Illegális bevándorlás: migrációs csúcsot tartanak szombaton Bécsben


Christian Kern osztrák kancellár meghívására migrációs csúcsot tartanak szombaton Bécsben, ahol tíz ország vezetői tárgyalnak a szükséges menekültügyi intézkedésekről. Részt vesz a találkozón Orbán Viktor magyar miniszterelnök is.
A találkozó fő témája az uniós külső határ védelme és a származási országoknak történő segítségnyújtás lesz. Az osztrák kancellár tájékoztatása szerint szó esik majd a menekültügyi válságban érintett országoknak, például Görögországnak való segítségnyújtásról és egyeztetnek a menekültelosztási kvótáról is. A kancellár szerint ugyan a meghívottak különböző álláspontokat képviselnek, azonban szükséges, hogy a balkáni útvonalon érintett országok képviselői egy asztal mellett tárgyaljanak. "Kísérletet teszünk arra, hogy felgyorsítsuk az uniós döntéshozatalt" - mondta Kern egy pénteki lapinterjúban, aki szerint fel kell mérni, mely szakaszokon van szükség szigorú határvédelemre. "Az érkező menekültek nem csak számokat jelentenek, felelősséggel tartozunk értük" - mondta a kancellár, aki egyúttal felhívta a figyelmet a menekültek származási országában indított segélyprogramok fontosságára is. A megbeszélésen részt vesz
Angela Merkel
német kancellár,
Dimitrisz Avramopulosz
migrációügyi uniós biztos, valamint a görög, a szlovén, a horvát, a szerb, az albán, a magyar, a bolgár és a macedón kormányfő. Romániát
Dragos Tudorache
belügyminiszter képviseli a találkozón. Diplomáciai források szerint jelen lesz
Donald Tusk
, az Európai Tanács elnöke is, ezt azonban péntek estig hivatalosan még nem erősítették meg A csúcstalálkozó szombaton délelőtt 11 órakor kezdődik és várhatóan a kora délutáni órákban tartanak sajtótájékoztatót az érintett országok vezetői.