izgulni kell.

no images were found

60′ Pekeler gyorsan még visszahozza a németek utolsó esélyét a vereség elkerülésére, 28-27.

59′ Talpon a csarnok az utolsó másfél percben: Gorbok egy lövőcsellel megveri védőjét, és belövi Appelgren mellett a kapuba, 28-26!

59′ Üresen marad Groetzki, ezt nem rontja el, 27-26. Még kereken két perc!

58′ OBRANOVIC MEGINT! Amikor nagyon kell, akkor milyen okos megoldást választ, átejti ziccerben Palickát, 27-25! Időt kér a Löwen, mintegy két és fél perccel a vége előtt!

57′ Jakobsen majd felrobban a kispadnál, mert Reinkind elrontotta ezt az akciót – ennek ellenére még támadhat a Löwen. Már passzívot jeleznek a horvátok, az utolsó pillanatban Sigurdsson fut be beállóba, de SEGO megfogja a lövését, mekkora védés volt, te jó ég!

56′Balogh most visszateszi Obranovicnak, akinek pattintott lövése be is megy, de nem adják meg a horvátok. Büntet is ezért Obranovic, aki keményen bemegy két ember között, és bevágja a ziccert – 26-25!

no images were found

55′ Ez kulcsmomentum is lehet ilyen szoros meccsnél: ebből az emberelőnyből jól kell kijönnie a Picknek, időt is kér Juan Carlos Pastor.

55′ Ezt mintha kint fogták volna meg: fújnak is a sporik, de a Löwen nagyon reklamál, amiből leghevesebben Appelgren veszi ki a részét, akit ki is állítanak a sporik két percre!

54′ Ekdahl du Rietz gyorsan egyenlít szintén kintről, 25-25. Jön Appelgren a Löwen kapujába – rögtön egy védéssel mutatkozik be.

53′ Meg is ragadja ezt a Pick, Balogh keresi a helyet, és meg is találja középen: egy remek átlövés talpról a bal felsőbe, 25-24!

53′ Schmid mellé lő kintről – itt egy esély a vezetésre!

52′ Sostaric harmadjára sem ront, ezúttal megvárta, míg Palicka mozgása beindult, és a lába alatt pattintott a kapuba, 24-24.

no images were found

51′ Baena fordul be beállóban, és lő Sego mellett a szegedi kapuba, 23-24. Egy gyors kontra most a Picktől, Obranovic ellenében a belülvédekezés, jöhet megint a hetes!

50′ Sostaric nem lövőcselezett: egyből beküldte a bal alsóba a labdát, 23-23.

50′ Gorbok megy fel jó tíz méterről, a keresztlécet találja el, de a sarokból folytathatja a Pick. Gaber kap egy komolyat beállóban: hetes!

50′Gorbok kap egy nagyot, miközben felugrik, de ez sem vonz magával komolyabb ítéletet. Buntic labdája pontatlan, de beleértek, és fújtak is, így maradhat nálunk.

49′ Elsőre nem sikerül azt végigjátszani a németeknek, amit terveztek, e miatt bosszús is picit a Löwen mestere. Ekdahl du Rietz azonban nem cifrázza: 22-23.

48′ Gaberről majd letépik a mezt, de nem fújnak a horvátok. Időt kér Nikolaj Jakobsen.

47′ Balogh most talpról egy nagy bombát küld, 22-21. Reinkind ugyanúgy, mint az imént, most sem ront, 22-22.

no images were found

46′ Balogh feltenné kínaira Pedrónak, de egy picit rövid a labda – ebből indul a Löwen, és fejezi be az akciót Groetzki, 21-21.

45′Ekdahl du Rietz átlövését hárítja Sego – hihetetlen, amit a kapuban nyújt ma a horvát!

44′ Reinkind gyorsan válaszol erre, 21-20. Figyelni kell hátul! Támadófault megint a Szegednél.

44′ Sego húzza le a gyenge lövést – üres a Löwen kapuja, Källman megy is, kapja a labdát Segótól, és megoldja a rutinfeladatot, hogy az üres kapuba dobja a labdát, 21-19.

43′ Még húsz másodperc az előnyből: Källman még ezt beváltja egy gólra a szélről, okosan visszahúzza a rövidbe, Palicka majd felrobban, belerúg egyet a labdába, de ez akkor is 20-19.

43′ Schmid előtt van egy kis terület, ezt ő lövésre használja, de Sego rajta volt a jobb felsőbe tartó lövésen – átveheti a vezetést a Pick!

42′ Balogh! Egy klasszikus átlövésgól tőle majd tíz méterről, egyenesen a bal alsóba, 19-19!

no images were found

41′ Petersson áll ki két percre, kiszúrták a bírók a birkózás közepette, emberelőnyben a Szeged.

41′ Szélről erős a Löwen, most Groetzki villan jobbról: az utolsó pillanatig kivár, és el tudja tenni Sego mellett, 18-19.

40′ Labdát szerez a Pick, talán a második félidőben először: Buntic ugyan kiszorul a szélre, de megoldja onnan is Palickával szemben, 18-18.

40′ Gorbok villan középről, remek ütemben engedi el, és pontos is a lövése a bal alsóba, 17-18.

39′ Baena is meg tudja ezt tenni, mint Gaber – 16-18. Sőt, Gabert ki is állítják ennél a szituációnál, először van emberhátrányban a Pick.

38′ Gaber válaszol beállóból, 16-17. Folyamatosan lehozza kapusát Jakobsen egyenlő létszámban is, akkor is, amikor a Löwen vezet.

38′ Gorboktól elveszik a labdát a sporik, megint ziccer – egyelőre támadásban jóval gyorsabb a Löwen, Guardiola fejezi be ezt a villámgyors támadást, 15-17.

37′Buntic leüti, majd hát mögötti passzát olvassák – de Petersson nem tudja belőni a ziccert – Sego a magáénál jóval többet tesz hozzá, ez is egy borzasztóan fontos védés volt!

no images were found

36′ Skube nem érti meg magát a társakkal, eldja a labdát, így mehet Schmid Segoval szemben: ezt a csatát most megnyeri, 15-16.

35′ Ezért kár, Schmid megy fel a kilencesről, Sego alatt-mellett pedig becsorog, megint egál, 15-15.

35′ Elsőre Palicka is bemutat egy bravúrt, de Pedróhoz kerül a kipattanó, akinek pattintása már utat talál a Löwen kapujába, 15-14.

34′ Gaber fordul le a védőjéről, mintha lökték is volna, de Palicka fogja a lövését – majd Sigurdsson roppant gyorsan indul, kapja is a labdát a kapustól, és befejezi a ziccert, 14-14.

33′SEGO! Megint SEGO! Baena beállóból lőhet ziccert, de a horváton ma nem lehet kifogni ilyenekkel!

32′ Bodó fölépattintja a szaggatottról, jöhetnek a németek. Szép kínai Sigurdssonnak, de Sego lábbal védi ezt – majd a túloldalon Källman ezt meg is bünteti, 14-13.

31′ Sego ott folytatja, ahol a szünet előtt abbahagyta, de megint egy eladott labda, ami ziccert teremt Sigurdssonnak – itt már Sego is tehetetlen, 13-13.

no images were found

31′ Folytatódik a meccs: érdekesség, legutóbb is hasonló volt a félidei eredmény: tavaly decemberben 14-12 volt az állás egy félidőt követően.

SZÜNET

30′ Ez a félidő vége: 13-12-re vezet egy játékrészt követően a MOL-Pick Szeged, amely az első harminc másodperc második felében jelentősen feljavult, többek között a kapuban is, így négygólos hátrányát eltüntette a pihenőre. Támadásban kevesebb hiba kell a Picktől a folytatásban.

30′ Az utolsó támadás a Löwené, ha csak valami nagy hibát nem vétenek: megkapja a labdát a Pick, de Ekdahl du Rietz nem engedi elvégezni a szabaddobást, kezébe veszi a labdát, viszont mire Blazevic kezébe kerül, letelik a 30 perc: visszafújják ugyan a sporik, de tekintve, hogy ez a saját térfélen történik, túl sok mindent már nem tud ebből kihozni Blazevic, aki Palicka kezébe emel.

30′ Buntic ismétel, újra előny a Picknél, 13-12.

29′ Van egy kis szerencséje is Schmidnek, bár jó a lövése, de a bal kapufáról befele pattan, 12-12.

no images were found

29′ Buntic hámozza át magát a német falon, és végül a lövése is elcsúszik Palicka mellett a rövidnél, 12-11!

28′ Kiegészül a Löwen, meg is becsülik most a labdát a vendégek. SEGOOOO! Elképesztően véd, Sigurdsson húzná vissza a rövid alsóra, de ott van Sego lábbal, és véd ismét!

27′ Obranovic állja útját Sigurdssonnak, leteremti őt Juan Carlos Pastor, mert ez így hetes: Schmid nem hibázik, és a léc alá lő, 11-11.

26′ Bodó pattintja le magának, ezzel becsapva védőjét, és ziccert teremtve saját magának: majd Palicka mellett is be tudja pattintani, mínusz négyről már vezet a Pick, 11-10!

26′ Eladja a labdát a Löwen, mintha most megzavarodtak volna a németek!

25′ Ekdahl du Rietz kapja a meccs első két percét – előnyben folytatja tehát a Pick. Buntic lövése a kapufáról jön vissza, de Källmané már határozottan bent van, 10-10!

24′ DE ÍGY MÉG VISSZAJÖHET! SEGO MEGINT EGY FANTASZTIKUS VÉDÉS, MÁRIS ÉLTETI ŐT A SZEGEDI PUBLIKUM! Nagyszerű védés lábbal Groetzki lövése után!

24′ SEGO! Kétszer is! Kezd belejönni a horvát, remek két védés volt, és ezek után ki is egyenlíthetünk! Támadásban viszont nincs meg a pontosság ismét – nem jön vissza a Pick négyről.

no images were found

23′ Schmid lövése most lelassul a blokkban, ez meg is van Segonak. Gorbok! Eddig a szegediek legjobbja az orosz, megint jó az átlövése a szaggatottról, 9-10!

22′ Sigurdsson könyökkel odaver egyet Sostaricnak, miközben lőtt volna – de marad a Löwennél. KAPUFA! Petersson a keresztlécet találja el – megint üres a kapu, de megint kapkod a Pick, és beleérnek a kísérletbe – gyaníthatólag készült az ilyen szituációkra a Löwen.

21′ Gaber beállása után rögvest gólt is lő, teljesen üresen maradt, amit ki is használt, 8-10. Juan Carlos Pastor közben kéri a közönség segítségét is. SEGO! Ez szép védés volt Baena ziccerénél, de gyorsan eladjuk a labdát!

20′ Sigurdsson most nem tud felkanyarodni – Pekeler viszont be tudja küzdeni középen, 7-10.

19′ Gorbok pedig végigrobog vele a túloldalon, és bevágja a szaggatottról, – 7-9-nél Nikolaj Jakobsen is kikéri első idejét.

19′Ekdahl du Rietz ellépi, legalábbis nagyon úgy tűnt, és már egy ideje támad a Löwen, most van csak passzív! Schmid cimbalomszögből nem tud vele mit kezdeni, ezt most jól oldotta meg a Pick.

no images were found

18′ Baenának nincs helye, most jól védekezett a Pick, marad még azonban a labda a Löwennél. Petersson lövi el, és ugyan fölé durrant már passzívnál, de még egy faultot kap a Löwen, Thiagus Petrus pedig egy sárgát.

17′ Jön Buntic a Szegedbe – rögtön ki is harcol egy hetest Ekdahl du Rietz mellett, aki azt reklamálja, hogy könyökkel odasózott neki egyet Buntic. Sostaric bevágja a jobb alsóba a hetest, 6-9!

16′ Balogh vezeti keresztbe a fal előtt, majd el is lövi, de Palicka vissza tud nyúlni a bal felsőbe. Nincs gyors indítás sem, visszarendelik a sporik a megszerzett labda után.

15′ Megint egy eladott labda, majd mintha Guardiola négyet lépett volna, de engedik a horvátok tovább a játékot, a passza jó Sigurdssonnak, aki beejti Sego fölött – néggyel meglép a Löwen a félidő felér, időt is kér Juan Carlos Pastor 5-9-nél.

15′ Pekeler lendületből be tud menni a falba, és bár Sego beleér a ziccerébe, de hárítani nem tud, 5-8.

14′Schmid passzát most sikerül olvasni, de Sego indításába is belenyúlnak, visszakerül a labda a Löwenhez – ezek a technikai hibák nem férnek bele!

14′ Schmid üresen találja Sigurdssont a szélen, aki viszont fejbelövi Segót – sportszerűen elnézést is kér az izlandi a Pick kapusától.

no images were found

13′Gorbok ejti be Bánhidinek, akit csak a hatoson belül tudnak megállítani, ez hetes: most Skube lövi – EZ IS KIMARAD! A felső lécről a gólvonal elé vágódik, a második szegedi büntető sincs bent!

12′ Sárga Gorboknak, egyelőre nem volt még kiállítás a meccsen. Schmid megint megcsinálja kintről, derékból lő a bal alsóba, 5-7.

11′ De csak eddig, Skube most nem játssza tovább, hanem maga fejezi be, 5-6.

10′ Nincs gól ebből a szegedi támadásból sem, egyelőre elöl picit megállt a Pick – Sigurdsson viszont nem, lemásolja az előbbi találatát a szélről, először vezet kettővel a Löwen, 4-6.

9′ KIMARAD! A jobb alsóba lőtte volna Balogh, de Palicka rajta volt, és megfogta. Sőt, Sigurdsson a szélről vágja be Sego mellett, megint a Löwennél az előny, 4-5.

9′ Felső léc, Schmid most elengedte, de a kipattanó a Szegedé, viszont Palicka ezúttal visszaér. Baloghot rántották le ziccerben, ez hetes.

8′Sego! Az első védése, megint működött a Schmid-Pekeler kapcsolat, de ezúttal a kapus jön ki belőle győztesen! Mi több, egész pályáról lő gólt Skube, miután lehozta a Löwen a kapusát, 4-4!

7′ Palicka véd megint, kezdi elkapni a fonalat, most Gorbok átlövését olvasta remekül a németek kapusa.

no images were found

7′Schmid nem oda néz, ahova passzol: Pekeler pedig bepattintja beállóból Sego lába alatt, 3-4.

6′ Támadófault Baloghnál, jöhet újra a Löwen.

5′Balogh a jobbszélről tör be, de Palicka bemutatja az első védését, majd a kontrából Groetzki egyenlít, 3-3.

4′Baena nem tud bemenni Blazevic mellett – a szegedié a sárga, a Löwené a hetes: Schmid elpattintja Sego mellett, 3-2.

3′ Gorbok előtt összezár a fal középen, ott nincs hely. Skube próbálná bejátszani Bánhidinek, de ezt lelesik, majd Gorbok lő egy bombagólt kintről, 2-1! Sőt, még egyet, 3-1!

2′ Schmid válaszol középről talpról, kilövi a bal alsót, Sego nem ér le, 1-1.

2′ Az első Pick-támadás végén nincs gól, de a németek nem tudják felhozni a labdát, Källman pedig begyalogol vele, 1-0.

1′ A szegediek kezdték a meccset.

no images were found

16.54 – Felhangzik a BL-himnusz, érkeznek a főszereplők – roppant fontos lehet mindkét csapat számára, hogy miként rajtol a csoportban!

16.47 – A héten testvércsapata lett a Csakazért SE a MOL-Pick Szegednek: az ülőröplabda csapatot, valamint a riói paralimpiát megjárt Major Endrét, illetve a szintén az ötkarikás játékokat megjárt Nagy Pétert és Manhercz Krisztiánt szólítják a pályára.

16.39 – Mindkét csapat győzelemmel melegített a BL-csatára: a Pick Gyöngyösön győzött magabiztosan, míg a Löwen megszenvedett a Lipcse vendégeként, de végül 25-24-re behúzta a meccset. Közben már javában melegítenek a felek, a németeket egy tucatnyi szurkoló is elkísérte Szegedre.

16.24 – A csoportban már két meccset lejátszottak: a címvédő Kielce bár komoly hátrányban is volt, de végül 29-24-re verte a Brestet idegenben, míg a Celje 30-28-ra győzött a HC Zágráb ellen hazai pályán.

16.20 – Ami azért nem elhanyagolható: a MOL-Pick Szeged egy bővebb kerettel érkezett a mai meccsre, hiszen Juan Carlos Pastor nem is nevezhette összes játékosát a meccsre, a Löwen viszont 12 mezőnyemberrel száll majd harcba – ha nem is döntő faktor, de lehet, hogy ennek szerepe lesz a kimenetelt illetően – ráadásul a friss olimpiai bajnok, Mensah Larsen nincs is ott ma a németek keretében.

16.11 – Köszöntjük olvasóinkat az újszegedi sportcsarnokból, bő háromnegyed óra múlva kezdetét veszi az idei Bajnokok Ligája-idény a MOL-Pick Szeged számára is. A szegediek keretéből végül a szélső Bóka Bendegúzt hagyta ki Juan Carlos Pastor, Pick-mezben pedig többen is ma debütálnak az együttesben a nemzetközi sorozatban.

A mérkőzés 17 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunkat ide kattintva olvashatják.

Default thumbnail
Előző sztori

Labdarúgás: nagy pofont kapott a HFC a Szigetszentmiklóstól

Default thumbnail
Következő sztori

Kosárlabda: győzelemmel zárt a Szedeák U17 Lengyelországban

Legutóbbi hasonló cikkek