Kézilabda: KSZSE-vereség a Népligetben

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Második mérkőzésén kilencgólos vereséget szenvedett a KSZSE a Ferencváros második csapata ellen idegenben.

A hazai vereséggel zárult nyitómérkőzés után javítási szándékkal lépett pályára a KSZSE a Fradi II. ellen. Nagy lendülettel játszott mindkét csapat. Az első játékrészben végig a hazaiaknál volt az előny 1-4 góllal. A második játékrész 10. percében még 17-16-os fővárosi előnyt mutatott az eredményjelző, azonban ekkor elfogyott a szegedi erő, lendület, és egy 6-0-ás szériával eldőlt a mérkőzés. A hátralévő időben már csak a különbség volt a kérdés, mely végül is 9 gólban mutatkozott meg.

Női kézilabda NB I/B Keleti csoport, 2. forduló:

FTC II. – Kézilabda Szeged SE 34-25 (13-10)
Budapest, 100 fő néző. Vezette: Kovács Tibor, Major Attila.
KSZSE: Fodor – Miklós 4, Velky 2, Lehmann-Dobó, Aracsi 1, Csoknyai 4, Farkas 3.
Csere: Aradi (kapus), Kutasi, Egervári 3/2, Karácsonyi 1, Papp, Lukács, KOZMA 7, Kenyeres. Vezetőedző: Törökné Csapó Erika.
Kiállítás: 2 perc, ill. 8 perc.
Hétméteres: 2/0, ill. 4/2.

Törökné Csapó Erika: “Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez! Ideje lenne, ha a csapat minden játékosa felnőne a feladathoz és nem csak asszisztálna a bajnoksághoz.”

A juniorok mérkőzésén:

FTC II. – Kézilabda Szeged SE 23-24 (12-11)
KSZSE: Luczo – Miklós 2, Aracsi 3, KENYERES 4, KOZMA 3, EGERVÁRI 6/1, Karácsonyi 1. Csere: Kürti (kapus), Kis 2, Szatmári, Papp 2, Dukai, Vozár 1, Czifra. Vezetőedző: Törökné Csapó Erika.
Kiállítás: -, ill. 4 perc.
Hétméteres: 4/3, ill. 3/1.

Törökné Csapó Erika: “Küzdelmes mérkőzésen nagyon értékes győzelmet arattunk.”

Előző sztori

Kosárlabda: fiatal szegedit szerződtetett a Badalona

Következő sztori

Kézilabda: kétszer annyit lőtt az SZKKSE Solymáron, mint amennyit kapott